A versenyhétvége csúcspontja, a két nap leghangosabb és egyben legszebb futama: a veterán széria és speciál kategória versenyei.
.
Nyugodtan kihelyezhették volna a “megtelt” táblát Balassagyarmatra, hiszen vasárnap délutánra a pályát övező járdákon egy gombostűt sem lehetett leejteni, akkora tömeget vonzott a két legnépszerűbb kategória futama. Képes beszámoló a veterán motorok versenyeiről.
Október végén eldől, hogy miként rendezhetők autó és motorversenyek 2018-tól. Akárhogy is, a folyamatot látva erős esély van rá, hogy több fontos változásra is érdemes felkészülni
Elsőre furcsán hangzik, pedig nagyon is komoly műszaki oka van annak, hogy a Suzuki DR-Z4S és DR-Z4SM kipufogószelepeinek belsejében nátrium dolgozik, és ez csak egy az öt érdekes műszaki megoldás közül…
A Parlament honlapján elérhető, tegnap életbe lépett utasítás lényege, hogy „a Rendőrség a jogszabályok alapján köteles eljárni”, azaz minden rollerestől megkövetelheti a robogókon, segédmotoron kötelező felszereléseket.
Parázs vita alakult ki egy fénykép alatt, ahol az álló kocsisort megelőző motorosok láthatók. Az olvasó fényképezőt ragadt, hogy “felnyomja” őket, de felmerül a kérdés: nem lett volna jobb egyszerűen odafigyelni rájuk?
Csak idő kérdése volt, hogy a diszkontláncok meglássák a nagy forgalomban rejlő lehetőséget, és az élelmiszerek, valamint a szerszámok után motort is áruljanak…
Elsőre furcsán hangzik, pedig nagyon is komoly műszaki oka van annak, hogy a Suzuki DR-Z4S és DR-Z4SM kipufogószelepeinek belsejében nátrium dolgozik, és ez csak egy az öt érdekes műszaki megoldás közül…
elissa
Végre…ott a “piros”… Nagyszerűen sikerült képek 🙂
kutya
ááá, az a Benelli. ma reggel már az olasz márkatalálkozó képeit nézegettem… 🙂
elissa
Tudja Maga, hogy arra gondoltam 😛 Az a formavilág…a mediterrán vér… áhhh…
Mészáros Sándor
Köszi a képet. Yamaha Rd 125
kutya
Igazán nincs mit, jó verseny volt.