Szomorú jubileum a magyar motorok rajongóinak: éppen fél évszázada húzta le a rolót a csepeli motorkerékpárgyár, és ezután a Pannónia név végleg eltűnt a motorpiacról… Pedig ha a hazai vezetés hallgat a mérnökökre, a 350-es még megmenthette volna a vállalatot.
1975 őszén zárult le egy korszak, amelyben magyar szakemberek évtizedeken át bizonyították, hogy tehetségből és elhivatottságból nem szenved hiányt az ország – még akkor sem, ha a politikai és gazdasági környezet gyakran ellenük dolgozott. A Pannónia-gyár utolsó éveinek egyik legizgalmasabb, ám soha sorozatgyártásba nem került fejlesztése volt a Pannónia P350, a magyar motorgyártás utolsó nagy dobása.
Amikor Csepel még hitt a jövőben: a Pannónia 350
A hetvenes évek elején a Pannónia már rég nem volt könnyű helyzetben. A nyugat-európai és japán márkák technikailag egyre messzebb kerültek a keleti blokk gyengécske gépeitől, miközben a keleti blokkban sem mutatkozott valós igény a fejlettebb, egyszersmind drágább motorokra. Mindezek ellenére a csepeli mérnökök nem adták fel: egy olyan kétütemű, kéthengeres gépet álmodtak meg, amely a korszak viszonyai között a legjobb lehetett volna. Így született meg a P350 prototípus, amely egyszerre volt kísérlet a megújulásra és a gyár utolsó reménysugara:
A P350 a korábbi, 175 köbcentis egyhengeres nyomán született meg, ám azokkal ellentétben nem olcsó közlekedési eszköz, hanem egy nagy teljesítményű, sportos motor volt. A kétütemű, soros kéthengeres 324 köbcentis hengerűrtartalommal, 62 x 54 milliméteres furat-löket aránnyal és 32 lóerős teljesítménnyel büszkélkedhetett – ez a hetvenes évek elején figyelemre méltó eredmény volt. A mindössze 148 kilogrammos tömeg révén a P350 élvonalbeli gyorsulást kínált, tömeg/teljesítmény aránya pedig még ma is megsüvegelendő lenne: nagyjából 4,6 kilogramm egy lóerőre, ami megegyezik több mai 300-as A2-es eredményével.
Az üzemanyag-ellátásról két darab, 28 milliméteres karburátor gondoskodott, és az ötfokozatú váltót lelkesen kapcsolgatva akár a bűvös 140 km/órás sebességet is elérhette a motor. A konstrukcióhoz 17 literes, karakteres formájú üzemanyagtartály, 200 x 40 milliméteres dobfékek és 3.25×18-as hátsó abroncs társult – a korszak technikai szintjén mindez komoly fegyverténynek számított.
A remény vége: 1975 őszén leállt a gyártás
A lelkes fejlesztés ellenére a P350 sosem jutott el a sorozatgyártásig. A Szovjetunió, amely a legfőbb exportpiacot jelentette volna, túl bonyolultnak és költségesnek találta a modellt, így elutasította a tömeges megrendelést. A nyugati piacra pedig nem volt reális esély kijutni, hiába próbált korábban Drapál János – a korszak legendás versenyzője – kapcsolatot teremteni például a Yamahával.
A döntés végül elkerülhetetlenné vált: 1975 októberében a csepeli üzem leállította a termelést, és az utolsó Pannónia motorkerékpár is legördült a gyártósorról. A P350 pedig megmaradt egy korszak méltó záróakkordjának, de soha nem derült ki, hogy mire lett volna képes a kor motorjaival szemben.
Forrásmegjelölés:
A cikkhez felhasznált információk Garami Endre archívumából származnak, az eredeti műszaki adatok a Csepeli Motorkerékpárgyár fejlesztési dokumentumaiban szerepeltek.