„A motorosrendőr elsősorban motoros és azután rendőr!”
Valamikor a kétezres években kollégámmal motoros rendőrök kiképzésén oktatóként vettünk részt. Ezeken a tréningeken mindig volt valami különlegesség, soha nem voltak egysíkúak, unalmasak. Mi a feladatokat a Yamaha XJ 900-as motorjainkon mutattuk be. Ez alkalommal úgy adódott, hogy elég sokan jöttek BMW RT motorokkal kiképzésre. Jól kezelhető, jól irányítható kezes gépek voltak, kinézetük ellenére, mely nem ezt sugallta. A csapatban volt egy motoros rendőr kolléga, aki hamar feltűnést keltett, mert nem volt túl ügyes. Ha tapintatosan akarom megfogalmazni, azt kellett volna mondanom, hogy talán a motor látványától is el kellett volna tiltani az „urat”!
A gyakorlatok úgy voltak felépítve, hogy a fokozatosság elve alapján egymásra épültek a könnyebbekkel kezdve, és haladva az egyre komplikáltabb gyakorlatok felé. Alacsony sebességgel kezdve folyamatosan lehetett fejlődni. A tanulók hallgattak ránk, finoman kezelték a motort, szükség is volt erre, mert különben a biztos esés várt rájuk. Eleve a kis sebességeknél a kéthengeres motorok érzékenyebbek a gáz reakciókra és képesek lefulladni.
…amikor földre kerül a vas
Ez így is történt, haladt-haladt a kolléga, majd fojtotta a fékkel az RT-t, az pöffent egyet, majd talajt fogott – úgy is lehet mondani, hogy lapjára tette a motort. Ez egyébiránt látványos volt, mert ha az RT eldől, az építésénél fogva – ellentétben más motorral, amelyek az aszfalttal némi szöget zárnak be eldőléskor – az aszfalttal valóban párhuzamosan áll meg a szelepfedélen. Megtanítottuk, hogyan lehet a motort viszonylag kis erőfeszítéssel felállítani, ez ment is neki, legalább is eleinte…
Újabb gyakorlat, kis gázpöffenés, a motor a lapján, ez ment elég sűrűn, míg a nap végére a kolléga már olyan fáradt volt, hogy nem tudta a motort felemelni. Ennek ellenére eszébe sem jutott a dolgot feladni, amíg a motort fel tudta állítani (némi külső segítséggel), addig folytatta a gyakorlatokat. Az első hét végére – mi tagadás – a motor szelepfedelén igen jól látható nyomai voltak az eséseknek. A következő héten már másik motorral jelent meg, de a figura nemigen változott, gyakorlat azonos, a hiba tipikus: a gáz és a tempó elfogyott, pöffenés, majd talajfogás. A nap végén már fizikailag nem ment a motor felállítása, egyébként sem volt a kolléga egy született erőművész.
A munka és a megérdemelt jutalom
Elmondta minden egyes alkalommal, hogyan kellene a dolgot jól kivitelezni, az elmélet már tökéletes volt, de valahogy nem akart sikerülni, viszont lényeges, hogy a kitartás megmaradt. Ritkán látható akarata és elhatározása volt a kollégának, ami több mint dicséretes volt.
Eljött a vizsga napja, a kolléga nekilendült, gyakorlatról-gyakorlatra ment minden különösebb hiba nélkül, és láss csodát, simán vette az akadályt! Pontosabban ez nem is volt csoda, mert ekkora elszántsággal és akarattal nem is történhetett másként – csak ez lehetett a dolog vége.
Remélem azóta is jó egészségnek örvend, és élvezi az elszánt türelmének, kitartásának gyümölcsét, mert itt is kiderült: a tehetség nem minden!
Nem is volt olyan régen mindez, mikor még jó kedvünk volt, és szerettük egymást.
Szerzők:
Kótner Zoltán és Laczkó István