Percekkel ezelőtt történt baleset a 82-es úton Zirc és Csesznek között – számolt be róla a rendőrség.
2020. április 26-án 14 óra 9 perckor – azaz nagyjából fél órával ezelőtt – érkezett riasztás a rendőrségre, hogy a 82-es számú főút 24. kilométerszelvényénél, Zirc-Kardosrét külterületén elesett egy motoros – derül ki a Police.hu friss híréből. A Veol.hu úgy tudja, hogy egy szári férfi vezette a balesetben egyedül részt vevő motort, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét veszítette.
A baleset helyszíne
A helyszínelés idejére az érintett útszakaszon félpályás útlezárás van érvényben, a forgalom rendőri irányítás mellett halad. – Kérjük az arra haladó járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek! – tették hozzá a rendőrök.
Frissítve:
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője, Kucsera Katalin elmondta az MTI-nek: a baleset vasárnap délután két óra után a főút 24-es kilométerszelvényében történt.
A helyszínelés képei
Ott egy Győr felől érkező motoros egy kanyarban kisodródott és elesett. Az 54 éves szári férfi a helyszínen életét vesztette – tette hozzá a szóvivő.
Képek és nyitókép. Police.hu

