Motorostúra: Ezer kilométer a havas hegycsúcsok között

Motorostúra: Ezer kilométer a havas hegycsúcsok között

- Kategória: Események, Kiemelt cikk, Túra
3

Ezúttal csak két napunk volt túrázni, mégis felejthetetlen  út lett, melynek nagy részét havas hegycsúcsok között tettük meg… Ez volt az áprilisi Alsó-Ausztria túra.

Hirtelen jött ötlet alapján, a kivételesen jó időt látva úgy döntöttünk, hogy az idei húsvétot Alsó- Ausztriában töltjük, mégpedig kétkeréken. Vasárnap reggel nyolckor indultunk a Balaton északi partjáról, Révfülöpről, majd villámgyorsan átléptük a határt Bucsunál.

 

Innentől csupa jó minőségű, kanyargós szerpentinen gyűjtöttük a kilométereket, és már alig vártuk, hogy beérjünk az igazi valódi szerpentinek világába, a 21-es és a 27-es útra.

Új év, új motor? Helló, VFR800!

Már csak azért is felejthetetlen lett ez a gurulás, mert nemrég hozzám került egy egy 2002-es Honda VFR800, vagy ahogy én hívom, a V4-es szörnyeteg. A tíz évvel ezelőtti nyeremény-Kawasaki (ER-6n) után egy teljesen más világ, nem árt hát összecsiszolódnunk, s ez remek alkalom és helyszín a barátkozásra.

A helyszín azonos, csak a motor és az időpont változott. Szia, új társam!

Nem is apróztuk el, rögtön utassal, alaposan felpakolva vágtunk neki az első hosszabb útnak. Előbb a 63-as, majd az 54-es számú úton haladtunk nyugat felé, majd egy alsóbbrendű utat (L134) használtunk, hogy Gloggnitznél rátérjünk a nagy kedvenc 27-esre. Innét indul az igazi motorozás számomra, ugyanis az aszfaltcsík egyik oldalán meredek sziklafalak, a másikon pedig szalagkorlát választ el a rohanó hegyi pataktól – az egész igazán varázslatos. A navigációt nem is figyelem, mert emlékezetből tudom, jó az irány, és csak élvezem a motorozást.

Úgy tűnt, hogy a nagy tömeg dacára pillanatok alatt megkaptuk az ebédünket, de lehet, hogy csak az érzékeim csaptak be. Hiába, ennyi gyönyörű motort mustrálva csak úgy rohan az idő…

Igazából nem is kell néznem a navit, mert megerősítenek az útszéli táblák is, hogy jó felé haladok: Balra fordulva Kalte Kuchl következik, a motorosok Mekkája… Pont a legjobbkor, úgy is itt az ideje az ebédnek. Élünk a lehetőséggel és megállunk a „bájkerek” által nem véletlenül kedvelt pihenőnél. Noha még épen csak tavaszodik a hegyekben, most közel száz motort számolok össze a parkolóban, így szabad asztalt is alig találunk. Ettől függetlenül a kiszolgálás gyors, a kért ételek pedig kifogástalan minőségűek, miként korábban megszokhattuk.

Nyárból a télbe…

Ebéd után irány a szálláshely, Türnitz, ahová mindig úgy érkezünk, mintha csak hazamennénk. Ezúttal is nagy szeretettel várt és fogadott minket Annamária, illetve Gizi, nem is csoda hát, hogy egyből otthon éreztük magunkat. A Türnitz-i Motoros Panziót magyar tulajdonos üzemelteti, családias, kényelmes, tiszta, valamint ingyen wifi-t is kapsz a foglalásodhoz. Ha rám hallgattok, több napot is eltöltötök itt, mert egy-két nap tuti nem elég a lenyűgöző környék és Alsó-Ausztria feltérképezéséhez.

Érdemes több napot is eltölteni Türnitzben, de szerencsére ez nem viseli meg a pénztárcádat. Annamária és Gizi panziója nem drágább, mintha itthon szállnál meg egy motelben, de itt nem csak reggeli jár a szobához – minden nap végén fantasztikus vacsorával várnak a háziak…

Volt egy kis időnk délután, ezért felmerült, hogy menjünk még egy kisebb kört a környező hágókon. Irány Annaberg, ahol 976 méter magasra jutottunk fel a teljesen újraaszfaltozott, csodás ívű kanyarokon keresztül. Hirtelen nyárból a télbe csöppentünk: míg otthon kánikula volt, Annabergnél hó szegélyezte az utat…

Természetesen nem hagytuk ki a kötelező fotót: Kilátás Annabergből Türnitz felé

Nem volt elég mára a kanyarokból, így továbbsuhantunk Mariazell felé, de a zsúfolt várost elkerültük: csak motorozásra vágytunk, így az Erlaufsee partján álltunk meg. Itt is szívesen látják a motorosokat, erről árulkodik a “Biker Point” felirat is, és tényleg: egészen a tó partjáig juthatunk a vasakkal. Egy hűsítő fagyi és a kötelező fotók után tovább is száguldottunk a 71-es úton, de ezúttal nem a jól ismert balatoni 71-esen, hanem Mariazelltől északi irányba Lunz am See felé.

Csodás alpesi utakon kanyargunk, s néhol még a márciusi havazás nyomai kísérnek minket… Fantasztikus kontraszt a tél emléke a haragoszöld mezők mellett

Kisebb kitérőkkel, végig az 1000-1500 méteres csúcsok között haladva jutunk el a hegyek gyűrűjében megbújó Lunzer See-hez, majd rövid pihenő után visszaindulunk Türnitz- be. Ezúttal is találunk egy új, még soha nem látott ösvényt, ezért ezt követjük, és csak Annabergnél térünk vissza a 20-as útra.

Ha Te is bejárnád a most felfedezett utakat, a térképre kattintva nyílik az RBiker-térkép Alsó-Ausztria felejthetetlen részeiről

Ilyenkor reggelente még tél van…

Bármennyire is szeretnénk korán indulni, errefelé ilyenkor még fagyhat reggelente, szóval marad a lustálkodás. Még kilenckor is csak öt-hat fokot mutat a hőmérő, amikor megköszöntük a szíves vendéglátás Annamáriának és Gizinek, és Schwarzenbach felé vettük az irányt. Nem célirányosan hazafele kezdtük meg a napot, hiszen van itt még bőven látnivaló.

Mi legyen az első célpont? Hát persze, hogy a Hochkar!

Egy kisebb eltévedés után 11 körül hajtunk át a Hochkar bejáratán, és pár perccel később már 1500 méter magasan, ember magasságú hófalak között faljuk a kilométereket. Legszívesebben az összes környékbeli hágót bejárnánk, de szorít az idő, ezért kinézzük a hazafelé vezető legkanyargósabb utat, és Magyarország felé fordítjuk a VFR kormányát.

Természetesen nem hagytuk ki a Wasserlochklammot sem…

Micsoda szerencse, hogy épen a lenyűgöző Wildalpenen át vezet a 24-es, ahol annyi a látnivaló, hogy csak több megállóval tudjuk teljesíteni. Első pihenőnk a Wasserlochklamm vízesésekhez vezető ösvény, ahol végigsétálunk a 22 méter magas és 65 méter hosszú függőhídon, ami a Salzan ível át. A fából készült szerkezetet csak drótkötelek tartják a helyén, így minden egyes lépésnél érezni, hogy megmozdul alattunk – különös érzés, de kicsit sem félelmetes.

Mint egy képeslap…

Továbbmotorozva nem tudunk betelni a Wildalpen nyújtotta természeti szépségekkel, a hibátlan aszfalttal és a tökéletes, már-már nyarat idéző időjárásban. Jöhet is a következő megálló, mégpedig a Brunnsee partján. Ezt a kis tavat tavaly ősszel vettem észre, egyik kora délelőtti gurulásunkon, amikor még a „foltos” Kawával jártam erre, tehát nem volt kérdés, hogy megmutatom a többieknek is ezt a csodát.

Az utakra és az ebédre sem lehetett panaszunk

Több száz kanyar és legalább ennyi vízesés szegélyezi utunkat, majd jön a 21-es és Kalte Kuchle, ahol ismét parádés kiszolgálás és finom ebéd vár minket. Nem volt elég a szerpentinezésből, ezért megcélozzuk a 27-est és Gloggnitzot, ahol már-már kezdem elhinni, hogy az elmúlt két napban sikeresen összecsiszolódtunk a VFR-rel.

Pihenő a Brunssee partján

Lazán kijönnek a fordulók, ösztönösen mennek az S-kanyarok, az egész olyan természetes, és remek a „flow” – ugye ismeritek az érzést? Szinte elhiszem, hogy nemcsak harmonikus, hanem gyors is a kanyarodásunk, amikor féktávon – mint valami mennydörgés – üvöltő hanggal beszúr egy helyi szupermotós egy 640-es KTM-mel, majd fél kézzel int, miközben úgy távolodik tőlem, mintha állnék… Sebaj, legalább látom, hogy van még hová fejlődnöm!

Csináld utánunk! A képre kattintva a második nap RBiker-térképe nyílik…

Fájó szívvel hagyjuk magunk mögött az erőt és végtelen nyugalmat sugárzó hegyeket, gyorsan határt lépünk, majd pár „boxkiállással” később, úgy fél hét körül felejthetetlen emlékekkel gazdagodva parkolunk le a ház előtt. Csodás két nap volt, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy látogasson el egyszer ide, mert ezt a helyet egyszerűen motorosoknak találták ki.

Ha Te is belevágnál, keresd bátran szállásadóinkat, Annamarit és Gizit a +43 676 6451564-es telefonszámon és a motorospanzio@gmail.com címen vagy látogass el Facebook-oldalukra, ahol készségesen válaszolnak a kérdésekre. Hajrá, fedezd fel Te is Alsó-Ausztria csodáit! Jó utat!

4sr HUngary