„Nem tudom miért, de ekkor már nem izgultam, nem gondolkodtam. Tudtam és valamiért éreztem, hogy jó kezekben vagyok.” Megható olvasói levél egy szerencsétlen balesetről és a mentésben résztvevők hősies helytállásáról.
Sinkovits Tibor – mondhatjuk – egy átlagos motoros, egy közülünk, s mint ilyen, sajnos a baleseteknek is ugyanúgy kitéve rója a kilométereket, mint mindannyiunk. Alábbi levele tanulságos mementó arról, hogy hány szívvel-lélekkel dolgozó szakember összehangolt, precíz munkája és embersége kell ahhoz, hogy megússzunk egy motorbalesetet…
Sziasztok! Néhányan talán tudjátok, hogy szombaton kisebb baleset ért: Ják felé haladva egy őz kiugrott elém. A sebességem nem volt nagy, talán 70 Km/óra körüli. A másodperc törtrésze alatt dönteni kellett. Fékezni esélytelen volt, így maradt az ütközés elkerülése, és amennyire lehet a sebesség csökkentése, így sikerült berepülni egy lápos, vizes területre az út mellé. Sajnos a motor a lábamon landolt és bevertem a fejem és pár pillanatra elvágták a filmet.
A benzin is csordogált. Szem kinyit, majd helyzetfelmérés, már amennyire lehet, a szabad lábammal pedig az áramtalanító kapcsoló lerugdosása. Két autó is elment mellettem eközben… Felmértem, hogy nem tudok szabadulni, csak segítséggel, és a hányingerből arra következtettem, hogy a fejem is koppant. Nagy nehezen előkapartam a telefonom. 104, segítséget kértem, eközben már megállt egy autó. Ismerős volt, ezúton is köszi Ádám! Ő is beszélt a mentőkkel, akik kérték, hogy adjam oda telefont neki, majd a mentésirányító tartotta tovább velem a kapcsolatot. Beszélt velem, szóval tartott, nyugtatott és mindeközben értesítette a többi segítő egységet. Le a kalappal előtte, de tényleg! Áldom az eget, hogy a 104 nem a 112 központban csörög, akik még helyrajzi számot is kértek volna és anyám nevét hat példányban, de ebbe ne menjünk bele. Nem a legjobb élményeim közé tartozik, ameddig a segítségre kellett várni, mert a percek ilyenkor óráknak tűnnek.
Rajtad egy motor, sár, víz, sötétség, szétmegy a fejed… és egyszer csak hallottam a szirénákat végre. Igen, jön a segítség. Kis megnyugvás és mosoly. Ezek az emberek jönnek, sietnek, nem ismernek, azt se tudják kihez és azt sem, hogy mi fogadja őket, de sietnek, mert segíteni kell. A mentők és a tűzoltók nagyjából egy időben érkeztek a riasztástól számítva talán 8-10 percen belül. Annyit vettem észre, hogy egy szempillantás alatt kiugrálnak a járműből és már körülöttem is vannak. Teszik a dolgukat, hiszen valaki bajban van, segíteni kell, ki kell menteni. Ahogy ők bántak velem és ahogy ők végezték a munkájukat, az maximálisan megnyugtató volt. Nem tudom miért, de ekkor már nem izgultam, nem gondolkodtam,. Tudtam és valamiért éreztem, hogy jó kezekben vagyok. Bíztam bennük, ahogy megláttam őket. Látszott a rutin és az összeszokott csapatmunka mentő, tűzoltó és rendőr között. És bizony ők emberek a javából, ugyanis az empátia sem hiányzott. Beszéltek hozzám, kérdezgettek és nyugtattak, de közben a kezük dolgozott. Levették rólam a motort és kihúztak alóla. Nyakmerevítő, gerinchordágy és következő pillanatban már csak annyit látsz, hogy mentő és tűzoltó együtt cipel téged a mentőautóhoz, téged, akit nem is ismer, de bajban vagy. Én ezeken az embereken nem azt éreztem, hogy ők csak a munkájukat végzik. Ők tényleg azok, akik segítenek, ha baj van, minden körülménytől függetlenül. Becsüljük meg őket, hiszen ők ott vannak, ha hívjuk őket és segítenek bármikor, bárkin, önzetlenül.
http://youtu.be/lnJDOt4VlTc
Hála égnek nagyobb baj nem történt, mint utóbb kiderült. Enyhe agyrázkódás, aminek már nyoma sincs és a motoron sem esett egy karc sem, és itt kell megköszönnöm az autómentőnek is, hogy onnét a vizes, sáros lápból így egy karcolás nélkül ki tudták szedni a járgányt. A mentők elmondása szerint a megfelelő védőfelszerelésnek sokat köszönhetek, a protektoroknak, gerincvédőnek és sisaknak is többek között. Nem lehet elégszer elmondani, tudom és szinte már közhely, de nagyon fontos a védőfelszerelés! Most is bizonyított!
Ha pedig bajban vagy és hallod a szirénát a távolból, biztos lehetsz benne, hogy jó kezekben leszel és minden segítséget megkapsz a legjobbaktól. Ők azt mondják szerényen, hogy csak a munkájukat végzik, de én tudom, hogy ez nekik nem munka, hanem hivatás és bizony látszik is rajtuk. Rengeteget foglalkozom baleset-megelőzéssel és nem hétköznapi dolgokkal is, amik ehhez kapcsolódnak, de így másik oldalról még nem láttam a dolgokat. Fura érzés, de egyben jó is és megnyugtató tudni, hogy ilyen emberek vigyáznak ránk. Köszönöm nekik!