Isten ments, hogy hivalkodó írásommal tovább mélyítsem az autósok és a motorosok között fellelhető, egyre kisebb lövészárkot, sőt éppen fordítva. Megpróbálom szavakba önteni mindazt, amiért mi motorosok úgy viselkedünk, ahogy, hátha megértik a volán mögött ülők is…
Van, aki robogózik, akadnak endurósok, chopperesek, sportmotorosok és világutazók, de ez csak a látszat, ennyit tud rólunk, aki kívülállóként tekint ránk. Sokkal fontosabb, hogy a sisak mögött valódi személyek, szülők, tanárok, jogászok, tűzoltók és mindenféle életművészek bújnak meg, vagyis nincs olyan – ahogy gyakran általánosítanak -, hogy „a motoros”. A paletta nagyon széles és kifejezetten színes, azonban mindannyiunkban van egy közös pont, a szenvedély a kétkerekűek iránt. Számunkra nem használati eszköz, vagy napi dugóban ücsörgés elleni biztos gyógymód, hanem az életünk része.
-
Megyek, pedig nem muszáj
Talán a legnagyobb különbség, hogy akkor is közlekedünk vele, amikor valójában semmi dolgunk nincs ott, ahová megyünk. Az út élményéért hajtunk, ez tölti fel lelkünket energiával egy nehéz vagy simán csak értelmetlen, lélekölő nap végén. Gondolj csak bele, láttál már valaha olyan motorost, aki parkolóban legörbülő szájjal hámozta ki magát a felszereléséből, mert egyszerűen rossz kedve lett a motorozástól? Most nézzük meg egy autós ábrázatát, miután másfél órát ült reggel a dugóban…
-
Egy a tábor
Lehet, hogy sok különbség van közöttünk, de én még sohasem láttam olyat, hogy egy motoros egyedül térdel az út mellett, és próbálja életre lehelni hőn szeretett gépét. Ha nem is azonnal, de perceken belül biztosan megáll egy motoros vagy egy autót vezető társa, aki éppen nem kétkeréken rója az utakat. Megáll, pedig nem is ismerik egymást. Továbbá abban is biztosak lehettek, hogy nem kell a pórul járt bájkernek integetni az út szélén, hogy segítsége legyen. Az összetartás ebben nyilvánul meg, nem csupán abban, hogy intünk a szembejövő motorosnak, pedig az sem rossz móka.
-
Ismeretlenül is megszólíthatsz
„Akárki vagy, akárhonnan jössz, ha motoros vagy, a barátom vagy” Jó érzés ide tartozni, úgy is, hogy tisztában vagyok a veszélyekkel és a gyakran mantrázott ellenérvekkel. Labilis, veszélyes, drága fenntartani, elázol rajta, nem fér el a gyerekülés, ennyiből autót is kapnál, túl gyors és a szokásos aggódás… Tudjátok mit? Igazatok van! Veszélyes, hiszen könnyű, nincs kasztnija és villámgyors, de pont ezt kedvelem benne. Azonban ez a veszély komoly tanítómester is. Sérülékeny, ezért sokkal összetettebben gondolkodik egy motoros, mint egy autós, s ez nem üres szóbeszéd – igen, kimutatták a kutatások, mennyivel komolyabb agymunka, aki akarja, itt olvashat róla bővebben. Elázunk rajta? Igen elázunk, de akkor mi van? Vizesek leszünk és megyünk tovább, nem cukorból vagyunk, hogy elolvadjunk az esőben, és őszintén mondva 30-35 fokban egy futó nyári záport még élvezni is szoktam, mert igenis frissítő.Összességében nem logikus motorral közlekedni, aláírom, azonban ha mindenki a leglogikusabb döntést hozza, nem lennének színek, mindenki ugyan olyan kocsival járna, minden szürke lenne és sivár. Éppen ezért, amikor egy motoros közelít felém, tudom, hogy közös élményeink vannak, veszélyről, elázásról és igen, az élményteli száguldásról is. Egyszerűen ez egy szűrő, ő már nem idegen…
-
Bármilyen hihetetlen, ez roppant praktikus
Ingyen parkolhatunk, egy városi járgánnyal két személy 3-4 literből közlekedhet, a piros lámpánál előrehaladhatunk, a dugók fogalma ismeretlen számunkra, és boldogsággal tölt el bennünket reggel munkába menni. Igaz, ez utóbbi csak akkor, ha nem a szomszéd utcában van, hanem 10-20 kilométerre, hiszen a hosszas beöltözés miatt napi 1-2 kilométerre érdemesebb inkább gyalog elindulni, ami amúgy sem árt a szervezetnek…
Ha tényleg húsz kilométer az ingázás, gondolj csak bele, mit nyersz: minden nap megspórol neked az áldott kétkerekű – egy középméretű autóhoz viszonyítva – legalább ezer forintot, és oda-vissza 50-60 percet. Igen, egy nyár alatt ez százezer forint és száz óra szabadidő – gondolom tudnál mit kezdeni vele…
-
Nem attól vagyok motoros, hogy rajta ülök
Magam sem motorozom már, amikor reggel fagyosak az utak. Ugyan most is feltöltene lelkileg, de számomra ez a hideg már kiváló táptalaj a reumának, gyulladásoknak, és nekem az egészség az első, utána a hobbi. Szóval ilyenkor jön a téli leállás és kocsiba ülés, de ettől még motoros maradok, mert legalább kétnaponta ott sürgök-forgok a műhelyben a gép körül, csinosítom, törődöm vele, s ugyanúgy tartom a kapcsolatot a hasonszőrű barátokkal, akikkel nyáron sisakban és kétkeréken találkoztam. Attól, hogy leveszem a bukót, még nem leszek másik ember.
Érted már?
Kedves autósok, remélem értitek, miért is vagyunk azok akik. Személy szerint megpróbálok a lehető legtöbbet tenni azért,hogy a közöttünk húzódó mély szakadék sekélyebb legyen, s egyszer eltűnjön, hisz’ ez mindannyiunk javára válna. Ezért nem ordítok, legfeljebb rosszallóan intek, amikor a telefon nyomkodása közben majdnem fellöksz vagy szemből előzöl, mikor jövök, mondván: ez egy motor, elfér a padkán… Cserében pedig elvárom – vagy inkább csak remélem -, hogy elnézitek, amikor az országúton egy kicsit nagyobb gázzal lövök ki, mert ahogy fent olvashattad, ez a pár pillanat segít kitörni a mókuskerékből, visszaadni a hitet, hogy bármikor lehet pár másodpercnyi boldog vagy legalább örömteli pillanat a napomban.
Akárhogy is, széles utat és balesetmentes közlekedést kívánok mindenkinek, üljön akár két- vagy négykeréken. Viszont utóbbiaknak melegen ajánlom: ha az életben csak egy lehetőségük lesz, próbálják ki a motorozást. Ígérem, nem fognak csalódni!