Ha nem egymás után olvasom ezt a három különböző témájú cikket, talán fel sem tűnik. Hőseink, ahogy a média “tálalja” őket:
1, Rendőrök: a szerencsétlen sorsú, Alsóörsön megölt rendőr megemlékezése kurtán-furcsán végződött, (mint tudjuk, nem lehetett hősi halott, a vélt/valós szerelmi kapcsolat miatt), több mint érdekes az eset, Telegdi Zsolt elvesztéséről nem is beszélve, akinek még halála után sem jár ki a tisztességes eljárás…
2, Hatalmas címlap, a bicska kinyílik: “Egy motoros panasza a közlekedésre: nem érti, hogy miért nem tekintik az autósok járműnek, és miért sodorják veszélybe folyton? Reakció: mit csodálkozik, hát nem mondta az anyukája, hogy motorozni veszélyes dolog?”
Tehát magára vessen, aki kétkeréken közlekedni mer kis hazánkban, és fogadja el, hogy az életét kockáztatja azzal, hogy kevésbé terheli a környezetét és nem generál még nagyobb dugót a sorbanálló autósor mögé felsorakozva.
- (Közben megalázó képalá az újságban: “a kikanyarodó autó már több métert haladt a főúton, amikor a mögötte érkező motorkerékpár az oldalának csapódott” Mivan? Aki mögöttem jön, az hogy tud az hogy tud az autóm oldalának csapódni? Valakinek jól elmagyarázták, hogy tilos leírni: az autós kikanyarodott a motor elé…)
3, Bezzeg a katonák. Ők a bátrak, akik hazánkat (?!) védik, és önzetlenül szolgálnak minket (?). Akkor mi a búbánatot keresnek Afganisztánban, egy tökidegen országot védve (támadva)? Vagyis azt tudjuk mit keresnek: a hírek szerint 6 – 800 000 forintot, vagyis kb. 6-700%-át annak -, mint akik itthon hasonló rendfokozatban dolgoznak. Természetesen nem az elvesztésüket akarom bagatellizálni, hiszen egy haláleset mindig óriási fájdalom. De a körítés, ahogyan sulykolják ennek a “hősi” mivoltát, egyszerűen érthetetlen, főleg, hogy az esetek többségében saját maguk választják ezt a missziót a magasabb bérezés reményében.
Az egyszerű napi közlekedő, vagy a portás-bérért életét kockáztató rendőr az hadd vesszen. A mi “hőseink” a nagy lóvé reményében kockáztató katonák, és a média kiválóan asszisztál ehhez a képlethez.
No related posts found...

AKA
Sajnos az infói nagyon tévesek . Sajnálom , hogy úgy ír le valaki valamit , hogy közben nem jár utána a valóságnak.
A szerződéses katona mikor jelentkezik talán azért teszi , mert nincs más / legális / munkalehetősége. Aztán már a missziók nem önkéntes alapon mennek. A fizetés amit leírt, no az egy sima talpas katonának 2-3 havi bére /talán /. Ha nincs kint akkor itthon keresi a sima 60-70 ezer Ft.-ot .
Aztán hallgathatja és olvashatja az ilyen kitalációkat meg firkálmányokat .
kutya
Örülök, hogy valaki előállt a cáfolattal, hiszen a médiából a fenti információkat hallhatjuk: de azt azért kétlem, hogy az itthoni – állítólagos – hatvanezer forintos bér kétszereséért vállalna valaki egy olyan küldetést, ahol bármikor életét veszítheti. Ez azért kevéssé életszerű, hogy 120-180 EFt megérné ezt a veszélyt… (és az sem kevésbé, hogy valaki hatvanezret keres ma, Magyarországon)
Kérem, hogy akkor javítsuk a téves információkat, hiszen ez mindenkinek az érdeke: mennyi az átlag havi kereset itthon, ami helyett az említett két havi bért kapják pl. az Afganisztánban szolgálók?
alvaro
Azt nem tudom, viszont nagyon szép szőnyegeket küldenek haza a szüleiknek, nekem mutatták.
Banderas
Kedves Kutya!
A helyzet az, hogy egy átlag amerikai katonának az őrmester körüli ranggal, veszélyességi pótlékokkal (tehát ha Irakban v. Afganisztánban szolgál) együtt évi 30.000 amcsi dollár körül mozog a fizetése, ez magyar pénzre átváltva kb. 475 ezer forint, ebből minusz az adó. Igen erősen kétlem, hogy a HM képes ennek a másfél-kétszeresét kifizetni a sorállománynak, amikor még arra sincs pénz hogy normális szinten tartsák a katonák lőkézségét. Amit tudni illik, minden szakmában, amit kivülről néznek, hajlamosak a kivülállók túlzásokba esni, én repszerelő voltam és külsős tűzoltók azt mondták, hogy ők úgy hallották megkeressük a havi 200-at zsebbe (legjobb esetben 20-30 óra túlórával kaptam 120-at zsebbe)
kutya
Ez kb. a mosogatók/betanult felszolgálók bére Amerikában, nehezen hiszem el, hogy őrmesteri rangban, pótlékokkal ennyit keresnének…
A tűzoltóság persze más tészta, azt nap mint nap látom, hogy mi folyik náluk: pedig ők valóban a mi hőseink, látva azt a munkát, amit egy-egy balesetnél vagy tűzesetnél végeznek, nevetséges pénzekért.
elissa
Szerintem meg realizálni kellene a minimálbért a havi kiadásokhoz(rezsi,élelmiszer ktsg.) mérten és itt nem az extra dolgokról beszélek (autó, motor stb.). Csak panaszkodnak az emberek, de senki nem tesz semmit. A statisztikák szerint a magyar átlag kereset kb. 180 E- 220 E huf. Az ország mely részén, teszem fel a kérdést?! Kiket interjúvoltak meg ezzel kapcsolatban?! A Duna- Tisza közén az átlag kereset a minimál(éh)bér tükrözi a valóságot!
Jogosnak tartanám, hogy aki fokozottan veszélyes munkakörben ténykedik emelt bért kapjon. Én csak a hallottakra tudok alapozni, egyik csoporttársam férje kiment Irakba és a havi keresete 1.5 millio huf volt. Így tudtak építkezni…
Jani55
Kedves Banderas! Biztosan tájékozottabb vagy, ennek ellenére ne kábíts bennünket, ui én meg tudok számolni! A 30e US$ sehogyan sem tud manapság 475eFt lenni!!!!
(1974-75-ben volt az 1US Dollár = 1 Rubel = 16Ft!)
Jani55
Amit Elissa írt, az közel állhat az igazsághoz, én is ezt hallottam: 1,2M/ho.
Benedek Henrik
Sokat lehetne vitatkozni miért mennyit érdemelnek a katonáink.Gondoljatok bele,szeretteik távolsága,félelme, idegeskedése és bizonytalansága kárpótolja a havi 6-800 kiló?!Kinek mennyit érne otthon hagyni a gyerekeket,nem látni felnőni,lemaradni a család boldog pillanatairól,a feleséged egyedül az otthoni problémákkal,vagy akár kockáztatni a család együttmaradását,kiszakadva fél évre vagy többre teljesen a civil életből egy éppen csak civilizációhoz közeli országban?Te mennyit kérnél érte?
Banderas
Kedves Jani55!
Nem hiszem hogy túl sok mindenben tájékozottab vagyok, azonban szerintem nem olvastad el figyelmesen a hozzászólásomat, mivel én a USA hadsereg őrmesteri fizetését NEM HAVI 30 ezer dollárban, hanem ÉVI 30 ezerben mondtam, amit ha mai árfolyamon átszámolsz, az HAVI 475 ezer magyar Forintra jön ki. Elnézést ha kicsit félreérthető voltam.
Kedves Kutya!
Nagyon is tudom, milyen sorsuk van ma Tűzoltóinknak, igaz csak másodkézből (nagybátyám tűzoltó volt pár hónappal ezelőttig). És ez nem csak az ő munkájukra igaz, hogy rohadt kevés pénzért kidolgozzák a belüket (az én gyári munkámról is el lehet ezt mondani, csak hát én nem mentek életet, csak a családom tartom el).
Amit pedig mondtam fizetés, az sajnos nagyjából igy is van, ennyit kapnak az USA-ban a katonák, mint a mosogatók – egy magasabb rangú főtörzs a különleges alakulatnál nem kap évi 40ezer dodót 20 év szolgálat után, ezért mennek nagyon sokan a magánszektorba, talán már hallottátok a PMC (Private Military Contractor) kifejezést. Viszont mellette kapnak fedelet a fejük fölé, bizonyos szolgálati idő után állam bácsi fizeti a drága egyetemet, satöbbi. Ellentétben azzal, amit itt hisznek egyesek, nem a kurvasok zsoldért lépnek be, hanem mert vagy nincs más (munka)lehetőség, vagy pusztán hazaszeretetből, esetleg kötelességtudatból. És ez igaz a magyar katonákra is. Lehet, hogy nyálasan hangzik, de van ilyen is. Mint ahogy van olyan aki azért megy rendőrnek, hogy valóban szolgáljon és védjen, azért megy orvosnak hogy gyógyitson és azért megy mentősnek/tűzoltónak hogy életet mentsen. És a honvédek különben sokszor ott vannak a tűzoltók mellet az árvizeknél, a hótól elzárt településeknél, egyéb természeti katasztrófáknál. Csak nézzétek meg, az utóbbi években szarrá használták az árvizek idején a helikopter-állományt (Mi-8-asokat és Mi-17-eseket), már lassan nincs a sárkányszerkezetükben üzemidő-tartalék, azt is kéne újat venni mielőtt lepotyognak. Egyébként a tűzoltó mellett a törvény szerint csak a katona kötelezhető arra, hogy kockáztassa az életét (még a rendőr sem kötelezhető erre). Hogy Afganisztánban mit keresnek (parancsot kaptak) arra most nincs kedvem kitérni, mert most értem haza a délutános műszakból és marha fáradt vagyok.
Amúgy a kezdő bruttó altiszti fizetés a honvédségnél 105.000 Ft volt olyan öt-hat éve, nem hiszem hogy sokat emelkedett azóta. Ez, hogy ennyit keresnek a kinti missziókkal, esetleg lehet rosszindulatú pletyka ami néhány irigykedőtől kezdett gyűrűzni és azóta ilyen méretű városi legendává nőtte ki magát.
Tisztelettel, és jó éjszakát kivánok mindenkinek.
kutya
Csak hogy elejét vegyük a további blöffölt összegeknek: a HM hivatalos bértáblája szerint 601 781 és 846 700 forint között mozog a kinti fizetés (az itthoni alapbér és a devizaellátmány) Ezek után pláne megkérdőjelezem, hogy az USA kb. feleennyit fizetne a hasonló rendfokozatú katonáinak.
És továbbra is tartom, hogy hiába a nagy lóvé, valószínűleg egyikőnk sem lenne olyan bátor, hogy a több pénzért az életét kockára tegye – le a kalappal az előtt, aki bevállalja. Az sem kérdéses, hogy egyetlen emberélet elvesztése is nagyobb tragédia, mint bármi más – senki nem is kételkedett benne.
Az alapvető hiba az, amikor egy egész héten át hallgatja a híradókból az ország, hogy hősi halottunkat hazaszállították, és fogadtatás, és a többi…
Miközben a kinti szolgálat egy opció, amit nagyon kevés kivétellel az erősebb anyagi megbecsülés miatt választanak.
Az életveszélyes állapotú motoron meghalt rendőr, vagy a szolgálat közben elhunyt tűzoltó nem VÁLASZTOTTA, hogy valamit kockáztat, hanem az életét tette fel arra, hogy nevetséges pénzekért szolgáljon.
És mit kap cserébe: szintén egész hetes szereplést a híradóban, ahonnan azt halljuk, hogy “egyedül ő a felelős a saját haláláért, hiszen a jármű/a felszerelés stb. életveszélyes állapotának semmi köze nem volt a halálesethez…”
Hát köszönjük, a kettős mérce továbbra is remekül működik.
Jani55
Kedves Banderas! Ez nem kétértelmű: “évi 30.000 amcsi dollár körül mozog a fizetése, ez magyar pénzre átváltva kb. 475 ezer forint” (nem látom: /hó, vagy HAVI, ill. egy mondaton belül ha évi X mennyiségű, Y pénzzel kezdünk, azt senki nem fogja haviként értelmezni, átszámolva Ft-ra sem és a továbbiakban, a szövegben sincs utalás erre) Csak a pontosság kedvéért.
Az összegszerűséghez pedig: lökött unokatestvérem, aki másfél év munkanélküliség után, eladta minden vacakkáját, kiegészítettük a pénzét, hogy elég legyen a repülőjegyre. 3 év elteltével, a jelzett összegnél többet keres biztonsági őrként(!) egy ottani mércével közepesen nagy áruházban, Miamiban… Ez a lovetta ott elég kevés, ugyanis ennyiért bérelnek négyen(!) egy lakást…
Jani55
Egyébként Kutya Úr eredeti mondandójával és okfejtésével maximálisan egyetértek! Sajnálom, hogy ez a mai magyar valóság!!! Mi ezen változtatni nem tudunk.
Banderas
Kedves Jani55!
Köszönöm hogy felhivtad a figyelmemet a szövegben látott hiányosságra, valóban nem irtam oda, valószinűleg kicsit siettem, de akkor a második hozzászólásomat tekintsd korrekciónak ez ügyben. Csak ne harapd le a fejem kérlek.
Kedves Kutya és Jani 55!
Talán egy kicsit tévedtem az amerikai katonai fizetésekről, ugyanis a 30 ezer dollár az kb. az alap fizetés körül mozog, erre jönnek a pótlékok, ruházkodási, étkezési, lakbértámogatási és egyéb bónuszok adómentesen, kb. mint itthon a kafetéria rendszer, csak szélesebb körű. Egyébként egy kezdő E-1-es fizetési besorolású közlegény kap kb. 18 ezret/év, egy törzsőrmester (Staff Sergeant) E-6-os fizetési besorolással 6 év után kap évi 34 ezret; ez a két példa alapfizetés. Azonban ami erre rájön bónuszként, annak nagyrészt úgymond “megvan a helye”. Azt se felejtsük el, hogy náluk a fegyveres erők teljes létszáma tartalékosokkal együtt majd 3 millió fő, ennyi embernek nem csoda ha nem tudnak annyit fizetni, mint egy civilnek. Ismét csak azt tudom erre felhozni, hogy rengetegen mennek el náluk pár év szolgálat után, főleg a különleges alakulatoktól, magán biztonsági cégekhez dolgozni, ahol viszont megkereshetik akár a hatszámjegyű összegeket is évente (dollárban természetesen).
Egyébként én amúgy is kerülöm a médiákat amennyire lehet, de amit én hallottam a motoros rendőrrel kapcsolatban, az azt állapitotta meg, hogy a rendőr jelezte a feletteseinek, hogy nem megfelelő a motor műszaki állapota és nem ő a felelős a halálos balesetért, lehet nem ugyanazt a hiradót hallottam mint ti. Tűzoltónak, rendőrnek, orvosnak, ápolónak és katonának is lenni manapság Magyarországon rendkivül hálátlan dolog, nem csak a fizetések miatt, hanem a mocskolódó, köpködő nép miatt is, akik jottányi megbecsülést nem mutatnak egyikük felé sem. Nem azt mondom, hogy mindig megérdemlik, de kevesebbet kapnak, mint amit megérdemelnek. Azért mert Te tisztelt Kutya valamiért utálod őket, nem kéne úgy beállitani, mintha közel annyira megbecsült hősök lennének, mint mondjuk Amerikában. Amúgy a Magyar Honvédség teljes létszáma kb. 25 ezer fő, amennyire én tudom kb. 150-200 fős kontingens tartózkodik kint Afganisztánban, ezen felül vannak békefenntartó misszióink a világ más pontjain is (Ciprus, volt Jugoszlávia), tehát közel sem minden magyar katona jut el Afganisztánba. Akit pedig aközben robbantanak fel, miközben szeretne egy nemcsak a nyugati katonákat, hanem a helyi civileket is veszélyeztető improvizált robbanóanyagot hatástalanitani, az hadd legyen már hősi halott. Aki magát lövi fejbe az miért legyen hősi halott? Az olyan esetről viszont úgy látszik nem hallotok, amikor itt nálunk Esztergomban lelőtték az intézkedő rendőrt, ő pl. hősi halott lett.
Egyébként mint autós, a motorosok sokszor igencsak feszegetik a húrt a közlekedésben, nem egyszer ijesztett már meg a semmiből előbukkanó gyorsasági motoros, pedig nem úgy nyomom mint a Fittipaldi. És sokszor látom őket úgy tenni, mintha rájuk nem vonatkozna a KRESZ. Nem mondom azt, hogy minden egyes motoros száguldőzó őrült, de vannak szép számmal, én pedig próbálok rájuk is vigyázni maguk helyett.
kutya
A híradóba valóban csak ennyi jutott el, hogy Telegdi Zsolt jelentette a motor konkrét alkalmatlanságát, de nem tettek semmit.
Ha rákeresel itt az oldalon, akkor te is láthatod, hogy a furán lezajlott tárgyaláson ismét “okos” döntés született: a motor közúti közlekedésre alkalmatlan volt, de ennek semmi köze ahhoz, hogy a motor alkalmatlansága folytán balesetet szenvedett a rendőr… Nesze, ez Magyarország.
Jani55
Urak és Asszonyok! Hogy képbe legyünk, ismerősöm kitöltötte az idejét Afganisztánban, a fizetéséről annyit volt hajlandó elárulni (nagy őszinteségi rohamában), hogy mindkét lányának tudott 2X12M-ért lakást venni (Bp-en a Szentendrei úton) és emellett megéltek…
slibzinger
Jani55!
Az ismerősöd nagyot vakított,mert ha jól számolom akkor az 24 misi fél év alatt.
Vannak katona ismerőseim akik 6 hónapot szolgáltak Afganisztánban,3 misit kerestek a fél év alatt.
Egyébként afgánban szolgáló katonák,mennyire hősök avagy nem az kétértelmű.
1.,Nem a magyar nemzetért teszi kockára az életét,hanem az afgán békéért.Ebből a szempontból nem lehet őket hősnek tekinteni.
2.,Viszont a bajtársai mellett kiáll,segítségére siet,adott esetben az életét menti meg.Ebből a szempontból hősnek tekinthető.
Ők választottak egy munkahelyet – itt a szerződéseseket értem – pár évre,és a kormány a parlamenttel közösen kiküldi őket egy távoli országba.
Egyébként a hétköznapi hőseink a tűzoltók. – szerintem
Jani55
Slibzinger! 2006 óta 3 alkalommal volt kint… (törzstiszt)
Egyébként 1., 2. megállapításaiddal egyet értek
&rash
Épp akartam mondani, hogy nem mindegy a rang, beosztás…
kutya
így igaz: a HM adatbázisból tudjuk, hogy 4-5 millió forintról indul a féléves szolgálat díjazása, ennek tükrében a magas beosztású, három alkalommal szolgáló törzstiszt nem életszerűtlen egy húszmillió forint körüli össz. bérezéssel.
AKA
Üdv mindenkinek !
Javítanám az első bejegyzésemet, kicsit hamarira sikerült .
Egy “talpas” lövész honvéd, netto fizetése itthon kb.:80.000 Ft. ! Misszióban Afganisztánban kb.:500.000 Ft. persze ez árfolyam függő + az itthoni alapbére.
/Ez az infó egy katona barátomtól van, aki nem vetít ez tuti./
Ha már a tűzoltók szóba kerültek , mielőtt a fizetésekről találgatás indulna el.
Egy kezdő tűzoltó kb. nettó :90.000 Ft.-ot keres. Egy 20 éves tényleges szolgálati viszonnyal rendelkező tűzoltó 110.000-115.000 Ft.-ot. / Ez is tuti infó , mert Én ennyit keresek.:( /
Véleményem szerint Bárki aki egyenruhát húz és ezt az életformát választja az bárhol is hal meg szolgálatteljesítés közben, igen is hősi halott.
Magyar Katolikus Lexikon > H > hősi halott
hősi halott: háborúban, illetve fegyveres harcban, KÖTELESSÉGTELJESÍTÉS KÖZBEN életét vesztett katona. – A vitéz helytállást, önfeláldozást tanúsító katonákat a késő kk. óta hősnek nevezték. A hősi halál kifejezés az 1848-49-es szabharc idején tűnt föl (pl. Petőfi: Vesztett csaták, csúfos futások c. versében), s az I. vh. idején kezdett terjedni. „A hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről” intézkedő 1917:8. tc. elrendelte, hogy minden város és közs. anyagi erejéhez mérten méltó emlékművet v. -táblát állítson. Az orsz. határain túl elesett honvédek temetőinek bejárata fölött ált. lett a Hősök temetője felirat. A ~ak iránti kegyelet kifejezésére létesítették 1929: Bpen az Ismeretlen Katona sírját. Néhány helység ~ainak emlékét az 1920-as évektől Hősök albuma c. kiadványban is megörökítette. Katonai szakírók az ezredtörténetekben dolgozták föl egy-egy alakulat harcait, név szerint is említve a ~akat. – A MKPK 1931. III. 18: elrendelte, hogy minden év V. 2: este 15 percig harangozzanak a kat. tp-okban az I. vh. ~ainak emlékére. Ekkor számos helységben utcát, közterületet neveztek el a hősökről. A bpi Hősök tere 1932: kapta nevét. Szeged Belvárosában 1936: Pogány Móric tervei szerint emelték a Hősök kapuját, melyen kétfelől elhelyezett óriási honvédszobrok emlékeztetnek (1998: is) az I. vh. ~aira. – Az 1930-as évek statisztikái alapján az Osztrák-M. Monarchia 1.524.000 embert veszített, ebből Mo. 660.800, Au. 819.000, Bosznia 43.400 embert. – Keresztes-Fischer Ferenc belügymin. 1942. IV. 17-i 28.282. sz. rendeletével fölszólította a hatóságokat, hogy „az 1938. év óta történt hadműveletekben hősi halált halt honvédeink neveit volt lakóhelyük világháborús emlékművén a községek/városok megörökítsék”. Május utolsó vasárnapját a hősök napjává nyilvánította, melyen az emlékműveknél minden évben ünnepi megemlékezést kellett tartani. A II. vh. után e napot már csak az emigrációban élő magyarság ünnepelte. – 1989 óta a ~ak emlékműveit szinte mindenütt fölújították. T.J.P.
KL II:332.
Üdv :AKA