Ha nem szeretnél folyton új szettet venni és állandóan fújni-tisztítani a láncot, akkor a Chainluber Prót neked találták ki.
Egy 2006-os Honda Hornet 600 az alany, ezen kell helyet találni a motor karbantartását nagyban megkönnyítő szerkezetnek. A beépítést végző tulajdonos avatott be minket, hogy házilag miként lehet felszerelni és beállítani az olajozót, ami nem volt túl bonyolult feladat, de azért akadtak nehézségek. Szóval ha ilyenre készülsz, érdemes elolvasnod, hogy te elkerüld a meglepetéseket.
Chainluber Pro láncolajozó beépítése a Honda Hornetre
Miután megvettem a láncolajozó szettet, a legnehezebb rész az volt, hogy megtaláljam a helyet, ahol minden úgy fér el, hogy a tartály nagyjából függőlegesen felfelé álljon, és könnyen, szerelés nélkül, legfeljebb üléslevétellel újra lehessen tölteni az olajat. Amikor ezzel elkészültem, jöhetett a cseppentőfej elhelyezése. Ebben sajnos a mellékelt leírás nem volt segítségemre, tulajdonképpen semmit nem mondott, ezért a világhálón ezrével megtalálható Scottoiler-videók alapján lőttem be a pozíciót. A cseppentőegység eleve a végén volt, így abból az irányból szépen végigvezettem a csövet a lengővillán a hozzá adott műanyag panelekkel, aztán egyenesen felfelé az egységbe. A hozzá adott használati utasításon a kép megmutatta, hogy melyik a főegység be- és kimenete, így ez magától értetődő volt, miként az is, hogy bőven hagyjak mozgásteret, hiszen a motor rugózása is befolyásolja a cső állását.
Ott pár centi ráhagyással levágtam, felrögzítettem az elsőre makacskodó, majd hajszárítóval lágyabbá tett csövet, majd ugyanezt elvégeztem a főegység és a tartály között is. Ha már szóba került: a tartályon három lyuk van, egy az olaj rendeltetésszerű útja, egy a túlfolyó (amire lehetne a maradék csőből egy kivezetést csinálni tetszőleges helyre) és egy levegőztető. Ez is egyértelmű, a rajz mutatja, melyikre kell kötni, azaz szinte lehetetlen elrontani.
Hogyan építsd be a láncolajozó elektronikáját?
Ezután jöhetett a „nehéz” rész, az elektronika. Szerencsére akkora vezeték van a készüléken, hogy kis túlzással oda-vissza masnit tudnék kötni a motorra. A modellspecifikus csatlakoztatási útmutató nem elvárható, hiszen ezerféle típus létezik, ugyanakkor jó néven vettem volna, ha legalább azt kiemelik, hogy melyik a pozitív és melyik a negatív a kütyün. Nem mintha nem lenne beszédes a fekete és a piros „színkódolás”, de gondoljunk azokra is, akiknek ez nem evidens.
Ha megvan a kiosztás, a kis csatlakoztatóbilincsek használata már logikus és egyszerű. Rányomok egyet-egyet a motor vezetékelésére és rácsatlakoztatom az eszközt. A tervezők azt javasolják, hogy kapcsolt pozitívon legyen, csak gyújtás alatt kapjon áramot, így ajánlott a féklámpa vezetékeire rákötés is. Nos, kideríteni, hogy abból melyik milyen kábel, mindenkinek a maga felelőssége és feladata, pont úgy, mint az, hogy ne a csatlakozó elé, hanem mögé kösse, amit elsőre én is elrontottam. Kifejezetten örültem volna egy szépen megszerkesztett rajzocskának, ami megmutatja, mit kezdjek a csatikkal, amivel időt spórolhattam volna…
Már tudom, hogy a szigetelőszalag helyett jobb lett volna ráolvasztani a kábelre a csatlakozót, amit utána be lehet dugni a bilincsbe, de mivel nem láttam még előtte ilyen megoldást és nem is ismertem ezt, így maradt a jól bevált módszer: beletuszkol, leszigetel és rögzít a szalaggal. Ott van, biztonságos és működik – csak ez számít!
A Chainluber Pro első tesztje
Tartályban az olaj feltölt, telefonon Wi-Fi bekapcsol, mobilnet ki. Az egység létrehozza a Wi-Fi-hálózatot, amint áramot kap, majd a jelszó beírásával már lehet is csatlakozni. Az IP-cím alapján létrejött a kapcsolat, betöltött az oldal, és már mutatta is a „cső feltöltése” menüpontot, amire rákattintva életre kelt a szerkezet. Jóllehet, elsőre csak félig töltötte fel az üres csővezetéket, ezért újra ráböktem, ez viszont már sok volt, és egy kevés kifolyt… Utánajártam, és kiderült, hogy figyelni a „csőfeltöltés kikapcsolása” gombot, és amint kijött pár csepp a cső végén, a mentés gombbal megállítani.
Innentől már csak az maradt hátra, hogy összehangoljam a rendszert a szokásaimmal: beállítsam, hogy csak mozgásban lévő motornál olajozzon, finomítsam az átfolyó olaj mennyiségét, és időnként ellenőrizzem a tartály szintjét. Ezen felül van az adminmenü, amihez a roppant bonyolult „admin” jelszóval férsz hozzá, és itt további finomhangolásokat végezhetsz. Szerintem erre szükség is van, mert elsőre úgy tűnt, túl nagy, sőt pazarló az átfolyó mennyiség, ezért némi kísérletezés után úgy állítottam be, hogy 120 másodpercenként lép működésbe.
Bár a szett egyes részei 3D-nyomtatással készültek, összességében jó minőségérzetű, tapintású minden elem, a felszerelés sem bonyolult – a legnehezebb feladat a tartály és a sebességérzékelő elhelyezése volt. A kezelőfelület is hibátlan, csupán azt kell megszokni, hogy mindent a „Mentés” gombbal lehet jóváhagyni, és ha kiegészítenék egy részletesebb bekötési rajzzal az elektronikához, úgy már tényleg minden elemében tökéletes lenne a láncolajozó.