Az elmúlt évtizedben nagyszerűen muzsikált John Bloor vállalata, s ebben kiemelkedő szerepe volt a márka sportos csupaszmotorjának, a Street Triple-nek. A britek sikerkovácsa komoly átalakuláson ment át a közelmúltban, hogy továbbra is etalon legyen a nakedek között.
Máig élénken él az emlékeimben a tíz évvel ezelőtt megrendezett Grossglockner Trophy hegyi verseny, ahol testközelből vehettem szemügyre néhány huszadik századi motorlegendát, közöttük az 1948-as Triumph Speed Twint. Lenyűgözött a puritán vas kiállása, a versenyzéshez átalakított, rugós első teleszkóp megmunkálása, no meg a kéthengeres ötszázas lúdbőröztető baritonja, amire még a közelben legelésző tehenek is felkapták a fejüket. Talán nem véletlen, hogy ez a filigrán gép jutott az eszembe a Street Triple család kapcsán, hiszen a 2007-ben bemutatott, majd tíz évvel később újjátervezett, s most frissítő kúrán átesett típus a negyvenes-ötvenes évek angol motorgyártásának legszebb hagyományait örökíti át a huszonegyedik századba.
Nem titok, hogy a Triumph elsősorban az izmos sportmodellek híveit szeretné kiszolgálni R-rel és RS-szel, ugyanakkor a 660-as S-modellel azokat is megszólítja, akik csak A2-es jogsi birtokában róják az utakat.
Könnyű megkívánni a Triumph Street Triple-t
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a három éve piacra dobott Street Triple az egyik legmarkánsabb jelenség a BMW F 900 R, a Honda NC750S, a Kawasaki Z900, a KTM 790 Duke és a Yamaha MT-09 SP uralta csupaszmotoros mezőnyben. Nem is csoda, hogy csak visszafogott ráncfelvarrást hajtottak végre a kétség kívül jól eltalált, arányos formavilágon. Szembetűnő módosítás, hogy a légyszemeket mintázó fényszórók szemöldökre emlékeztető menetfényekkel egészültek ki, s immáron LED-ekkel világítanak. Mindemellett leheletnyit átrajzolták a csöppnyi idomzatot és módosították a tükröket, ámde a változásokat igazából csak az veszi észre, aki régóta nyomon követi a Street Triple pályafutását.
Más kérdés, hogy az S, az R és az RS úgy hasonlítanak egymásra, mint két, akarom írni, három tojás, még szerencse, hogy színviláguk elárulja, melyik került a szemünk elé… Az S kizárólag feketében kapható, nagytestvérei pedig fekete és szürke alapszínekkel érkeznek, egyszersmind piros vagy sárga díszcsíkokkal hívják fel magukra a figyelmet.
Csak magát adja a Triumph, és ez bőven elég…
Cikkünket az R részletes bemutatásával folytatjuk, tudniillik ez a hármas legújabb tagja, nem mellesleg kétség kívül ez lesz a legkeresettebb. Utóbbiban nagy szerepet játszik, hogy – a versenytársak legnagyobb meglepetésére – nemhogy drágább lett elődjénél, hanem a korábbinál kisebb érték szerepel árcéduláján.
A briteknél 9100 font, azaz 3,6 millió forint az alapár, s örömmel nyugtázhatjuk, hogy ezt a számot olvashatjuk a hazai forgalmazó honlapján is. Ismerve az angolok árképzését, ez kifejezetten barátinak tűnik, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy így is a szegmens legdrágább járgányát tisztelhetjük benne. Jóllehet, a műszaki tartalom ismeretében egyáltalán nem érezzük méltánytalannak ezt az összeget.
Ott van például a már említett 765 köbcentis, 12 szelepes, DOHC-vezérlésű műremek, melyet – a vásárlói visszajelzések alapján – a három évvel ezelőtti frissítéskor nyolcvan új alkatrésszel tettek ütőképesebbé, s most is átdolgozták. A legfontosabb, hogy 7 százalékkal csökkent a forgó mozgást végző alkatrészek tehetetlenségi nyomatéka, ebből kifolyólag kezelhetőbbé vált a motor, s számottevően könnyebben fűzhető át a kanyarokon elődjénél.
Nem mellékes, hogy az optimalizált erőforrás teljesíti az Euro 5-ös kibocsátási norma előírásait, új kipufogójának köszönhetően pedig karakteresebb hanggal örvendezteti meg utasait. A korábbi tapasztalatok birtokában kijelenthetjük, hogy ez a hajtómű napjaink legvérpezsdítőbb kétkerekűi közé emeli a Street Triple-t. A teljes fordulatszám-tartományban élnénk, gyorsan pörög fel, és az is erényei közé tartozik, hogy szerfelett nyomatékos, mindennek tetejébe kezelhetősége vetekszik a hatszázasokéval. Bárhogy is, az R-nél 118 lóerő és 77 Nm nyomaték szakad rá a hátsó kerékre, vagyis a száraz adatok nem változtak az elődhöz mérten. Ugyanezt elmondhatjuk az S-ről (47,6 LE, 60 Nm), ellenben az RS-nél a korábbival megegyező, 123 LE-s csúcsteljesítményhez 77 helyett 79 Nm-rel társul.
A legszerényebb változattól eltekintve nyomatékhatárolós tengelykapcsoló (ti. csúszókuplung) igyekszik lágyabbá tenni a motor viselkedését, ráadásul – szintén az R-nél és az RS-nél – kuplungasszisztens és oda-vissza működő gyorsváltó is támogatja a pilótát abban, hogy elsősorban az útra koncentrálhasson.
Mindenre felkészültél? Mert a Street Triple igen…
Bevált csapaton ne változtass! – a futómű kapcsán ez lehetett a Triumph mottója, ugyanis a korábbi széria jól ismert és igényes technikájára bízták az újdonságokat is. Mindez annyit tesz, hogy az R-t és az RS-t egyaránt a Brembo fékrendszerével vértezték fel, előbbinél az olaszok M4.32-es féknyergére építenek, míg a csúcsmodell a Superbike-versenygépeknél is alkalmazott M50-es nyereggel, illetve MCS radiális főhengerrel dicsekedhet.
Illik az S és R képességeihez a Showától származó, állítható első és hátsó futómű, az RS-nél pedig Öhlins STX40 központi rugóstagot szereltek hátra. Fontos megjegyezni, hogy a két izmosabbik testvérnél nagyobb első dugattyúkkal látták el az első teleszkópokat, valamint a Road és a Rain menetprogram kiegészült Sport és Rider, továbbá – csak az RS-nél – Track üzemmóddal. Ezek a csemegék hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a megújult sorozat tagjai – közöttük a kiváló ár-érték arányú R kivitellel – még az elődök sikereit is felülmúlják.
Műszaki adatok – Triumph Street Triple 765RS
Motorkonstrukció: Folyadékhűtésű, 12 szelepes, háromhengeres, DOHC-vezérlésű
Összlökettérfogat (cm3): 765
Max. teljesítmény: 123 LE/11 750
Max. forgatónyomaték: 79 Nm/ 9350
Száraztömeg: 166 kg
Ülésmagasság : 825 mm
üzemanyagtartály mérete: 17,4 l
Első abroncs mérete: 120/70 ZR17
Hátsó abroncs mérete: 180/55 ZR17
Hajtás: O-gyűrűs lánc
Első felfüggesztés: Showa BPF teleszkóppár
Hátsó felfüggesztés: Öhlins STX40 központi rugóstag
Váltó: hatfokozatú (oda-vissza működő gyorsváltóval)
Vételár: 4 290 000 Ft