Pár perccel ezelőtt személyautó és motorkerékpár karambolozott Lillafüred közelében.
A katasztrófavédelem jelentette, hogy nemrég egy motor és egy személygépkocsi ütközött a 2505-ös úton Bükkszentkereszt és Lillafüred között. Az ütközés olyan erejű volt, hogy a karambol után a személyautó felborult.
A baleset helyszíne a Google Mapsben
A miskolci hivatásos tűzoltók a rendőrségi helyszínelést követően kezdik meg a műszaki mentési munkálatokat, ezért a szakaszon hosszabb ideig útlezárásra, forgalomkorlátozásra kell számítani. A rendőrség hozzátette: a balesetben egy ember megsérült, őt a mentők kórházba szállították.
Kedvelik a motorosok és a rendőrök is a 2505-öst
Köztudott, hogy a 2505-ös úton hétvégente sok a kétkerekű, tisztában vannak ezzel az egyenruhások is, ezért viszonylag gyakran tartanak itt razziát, mely során kifejezetten a motorosokat állítják meg. Korábban a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalom Ellenőrző Alosztálya a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság motoros járőreivel tartott ilyen akciót az út Felsőtárkány és Lillafüred közötti szakaszán – az ellenőrzés fő célja a motoros balesetek megelőzése, illetve a közlekedési szabályszegések kiszűrése volt.

Kimondottan jó eredményről számolhattak be, ugyanis a közel ötven megállított motoros közül csak két esetben kellett intézkedniük, a többieknél mindent rendben találtak. Az akció után hozzátették: a motoros balesetek megelőzése érdekében fontos, hogy a motorosok különösen fokozott óvatossággal közlekedjenek, és soha ne feledjék, hogy a közúti közlekedés védtelen résztvevői közé tartoznak.
Továbbá ne csak magukat, hanem járműveiket is készítsék fel a közlekedésre, és rendszeresen ellenőrizzék azok műszaki állapotát.
(Képek: Police.hu, Nyitókép – MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)
