Túránk 12. és 13. napját pihenéssel töltöttük, de így sem unatkoztunk…
Végre nem kellett korán kelnünk, és még csak fel se ébredtünk a nagy motormorajlásra, amikor a többiek elindultak. Nyugodtan reggeliztünk a hátramaradottakkal, és azt terveztük, hogy megvesszük az összes szükséges ajándékot az otthoniaknak. Ezt követően elcsapjuk a maradék pénzünket, mivel következő nap már repülünk Delhibe, ahol alszunk egyet, majd azután irány haza. Ezenkívül egy kis motorozást is beterveztünk a környék látványosságaihoz, este pedig könnyed iszogatás következett. Tökéletes, kellemes kis nap volt ez.
Búcsú a Himalájától
Következő nap visszaérkeztek a többiek, valamikor késő délután. Mi a kis nyugodt tempókat élveztük. Nem kellett már se bevásárolnunk, mosodából visszajöttek a ruháink, majdnem teljesen összepakoltunk a repülőútra. A nap egyetlen izgalma az volt, hogy Béla és Alex barátom motorra pattantak velünk. Na persze nem mint pilóták, de felültek mögénk teljesen tapasztalanul. Elrobogtunk így az 1400-as években épült Thiksey kolostorhoz. Olyan szintű nyugalmat árasztanak magukból ezek a helyek, hogy simán elüldögélnék valamelyiknél akár fél napot is. Annyit nem, de pár órát biztos ott voltunk, visszaindultunk szállásunkra. Még egyszer, utoljára jól megrotyogtattam Bessiet és élveztük utolsó közös utunkat. Amikor megérkeztek a többiek, egyik társunk arca eltorzult, mert megcsípte egy darázs, szóval számukra is kijutott aznapra a kalandból.
Galéria: Magyar motorosok a Himaláján
Utolsó esténket ünnepeltük a Himalájánál és kicsit szomorúan búcsúztunk tőle, mivel a következő nap repülőre szálltunk és visszamentünk Delhibe, ahol eltöltöttünk még egy estét, majd másnap reggel indultunk haza.
Leh – Delhi: el sem hiszem, de indulunk haza…
Reggel újra a szokásos őrület és pakolás egy NAGY különbséggel: Nicuval gondosan eltakarítottuk a „stúdió” alkatrészeinket majd, amikor szépen elpakoltunk mindent, kimentünk elköszönni motorjainktól. Kemény utat bírtak ki velünk, nem kíméltük őket és nem is szerettük őket az elején. Azután rájöttünk, hogy le kell kicsit ereszkedni a „nagy lovakról”. Ha így nézzük, tökéletes partnereknek bizonyultak ehhez a hatalmas élményhez és kalandhoz, sőt szinte kivétel nélkül mind fontolgattuk az egyik vásárlását. Gyors reggeli után feldobáltuk a kocsikra zsákjainkat és útnak indultunk a reptér felé. A reptér betonkerítésein furcsa angolsággal írták ki, hogy lelőnek bárkit, aki a kerítés közelébe megy. Itt nincs udvariaskodás, nem is csodálom, mert katonai reptérre érkeztünk, csak akad pár civil gép, ami naponta repül innen belföldön. A biztonsági átvizsgálás közben a következőre lettem figyelmes:
Utánajártam, hogy a kókuszdiót gyúlékony anyagként tartják számon, amit meg is értek, de óhatatlanul is felkacagtam, amikor elképzeltem a vérszomjas terroristákat, ahogy lángoló kókuszdiókat dobálnak egy gépen. Kis sugárhajtású repülő várt ránk a kifutó végén, és még belülről is szép tiszta volt. Sikeresen feltöltődtünk, ugyanis nagyon jót aludtunk Delhiig. Leszállás közben azon gondolkoztam, vajon hány nap kell majd, hogy kipihenjük ezt a túrát. Ekkor még nem számoltam azzal, amit Delhi tartogat nekünk a végére.
Repülő után buszra pattanva mentünk utolsó szállásunk irányába. Nagyon elszoktunk a rengeteg ingertől vagy csupán el akartuk felejteni mindazt, amit Delhi tol az ember arcába, emiatt az impulzusok nagysága és mennyisége jó nagy pofonként ért minket…