Enyhe reggelre ébredtünk: ahogy reggel hét körül kidugtam a fejem a sátorból, meglepve tapasztaltam, hogy nem lep le mindent a harmat, és a leheletem sem látom a hidegben…
Nem siettem tulsagosan, nem volt A pont, nem volt B pont, nem volt a ketto kozott semmilyen kenyszerito ero, annyi volt csak a feladatom, hogy egy kellemes napot toltsek az Adelaide-tol eszakra elnyulo Yorkefelszigeten. Komotosan osszepakoltam a satrat, kozben Camp is felebredt, aztan kozosen elfogyasztottuk a tegnap vasarolt zsemleimet, meg hozza egy fustolt lazacos konzervet. Alkalmi utitarsam halalkodva tomte magaba az eleterot, kozben fel szemmel az eget figyelte, a szeljarast izlelgette.
Ahhoz kepest, hogy meg alig jott fel a Nap, mar eleg eros szel fujt, raadasul, ha jol allapitottuk meg, pont a legrosszabb iranybol, szembol. Szegeny, elegge szenvedhet. Nem szep dolog, de tegnap a naploiras kozben hallottam par foszlanyt egy telefonbeszelgetesbol, mikor valaki probalt bele lelket verni, o meg mar a feladas szelen allt. Nem csoda, 850km-t tett meg eddig, de mar szemmel lathatoan megviselten erkezett Port Wakefieldbe. Raadasul a neheze meg elotte all: tobb ezer kilometert letekerni a Nullarboron, a fatlan siksagon at, ahol vonalzoval huznak minden egyes utat. Sok szerencset kivantam neki, aztan utjara bocsajtottam.
Nekem meg akadt feladatom indulas elott, rendbe kellett tenni a mar napok ota nyomaszto csomagolas problemat. Meg ket nappal ezelott beszereztem a szukseges kellekeket Hillstonban, de eddig nem volt surgos. Most viszont elovettem a bicskat, meretre vagtam, probalgattam a hosszakat, es sikerult egy egesz jo rendszert megalkotni. A vegen, hogy az elbomlo szalakat is elvarrjam, felallitottam a kis tabori fozot, es azzal egettem el a foszlanyokat. Kokany-tuning, de szerintem megbizhato lesz. Illik az egyik erdeklodo, idosebb holgy megjegyzezte: “Ez nem egy AG-bike?”. Marmint mezogazdasagi motor. De, az. Olyasmi.
A nap tovabbi reszeben igazabol semmi nem tortent, csak megtettem egy jo 400km-t a felszigeten keresztbe-kasul, kozben fotozgattam, es altalaban jol telt ez a kellemesen langyos teli nap.
Pár érdekesebb kép:
Masnap reggel azzal a kuldetessel kezdtem a napot, hogy megszervezzem a jovo het kozepen esedekes gumicseret. Eddig 2300km-t tettem meg vegyes korulmenyek kozott, es Alice Springs-ig hatra volt meg tobb ezer kilometer offroad szakasz a Flinders Ranges es az Eyre-to kornyekenek elhagyatott foldutjain. Egyelore nem tudom meg, milyen futasteljesitmenyre szamitsak az elso Pirelli MT21-tol, es foleg az erosen terhelt hatso Dunlop D606-tol.
Nyilvan olyan gumikat valasztottam, amivel voltak mar korabbi tapasztaltaim, es az elso legalabb 6-7 ezer kilometerre jo kellene, hogy legyen, de a hatso allapotan kezdett meglatszani az eddigi tav. Amennyire lehetett, vigyaztam rajuk, 80-85km/h-s tempoval haladtam az amugy 100-110-es sebesseghataru aszfaltos szakaszokon (murvan azert kicsit gyorsabban), kesztyus kezzel bantam a gazzal, szinte nem fekeztem, de a terheles, a sokszor folyamatos, nagy sebessegu haladas, az outback utjainak durva szemcsezettsege mind-mind hozzajarulnak ahhoz, hogy a gumik gyorsabban elhasznalodnak, mint a korabbi tapasztalatokat ado vegyes varosi-hetvegi turazas alkalmaval.
Mivel Ausztraliaban eleg nehezkes meg a nagyobb varosokban is a megfelelo gumiabroncsok beszerzese, reggel felutottem a laptopot, es kineztem egy viszonylag komolyabb hatterrel rendelkezo ceget. “Kessner Motorcycles, 320 North-East Road, Klemzig, SA” – mentettem el a GPS-be. Weboldaluk szerint kozel harminc eve mukodnek, Adelaide kornyekenek legnagyobb KTM es Suzuki kereskedese, Pirelli es Bridgestone markakepviselet. Azt a strategiat dolgoztam ki, hogy szerzek egy par 50-50-es gumit, – peldaul Heidenau K60 vagy Mitas E-07 – amit magammal viszek a Flinders Rangesbe, es ha a mostani hatso megadja magat, akkor felrakom hatra a kevesbe offroados, de friss mintaju gumit, ami murvan kb. hasonloan teljesit, mint egy megviselt D606.
Az elso offroad gumit egesz Alice-ig terveztem hasznalni, aztan lecsereltem volnaem, es az utana kovetkezo, jellemzoen aszfaltos heteket ezen tettem volna meg Perth-ig. Persze, az elet kozbeszol, de errol majd kesobb... Ezen kivul nem sok dolgom volt, eredetileg sem sokat vartam ettol a szakasztol. A csizma alaku Yorke-felsziget keleti oldalat elozo nap egesz jol felterkepeztem, ma az volt hatra, hogy a szimbolikus sipcsont menten, foldutakon eszak fele tartva visszaterjek Adelaide fele, es onnan folytassam az utam delre, a Kenguru-sziget bejarata, Cape Jervis fele. Editburgh-ot elhagyva azt kaptam, amire szamitottam: tobb tucat kilometer egyenes, jo minosegu murvat egy jellemzoen mezogazdasagi teruleten at.
A turistak mintha mind elkerulnek ezt az oldalt, igaz tegnap sem sokukkal talalkoztam, de ma delelott inkabb csak a foldeken dolgozo helyieket lattam, amint szantanak vagy egetik a tarlot. Neha egy-egy elszigeteltebb telepulesre is bekeveredtem, nehol mar-mar az otthoni ciganysorokra emlekezteto utcakep fogadott. Furcsa kontrasztot jelent a felsziget masik oldalanak jellemzo eletstilusaval. Port Victoria, Maloota… Nem nagyon siettem. A GPS szerint, ha ebben a tempoban haladok is, a szervizben leszek fel ketto korul, ugyhogy nagyjabol az orrom utan mentem. Az utak jelentos tobbsege nem is szerepelt a terkepen, ami eleg meglepo, hisz ezek kozott voltak latszolag nem tul regen aszfaltozott utak, amit meg foldutkent sem mutatott a muszer, csak hatoltam elore a nagy sarga folton keresztul. Egy szempontot tartottam csak szem elott: nagyjabol eszak fele, es lehetoleg kozel a parthoz, hatha felbukkan valami erdekesebb latnivalo. Jol elszorakoztam, egy-egy keresztezodesben megallva, korulnezve, aztan veletlenszeruen kivalasztva valamelyik iranyt.
Tartottam a 90-95-ös tempot, mert tapasztaltaim szerint ez mar eleg halados, de meg kimeli a motort is, ami abbol is latszik, hogy 85-90-es temponal alig 4.3 litert eszik csak a DR, ami a 30 liternel is nagyobb Safari tankkal kozel 700km hatotavolsagot jelent. A felszigetrol ivben jobbra kanyarodva aztan kezdodott az unalmas osszekoto szakasz Adelaide-ig. Szolt a zene, bar valami kontakthibaja lehetett a fulhallgatonak, mert neha csak zuborgo hangot hallottam. Aztan egy ido utan mar nem birtam tovabb, amugy is del korul jart az ido, megalltam korabbi szallashelyemen, Port Wakefieldben a helyi peksegnel. Mi mas lehetett volna a menun, mint husos pitek, “sausage roll”, es egyeb, leveles tesztaba sutott husfelek. Nem tudom, hogy a helyiek hogy lehetnek vele, de en eleg egyhangunak talalom az utszeli etkezdek felhuzatalat Ausztraliaban.
Nehany jellegzetes helyzet: benzinkut – husos pite, sausage roll, pekseg – husos pite, sausage roll, edes sutemenyek, pub – rantott csirke, burgerek. Esetleg, ha tengerparton vezet az ut, akkor hasonlo modon elrontott tengeri allatokbol is lehet valogatni. Alapvetoen nem vagyok finnyas, megeszem a hamburgert is, de napokon keresztul eleg nyomaszto ezen elni, ami abbol is latszik, hogy este, jobb etelekhez jutva szinte kiehezetten vetettem ra magam a salatakra. Nem hiszem, hogy ez hosszabb tavon valtozni fog, pedig raferne a jovialisan mosolygo MissMac pitegyaros asszonysagra valami frissebb konkurencia…