Hihetetlen, de már 13. alkalommal látogatok el Szardíniára – egyszerűen megunhatatlan ez a sziget, főleg most, amikor gyakorlatilag senki nincs az utakon. Az előző nap sem volt semmi, de csak most jött a java…
Harmadik nap: Szardínián – Alghero/Arbatax (350 km)
A hotel tök üres, hatalmas reggelizőtermében egy újabb Covid-újítást tapasztaltam meg. A svédasztalos választékból elhagyták a DIY válogatást, plexi mögül a beöltözött pincér szedi össze neked az étkeket és viszi az asztalodhoz kis gurulós asztalkán.
Ha nem tudtam volna a körülményekről, még királynak is érezhettem volna magam. De így inkább szembesített azzal, hogy korábban totálisan elképzelhetetlen körülményeket hozott az idei év.
A nap kezdete a tegnap bejárt tengerparti úttal kezdődött Bosáig, majd kanyarokban és azért itt egyenesekben is gazdag útvonal után el is értem az egyik fix látnivalómhoz – Mari Ermi strandjához. Tavaly fedeztem fel, de újra meg akartam nézni.
Meg persze bíztam abban is, hogy a tengerpart előtti apró tóban, a fehér homokdűnék hátterében, a fahíd tövében ott lesznek a flamingók megint – és így egy falra kívánkozó fotót is megörökíthetek. A rózsaszín féllábúak máshol jártak, de így is aránylag sok időt töltöttem el ezen a tengerparton: brutálisan szép, nehezen is ment az elválás.
Viszont motivált, hogy innen át fogok kelni a sziget közepén, a nyugati oldaláról a keletire, amire a helyet jól ismerő motorosok már hangosan fel is sóhajtanak. SS388, SS128 és a végére az SS198. Ez utóbbi említésére a tapasztaltabbak száját egy hangos „Mamma mia!” felkiáltás is simán elhagyhatja. Az út közepéig még aránylag ismeretlen volt a terep – a Lago Basso del Flumendosáig –, így határozottan, de azért óvatosabban kopott a gumi oldala.
A tó után egészen a szállásig, Arbatax városáig – a szakasz amelyen már az elmúlt évek során számtalanszor végigmentem – pedig bearanyozta az egész idei motorozásomat. Ezért jöttem igazán, ezért a flow élményért, amikor eggyé válsz a motoroddal és az út görbületeivel.
Amikor a teljes koncentráció a több ezer kanyar leküzdésével az egekig emeli az adrenalint benned, és ott tartja hosszú órákon át. Amikor minden apró mozdulatodnak a motorodon ülve súlya és következménye van. Komoly drog ez, kérem. Egyszerre ordítani és zokogni támadt volna kedvem annyira tökéletesen összejött minden.
Limitáltan, de azért erre már találkoztam motoros csapatokkal is, akik kimerészkedtek (jellemzően olasz, svájci, osztrák és német motorosok) azok is célirányosan telepedtek le. Sajnos a kedvenc tésztásunk Seuiban (Ristorante Pizzeria Da Salvatore) zárva volt, így Ussasaiban pihegtem csak kicsit több motoros társaságában egy kis bár kiülős részén.
Borravalóval öt euró volt a pizzaszeletem, az üdítőm és a kávém – elképesztően alacsony árak. Lám, errefelé nem üzletfilozófia a turisták megkopasztása. A szokásos mosolygós vendégszeret a „kocsmárostól” megint csak megerősítette, hogy jó helyen vagyok, ez a túláradó vendégszeretet az egyik legfontosabb érv, ami miatt visszatérsz a szigetre.
Örökké emlékezetes csapatás volt, és egy pazar nap – hihetetlenül boldog voltam. Itt nyert igazán értelmet, hogy belevágtam az útba. Ezután már minden egyes perc és kilométer csak ráadás és ajándék volt. Ezért nem is erőltettem tovább a dolgot, az aznap lefoglalt tengerparti hotelben (Hotel La Bitta) akartam feldolgozni az élményeket.
Kiélvezni a napsütéses jó időt a medence partján és úszni egyet a meglepően meleg tengerben, mielőtt lemegy a nap. Meglepetések akkor értek, amikor láttam, hogy szinte fél házon üzemel a szálloda – ekkora „tömeghez” nem voltam hozzászokva az elmúlt napokban. És a vendégek minimum fele motoros volt, a parkolóban 15-öt számoltam meg, persze többsége a német márka volt.
Estére kinéztem egy közelben lévő pizzázót (Ristorante Pizzeria Acquolina) – a meggyőző Google fotók alapján – , így a fél nyolcas nyitásra oda is sétáltam. A QR kódos étlapon elidőzve hezitáltam két pizzán, végül az egyszerűbb mellett döntöttem. Aki ismer, tudja, hogy pizzából szerintem megettem már legalább 10 emberöltőnyi adagot, tehát van tapasztalat.
Nos, ez a pizza a menyországba repített, etalonná vált a hely számomra – tényleg megkoronázta a napot. Nagyon gyorsan lecsúszott, így nem maradt más választás, a másik kinézettet is megrendeltem. Pincér mosolyogva és őszinte büszkeséggel vette fel a rendelést.
Kapcsolódó anyag: A 2020-as Szardínia-túra eddig megjelent részei