Bevallom, ijesztő lehet a lenti beszélgetés, pedig nem célom senkit elriasztani a motorozástól, sőt éppen azt szeretném, hogy minél többen és főként minél tovább, jó egészségben űzhessék ezt a csodás hobbit. Más kérdés, hogy a problémákat, gondokat nem söpörhetjük szőnyeg alá – attól, hogy homokba dugjuk a fejünket, és nem veszünk tudomást róluk, a motorozás árnyoldalai még igenis léteznek…
Azért ültem le ismét beszélgetni a szerencsétlen balesetet elszenvedő Lacival, hogy az ő példáján keresztül bemutassam: gyakran szó szerint az nagybetűs Életet jelenti egy felelős döntés meghozása, ahogy ez az ő esetében is történt. Kezdésként elevenítsük fel, hogy mi is zajlott le azon az áprilisi hétvégén, 2016-ban.
Laci története még márciusban kezdődött, amikor egy helyi motorosboltban felfigyelt egy kis szórólapra, amin motorosoknak kínált baleset-biztosítást hirdettek. Régóta gondolkodott már hasonló védelmen, de tudjátok hogy van ez – az ilyet gyakran halogatja az ember. Akárhogy is, most szó szót követett, majd öt perccel később már az aláírt papírral a kezében, megnyugtató érzéssel lépett ki az ajtón, hogy történjen bármi – lesz segítség a bajban.
Nem tudtam, mi vár a kanyarban…
Talán emlékeztek rá, áprilisban már igazi nyáreleji meleg hívogatta a motorosokat, ezrével rajzottak ki a gépek, közöttük Laci is Kawájával. Szezon elején még rozsdásak a reflexek, a napsütés ellenére az aszfalt sem éppen forró, ezért a csapat óvatosan, az ívekkel éppen csak barátkozva, jóval az előírt sebesség alatt gyűjtötte a kilométereket.
Azonban az óvatosság ellenére is beüthet a krach: Laci ráfutott az ív közepén, a saját sávjában szétszórt sóderes, murvás (!) foltra, amitől az első kerék tapadást veszített, tizedmásodpercek alatt ledobva magáról vezetőjét. Lehetetlen volt már védeni: Laci egyenesen fejjel csapódott a szalagkorlátot tartó oszlopnak. Életét valószínűleg a gondosan összeválogatott, és mindenre kiterjedő védőfelszerelésnek köszönheti, de sajnos így sem úszta meg maradandó következmények nélkül – jelenleg csupán a kezeit tudja mozgatni, mellkastól lefele lebénult.
Egy motoros mindig motoros marad…
Egy év telt el azóta, hogy papírra vetettem a fenti sorokat, és most újra itt állok vele szemben, s próbálom faggatni, mi is történt vele azóta.
– Igazán kalandos volt – kezdi Laci a történetet -, 107 nap és sok-sok műtét után térhettem haza az otthonomba. Nagyon nehéz volt fizikailag és lelkileg is, mivel ritkán láttam a családomat, és közben szembesültem vele, hogy az állapotom végleges, muszáj voltam hát arra összpontosítani, hogyan élek majd ezután.
Persze már az elején azon járt az eszem, miként fogok így motorozni, milyen gép kell ahhoz, hogy újra nyeregbe ülhessek – teszi hozzá rögtön.
Muszáj kiemelnem, hogy mindenki erőn felül segített, amit ezúton is köszönök barátaimnak, ismerőseimnek. A párom mindent megtesz értem, de nincs könnyű dolga. A rokkantnyugdíjból semmire nem futja, mármint futná, mert a megállapított havi ötvenezer forintról még mindig csak ígéretet kaptam, pénzt azóta sem láttam, pedig most minden forint jól jönne…
Megváltozott mindennapok
Nyüzsgő, folyton valamin dolgozó ember voltam korábban, ezért nehéz volt lelkileg átállni az új életemre. Innentől jobbára csak ötleteim, terveim vannak, a kivitelezésük a páromra hárul, aki szabadon tud mozogni, közlekedni. Jóllehet, máris azon gondolkozom, hogy motorra, pontosabban trike-ra ülök, amint csak tehetem, szóval
ha van valakinek egy elfekvő, automata váltós trike-ja, azt szívesen elfogadom…
A járművásárlás egyelőre szóba sem jöhet, mert hirtelen olyan összegekkel és tételekkel szembesültem, melyek létezéséről sem tudtam anno, az „egészséges világban”. Minden egészségügyi felszerelésből, gépből és eszközből a legolcsóbb használtat kutattuk fel, így „csak” 7,5 millió forintnál tartunk – az első boltba betérve nagyjából a háromszorosába kerülnének a felszerelések.
Mielőtt azt hinnéd, ebben már minden benne van, sajnos tévedsz. Ezek csak a házon belüli apróságok, így például a szabad mozgásomat biztosító autó még nincs benne. Autóátalakításra az állami támogatás 600 ezer és egymillió forint között mozog, de ez a sajátos sérülés miatt nem elegendő, tulajdonképpen egy rámpával felszerelt egyterű vagy kisbusz lenne az igazi. Ilyen úri huncutságokra sajnos nem futja egy olyan világban, ahol egy ágy a legdurvább kedvezménnyel is közel kétszázezer forint, a rámpáról, fekvőbojlerről, ülőkeretről, speciális ajtókról stb. nem is beszélve.
Csak annyit üzenek: vigyázzatok magatokra és egymásra!
Miért meséltem el mindezt? Szeretném, ha motorostársaim okulnának az esetemből, figyeljenek magukra, s talán még fontosabb, hogy egymásra, mert nem kell, hogy vétkes legyen az ember – ha vétlen áldozat vagy, ugyanúgy bajod esik. Nálam ehhez elég volt pár marék kavics, zúzalék, na meg az átkozott szalagkorlát…
Ugyanakkor a jó oldalát nézve végtelenül hálás vagyok, hogy annyian segítettek, támogattak a bajban, átsegítve a nehéz időszakon, amíg egyáltalán elkezdődik az új életem, s amíg – sajnos – esélytelen munkát vállalnom. Jelenleg kétemberes meló, ha ki szeretnék mozdulni itthonról, a székben csak pár órát tudok eltölteni, huzamosabb időt nem, szóval nem egyszerű – de nem adom fel!
Mindvégig mellette álltam…
Eddig hát Laci története, s engedjétek meg, hogy elmeséljem, amit jómagam, kívülálló segítőként láttam, átéltem vele kapcsolatban. Sajnos az ilyen súlyos sérültek nagy többsége előbb-utóbb egy otthonban, szociális intézményben köt ki, ahol úgy szolgálják ki, ahogy, ez leginkább a pénzen és a lehetőségeken múlik. Laci esetében is csak az első számla közel hárommillió forintot (!) tett ki, ebben a legelső eszközök beszerzése, a kórházi látogatások költsége és a ház gyors átalakítása volt benne.
Gyorsan hozzáteszem, a motoros nehézségeit látva hálapénz már nem növelte ezt az összeget, sőt volt olyan orvos, aki a neki vett ajándékot is tisztelettel megköszönte, de nem fogadta el – van jobb helye is annak a pénznek.
Laci szerencsés, hogy párja ilyen talpraesett és kitartó, de így is folyton falakba ütköznek, elég, ha csak az egy éve húzódó nyugdíjkérelmet említjük, ami lassan idegőrlő játszmává alakul, de még egy fillért nem láttak belőle. Ráadásul az ő példájuk a végeláthatatlan bürokratikus útvesztőben korántsem egyedi. Társ és segítség nélkül ez nem nehéz, hanem egyszerűen lehetetlen feladat. Akárhogy is, öröm az ürömben, hogy Laci az ügyfelem, és ezért a biztosító finanszírozta a komplett vidéki házikó árával felérő költségeket. Belegondolni is rossz, ha nincs a szerződése, akkor miként, miből és hogyan élne most, vagy egyáltalán miből fedezte volna a legelső kórházi és beszerzési számlákat.
Lássuk be, életünkben gyakran a pénz diktál, s ha nincs meg az anyagi fedezeted, nincs meg a személyes, minden igényt kielégítő pénzügyi tartalékod, egy baleset után könnyen padlóra kerülhetsz. Mikor beüt a krach és lesérülsz, egyből kiszolgáltatottá, ráadásul földönfutóvá válsz, nem beszélve a családodra nehezedő lelki és anyagi teherről. Talán durván és nyersen hangzik, de
a saját hülyeségünk, ha nem gondolkodunk felelősségteljesen, nem gondoskodunk magunkról, főleg úgy, hogy napi 80-100 forintról van szó, ami egy motor fenntartása mellett tényleg bagó.
Igen, ennyibe kerül a világ minden szegletében védelmet nyújtó Protektor motorosbiztosítás. Jómagam a Motoros Érdekvédelmi Egyesületet vezetve évek óta látom lelkileg és anyagilag tönkrement családok tucatjait, akik azért sodródtak ilyen helyzetbe, mert nem gondoltak erre. Mindenki gondolkodjon el rajta, hogyan érdemes a jövőbe tekinteni: Tudatosan, előrelátóan élve, vagy ahogy esik, úgy puffan alapon…
Lám, erre is igaz a régi mondás: Egyedül nem megy. Laci nincs egyedül, szerencséje van Mónival, és áldhatja saját előrelátását, hogy volt biztosítása a baleset idején. Emberileg és anyagilag is segítséget kapott, s ki tudja, egyszer talán újra szelheti az utakat egy trike nyergében.
Ha Te is csatlakoznál a több ezer fős, elégedett motoroskörhöz, mely tagjai úgy döntöttek, rászánják azt a napi nyolcvan forintot saját biztonságukra, az alábbi űrlappal kérhetsz személyre szóló ajánlatot:
[contact-form-7 id=”28805″ title=”Protektor”]