Újabb ezer kilométer szaladt az abroncsokba, ami alatt végleg megbizonyosodhattam róla, hogy a RoadSmart tényleg „smart” választás, jóllehet, azért az elején voltak kétségeim…
Úgy alakult, hogy a nyári túrák augusztus utolsó és szeptember első hetére tolódtak, de ettől még tartalmasan teltek a legforróbb hónapok. A ZZR tette a dolgát, a nagyszerviz után, új láncszettel és egy kis finomhangolással végre ismét egy csendes, pontosan működő, újszerű motor benyomását keltette, pedig valójában már túl van tizedik életévén és az ötvenezer kilométeren. Ehhez a problémamentes karakterhez kiválóan illenek az idén tavasszal felkerült papucsok is, hiszen ahogy a teszt második részében olvashattátok, jöhetett 30 fokos meleg vagy havaseső, a Dunlop csak tette a dolgát.
Nem minden arany…
Kiváló a kopásképe, bár nem is sokat autópályáztunk vele, mindenesetre kockásodásnak nyoma sincs, ami egy ilyen erős motoron azért nem mellékes szempont. Mi több, a mintamélység is a tavaszi állapotot idézi, így fél szezon után úgy fest, hogy ismét olyan köpenyre akadtunk, ami egy kimondottan nehéz, ezer köbcenti feletti motoron is stabilan tudja a tízezer kilométer feletti futásteljesítményt. Ennek persze ára van, ami főként az első abroncsnál észlelhető.
Néhány figyelmetlen autós miatt ugyanis az utóbbi hetekben többször kényszerültem vészfékezésre, és furcsa mód mindkét alkalommal a reggeli órákban, kimondottan hűvös (13-15 fokos) időben sikerült elbambulni a kávéjukat még el nem fogyasztott sofőröknek… Szerencsére mindkétszer volt időm megállni, így nem kellett a felmenők profán emlegetése közben kék-sárga biztosítóspapírt töltögetniük, az viszont feltűnt, hogy – az ABS nélküli – motoron muszáj volt „játszanom” a fékkel, mert az első és a hátsó is könnyebben csúszott meg, mint az előző abroncsommal.
Hozzátartozik az igazsághoz, hogy az egy sokkal puhább keverék volt (Pilot Power 3), ami közel sem tud ilyen futásteljesítményt, így nem meglepő, hogy hasonló körülmények között némileg jobban is tapadt. Tanulságként azért elmondható, hogy aki gyakran jár-kel hűvös időben blokkolásgátló nélküli motorral, az különösen ügyeljen a helyes féktechnikára, nehogy a túl hirtelen összeülő teleszkópok miatt tapadást veszítsen a kerék.
Erények egész sora
Talán szőrszálhasogatásnak tűnhet a fenti észrevétel, elvégre a tartós gumik mindegyike – sőt inkább az abroncsok mindegyike – állóra fékezhető egy ilyen brutális fékerejű, radiális nyergekkel felszerelt, ABS nélküli motorral, így inkább arra térek ki, hogy miben is nyújt többet a RoadSmart, mint vetélytársai. Először is lenyűgöző a vizes aszfalton nyújtott teljesítménye, ezen a téren tényleg etalon lehet a Dunlop újdonsága, hiszen olyan felhőszakadásban is tempósan motorozhattunk vele, ahol már az autók „sem állták a sarat”, a bátortalan sofőrök inkább lehúzódtak az út menti parkolókba az autópályáról, míg mi robogtunk tovább.
Szintén szót érdemel, hogy kanyarban hihetetlen stabil a motor, kicsit arra emlékeztet, mint amikor a Bridgestone T30 volt fent, de a T30-cal szemben érzetre ez egy csúcsosabb profil, tehát a príma stabilitás mellett az irányváltásokhoz szükséges erőre sem lehet panasz – a túrakormányos ZZR tényleg játszi könnyedséggel dönthető egyik oldalról a másikra. Emellett nem elhanyagolható, hogy az utóbbi napok kánikulájában tényleg az első perctől terhelhető volt a gumi, a garázstól induló, rövidke, 6-700 méter hosszú utca végén a jobbosban már nyugodt lélekkel dönthettem a motort, mivel a forró és végre kicsit sem poros aszfalton nyoma sem volt bizonytalanságnak.
Mindez a fent említett futásteljesítménnyel társítva tényleg idilli túrasportabroncsról árulkodik, ami – a gép tömegétől és teljesítményétől függetlenül – kilométerek ezrein át helytáll, legyen szó városon belüli szaladgálásról vagy országokon átívelő túráról. Remélem, hogy a következő részben már az utóbbiakról számolhatok be Nektek, amikor az újabb epizóddal – és mérési eredményekkel – jelentkezem a RoadSmart hosszú távú tesztjéről. Tartsatok velünk, hamarosan folytatjuk!
