Déva 13 motorostúra: A lélek él

Déva 13 motorostúra: A lélek él

- Kategória: Hírek
0

Elmúlt a nyár, itt a szeptember, itthon már becsengettek az iskolákban. Erdélyben azonban még van pár nap az iskolakezdésig, s ez egyben azt is jelenti, hogy közeledik a 13. Déva motoros segélytúra időpontja is, melyet mindig az iskolakezdés előtti szeptember második hétvégéjére szervezünk.

Csakúgy, mint az eddigi években, idén is meglátogatjuk Böjte Csaba ferences rendi szerzetes Dévai Szent Ferenc Alapítványának gyermekotthonai közül azt, melyre korábban Csaba testvér és a Hunyadi Rend közös választása esett.

Ez most a Nagyszalontán található Béke Királynője Gyermekvédelmi Központ. 200 éve, Nagyszalontán született Arany János magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és egyben legjelentősebb alakja. Szent László évében ezért választottuk ezt a várost. Adta magát az ötlet, hogy mottónk is innen származzon, Arany verse nyomán:

Arany János – Juliska sirkövére

Midőn a roncsolt anyagon
Diadalmas lelked megállt;
S megnézve bátran a halált,
Hittel, reménnyel gazdagon
Indult nem földi útakon,
Egy volt közös, szent vigaszunk
A LÉLEK ÉL: találkozunk!

Lehet hideg, lehet eső, az alkalmi utasokat semmi nem tartja vissza!

Az itt élő gyermekeknek visszük el adományainkat, az eddig is megszokott, fejenként egy tanknyi benzin árát. Természetesen nem csak az adomány fontos, sőt, ha lehet mondani, van ennél sokkal fontosabb dolog is. Nevezetesen a gyermekmotoroztatás, hisz’ leírhatatlan az a vágyakozás, szeretet, öröm, amivel minden évben fogadnak minket. Egymás után érkeznek a kis utasok, a résztvevők pedig megállás nélkül fuvarozzák őket kellő odafigyeléssel, biztonságos körülmények között.

Déva motorostúra: Idén már 13. alkalommal!

Este azután a vacsorát követően kezdetét veszi a táncház, melyen ötödik éve szakadatlan lelkesedéssel játszanak nekünk a Fölszállott a páva televíziós műsorban is sikeresen szereplő délvidéki barátaink, a Fokos Zenekar tagjai. Na és hogy a lélek mellett a testről se feledkezzünk meg, a jó hangulat elősegítésében tevékenyen vesz részt az Igazi Csíki Sör.

Öt éve is ugyanitt, Sarkadon gyűlt össze csapatunk

A táncház szünetében fokozzuk a hangulatot egy jótékonysági árveréssel, melyen meglepetéstárgyakat fogunk elárverezni. A befolyt összeg természetesen szintén a gyermekotthon működését fogja segíteni.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki a túrán való részvételével segíteni kíván Csaba testvér gyermekein. Cserébe garantáljuk a testi-lelki feltöltődést és a mérhetetlen szeretetet! Tarts velünk Te is szeptember 16-án! Találkozunk Sarkadon, a Penny áruház parkolójában (Cím: Sarkad, Gyulai út 2.) reggel kilenc órától, ahonnan tíz órakor együtt indulunk a határra, majd Nagyszalontára.

Ötödik éve zenél nekünk a Fokos Zenekar

A részletes tudnivalókat megtaláljátok a Hunyadi Rend honlapján és Facebook oldalán! Mindenkit várunk szeretettel, hiszen idén is itt a helyed!

Baráti üdvözlettel,

Magyarfalvi László – Hunyadi Rend