Nemrégiben láthattuk, ahogyan összeméri erejét a bajor közúti superbike, az S1000RR és a BMW M3. Ezúttal három motorkerékpár, konkrétan az F800R, R1200GS Adventure és az S1000RR mérkőzött meg negyed mérföldön (402,5 méter) egymás és az M3 és M5 négykerekű testvére ellen.
Sokan nem tudják, hogy az eltiltás alatti vezetés önmagában is bűncselekmény. Nem kell balesetet okozni: akár letöltendő szabadságvesztés is lehet a vége.
A Parlament honlapján elérhető, tegnap életbe lépett utasítás lényege, hogy „a Rendőrség a jogszabályok alapján köteles eljárni”, azaz minden rollerestől megkövetelheti a robogókon, segédmotoron kötelező felszereléseket.
Parázs vita alakult ki egy fénykép alatt, ahol az álló kocsisort megelőző motorosok láthatók. Az olvasó fényképezőt ragadt, hogy “felnyomja” őket, de felmerül a kérdés: nem lett volna jobb egyszerűen odafigyelni rájuk?
Kétszer is brutálisan túllépte a sebességhatárt egy bonyhádi sofőr, ezért 650 ezer forintos bírságot és 22 büntetőpontot kapott. A jogosítványát is bevonták, a visszaszerzés további komoly költség lehet.
Sokan nem tudják, hogy az eltiltás alatti vezetés önmagában is bűncselekmény. Nem kell balesetet okozni: akár letöltendő szabadságvesztés is lehet a vége.