Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy elszokott a motorostársadalom egy része a belföldi uticéloktól. Mivel szerencsétlenségemre én kezdőként még nem jutottam el erre a szintre, s jószerivel csak itthon motoroztam, hát úgy gondoltam, hátrányomból előnyt kovácsolva megajánlok a kedves olvasók számára pár olyan helyet, amit az erre motorozók nem feltétlenül ismernek. Fogadjátok szeretettel aBalaton északi és déli oldalát bemutató kalauzomat!
Kezdjünk hát bele, mert vár a Balaton, de nem az az oldala, melyet már mindenki unalomig ismer. Rögtön osszuk is ketté a tavat és környékét, s kezdjük, melyet jobban ismerek és szeretek. Ez a turizmusról – és tömegről – ismert oldal, mégis olyan helyeket ajánlok figyelmetekbe, melyeket kevesebben ismernek, és okozhatnak kellemes meglepetéseket. Hogy némi kronológiája is legyen a dolognak, érkezzünk a főváros felől.
A helyismeret előnye
Mi helyiek sokkal nagyobb körzetként kezeljük a Balatont, mint azok, akik messziről érkeznek. Sőt akár azt is mondhatnám, hogy az, amit mások Balatonként kezelnek számunkra az csak a part, a kezdet. Amit pedig mi Balatonként kezelünk az a partvonaltól 1-1,5 kilométerre indul, és onnan 20-30 kilométerre zárul – ezt ajánlom most a figyelmetekbe. A városból kiszabadulva az ember helyre és nyugalomra vágyik, de ez a déli oldalon nagy áldozatokkal járhat. Ugyanis a 7-es főúton és az M7-esen kívül csak gyenge és igen nagy kerülővel egybefűzött ösvényen lehet csak a keleti parttól a nyugatira jutni. Ezek az utak gyenge minőségűek, de szép településeken vezetnek át – az utak burkolata sajnos beárnyékolhatja az élményt. A kerülő nagy, hiszen a 77 kilométer hosszú tavat – amennyiben nem a 7-es úton haladunk – több mint 150 kilométerbe telik átérni, és mélyen, már a helyiek által is Balatonnak tartott övezetnél is mélyebben kell hogy haladjunk.
Ezen az oldalon a remek kilátók azok, melyek felüdülést hozhatnak az utazónak. Vannak melyek ismertebbek és kevésbé népszerűek, mint például az első megálló, aa Balatonakarattyai magas part. Innen a Balaton Keleti öblét teljes egészében belátni tiszta időben mindenféle tériszonnyal rendelkező embernek is, hiszen nincs, vagy legalábbis nem emlékszem építményre csupán geológiai sajátosságából kifolyólag szép panoráma tárul elénk erről a helyről.
Ez után továbbhaladva átverekedjük magunkat a déli oldal turistaválasztó pontján, Siófokon. Itt is vannak ugyan látnivalók, azonban a város terített lapokkal játszik, így mindenki ismeri a Víztornyot, mely az évek alatt panorámakávézóvá vált (Amióta átépítették nem jártam fent, de biztosan szép) vagy a Siófoki kikötőt, a méltán híres Petőfi sétányt, mely nyugodtan tekinthető Magyarország Ibizájának. Azonban nem is fecsérelek több karaktert erre a városra, haladjunk is tovább a kevésbé ismert helyek felé. A következő Zamárdi – lakhelyemből kifolyólag ez a kedvencem. Itt azért már akad egy két rejtett gyöngyszem, még úgy is, hogy az előző évek fesztiváljai közismerté tették ezt a kisvárost. (Igen város, amit én helyiként sem értek, de a település lakói ezt kikérik maguknak). Két igencsak szép és kevéssé ismert helyet is találni itt, ezek közül az egyik a Szamárkő névre hallgató ősi hely, mely helyen még a honfoglalás előtt időből származó áldozati hely található.
Innen csupán pár száz méterre van egy kilátó is. melynek hivatalos nevét én is csak most ismertem meg: Millenium-kilátónak nevezték el. Megközelíthető a hely akár motorral is, bár szerintem egyszerre maximum 4-5 járgány fér el odafent, elég szűkös a placc. Erről a pontról igen széles a panoráma, Keszthelyt csak a föld íve illetve a tó felett lévő pára miatt nem látni, azonban Badacsony sziluettje még könnyedén megtalálható, kelet felé pedig a teljes partvonal végigkövethető. Lenyűgöző hely, kár kihagyni.
Zamárdit elhagyva érkezünk Szántódpusztára. Rejtett kis gyöngyszem ez, pedig közvetlenül a 7-es út mellett van, mégis az emberek nagy többsége csak úgy elsuhan mellette. Mint a képen is látszik, igen rosszul teszik – egyszerűen kihagyhatatlan.
Amennyiben az embernek van kedve, a kis arborétum bejáratánál nem muszáj visszasorolni a 7-es út forgalmába, amely ezen a szakaszon már sokkal barátságosabb, mint Siófokon volt, ellenben megteheti, hogy itt dél felé indul, és némi erdei levegőt szív magába, aminek azért veszélyei is vannak. Ugyanis ezen az úton lehet eljutni Tótokilapra, mely egy vadgazdálkodás az erdő sűrűjében. Azonban mindenki csak saját felelősségére tegye, ugyanis ez az út egy szolgalmi út a SEFAG gondozásában, mely a környező erdőkben gazdálkodik. Éppen ezért több sorompó is akad az úton, melyek le lehetnek zárva.
Röviden úgy mondanám, általában nincs gond, hogyha nyitott sorompó mellett az ember, s végigmegy az amúgy kifejezetten jó állapotú, egysávos úton, azonban elhelyezkedéséből adódóan kifejezetten veszélyes is lehet a kaland. Ennek oka, hogy komoly teherrel megrakodott teherautó jöhet szembe, hirtelen – haladás közben alig látható – sorompó állhatja utunkat, továbbá nem szabad megfeledkezni róla, hogy vadgazdálkodás mellett vezet az út, ahol éppen ezért nem kizárt, hogy egy száznál is több szarvasból álló csorda vonul át. Mindemellett sportmotorral is csípőficam nélkül abszolválható az útvonal, ami Szántódpusztáról indul és Jabapusztán végződik – szóval csak óvatosan, de kalandnak tényleg nem rossz! Ha Te is kipróbálnád ITT TALÁLOD a részletes térképet hozzá.
Irány a viadukt!
Elhagyva a 7-es úton Szántódpusztát a déli part egyetlen messziről is jól látható nevezetességéhez érünk, ami a kőröshegyi völgyhíd. Megoszlik a helyiek véleménye a szükségességéről, de már kész van, úgyhogy az ilyen véleménycserék csupán a kellő mennyiségű bor elfogyasztása után kötelező vitaalapok. Mindenesetre impozáns látvány, arról nem is beszélve, hogy a déli part két kanyargósabb szakaszának egyike itt található. ez pedig maga a pályafeljáró. Csupán négy kilométer oda és vissza, viszont kifejezetten jó állapotú, alul felül körforgalommal és elválasztott menetirányokkal. Itt szinte mindig van valaki motorral, hogy kanyarodási technikáját csiszolja, de ezt a helyi rendvédelmi szervek is jól tudják, azonban általában csak egy tisztelgő vizitet ejtenek meg, és kérik az ott motorozókat, hogy ne kelljen mentőt hívniuk. Rápróbálnál a helyre? ITT TALÁLOD az elhíresült, mesterséges szerpentint.
Hátat fordítva a viaduktnak Balatonföldvárra juthatunk, ahol még most jelzem, hogy a 7-es úton VÉDA kapu üzemel, erre érdemes odafigyelni. A városka szép, bár rejtett látnivalója nincs. Esetleg a Földvári dombtetőn lévő új kilátó érdekes lehet, de meglehetősen új, így tapasztalat hiányában nem kezdem el fényezni. Ezután következik Balatonszárszó, majd Őszöd és Szemes, melyeken persze nem csak strandok találhatóak, de azért mindegyik település turizmusból él, tehát csodákra nem kell számítani. Ezek után befutunk Lellére, mely illúziórombolóan hosszú, majd átverekedve magunkat végül megérkezünk Boglárra. Itt akad némi rejtett szépség, de előbb kezdjük a már megszokott kilátókkal. Erre található ugyanis a déli part szerintem legmaradandóbb formájú kilátója, ez pedig a Gömb-kilátó, melyről kiskoromban száz százalékig biztos voltam, hogy üvegből van, de persze sok másban is tévedtem már – ezzel kapcsolatban is. Panorámája csodálatos, azonban ez a hely azért már ismertebb, főleg, hogy kalandpark is települt közvetlenül a kilátó dombra, így a turisták által is látogatottabbá vált a hely, nyáron a tömeg szinte garantált.
Most pedig térjünk rá az általam igencsak kedvelt rejtett gyöngyszemre, ez pedig a Bugaszegi téglavár! Az elnevezés csalóka, ugyanis nem egy régi romra kell gondolni. Ez a vár ugyanis egy jó értelemben vett helyi őrült alkotása. Csere bácsi, aki a vár alkotója, egy rettenően jó lelkű ember, aki az egész objektumot hozott, szerzett és cserélt téglák tömkelegéből alkotta saját két kezével, és bárkit szívesen lát benne. Ritka helyek egyike a Balaton déli partján, ami nem a profitszerzést szolgálja, így bárki szabadon és belépőjegy nélkül megtekintheti. Az alkotó azonban nagyon kedveli, ha netalántán az érkezők tudnak vinni magukkal 1-2 ritka régi téglát, ami így helyet kaphat az épület újabb toldatában. Az odajutás akár sportgépekkel is megoldható, de figyelni kell, mivel az aszfalt még a vár előtt kicsivel elfogy.
A közelben található a körzet másik jól megmotorozható útja is, ami a Balatonszemes – Kaposvár szakasz. Szép, minőségi út hosszú ívekkel, azonban a déli part másik VÉDA kapuja itt található (viszi kereszteződés). Továbbá a forgalom sem mondható gyérnek rajta, de akinek ez a célja az nyugodtan fordulhat rajta párat. Ha rám hallgattok, kipróbáljátok, nekem nagy kedvencem ez a hely – itt a térkép hozzá.
Ezen helyek után még következik Fonyód, mely a közhiedelemmel ellentétében nem egy domb, hanem kettő. Azonban ezen tény megtapasztalásához le kell jönni a 7-es útról, és felhajtani a városba. Itt mindenkinek javaslom, hogy nézzen meg egy újabb nevezetességet, amit a tériszonyosoknak nem ajánlok, mivel faszerkezetű kilátóról van szó, ahol a lábunk alatti deszkák résein átlátni, így akik ebben a betegségben szenvednek, nem fogják élvezni a látványt. Azonban nekik a löszfal tetején lévő utat javaslom, ahonnan hasonlóan szép a kilátás, így ők sem maradnak le az élményről
Elhagyva Fonyódot már sok látnivaló nem akad, viszont annál jobb éttermek sorakoznak. A Balatonszentgyörgyön található Csillagvár étterem közülük is kiemelkedik, közkedvelt hely, tehát délidőben a bejutás nem a legegyszerűbb. Mindenesetre jó a konyhájuk és durvák az adagok, s meglepően szerény árak sorakoznak az étlapon, ahhoz képest hogy a Balaton déli partján van az étterem. Ha betérnél, segítek: itt kell fékezni a motorokkal egy jó pörkölthöz. Kiértünk hát a Balaton nyugati végéhez, innentől kezdve pedig jöhet a másik világ, a kanyargós, ódon északi part.
Ha lehet, itt még több remek út és látványosság vár, ezért most bele sem kezdek, mert ez önmagéban kitesz egy – igencsak hosszú – mesét. Tartsatok velem legközelebb is, akkor innen folytatjuk!
Széles utat kívánok mindenkinek!
Gergő