“2008. február. A második motor eladása után aligha volt értelme megtartani a kimondottan quadok és sportmotorok szállítására kialakított utánfutót, így hősünk hirdetni kezdte az újszerű vontatmányt.
Gyorsan megoldódott a nagy helyet foglaló Stema sorsa: egy fiatal quados srác érkezett, kicsit bénázott a Merci leszedhető – de fel nem rakható – vonóhorgával, kifizette, aláírta, elment. Alapesetben itt érne véget a történet, de nem, a magyar bürokrácia csavart egyet a dolgon.
1. fejezet – a lefoglalás
Fél évvel az utánfutó eladása után érkezik a díszes levél – ajánlva -, hogy az APEH, mintegy ötvenezer forint adótartozás miatt lefoglalja a fent nevezett utánfutót valamint az egység vontatására szolgáló furgont, és ezeket azonnali hatállyal ki is vonja a forgalomból, mai nappal, punktum. Az utánfutó rendszámával ballagjon be, adja le, különben százezer. Levelezés, bemutatás, személyes tárgyalás, majd még több levelezés, míg végül
hajlandóak voltak eltekinteni attól, hogy az ismeretlen helyen tartózkodó utánfutót (ismétlem, ami fél éve gazdát cserélt) felkutassa, és rendszámát leadja a megfelelő ablaknál, hiszen foglalás.
Az összeg befizetésre került, a határozatot megkapta az önkormányzat, ahol a kedves hölgy újra forgalomba állította a járműveket – ahogy korábban az utánfutó, úgy ezután a furgon is ment a háztól, kifizették, átíratták, mindenki boldog.
2. fejezet – az átírás
Nem kevesebb, mint négy évvel az utánfutó eladását követően megcsörrent a telefon, idős, kimért férfihang, tisztesen bemutatkozik, s viszont. Hozzá került az utánfutó, amit anno, igen a fiatal, vonóhoroggal bénázó mercis vitt el. Lusta emberünk most, négy évvel később gondolta csak ki, hogy átírná, levizsgáztatná – merthogy időközben a műszaki is lejárt a szerkezeten, vagyis most sem észbe kapott, csak a kényszer hajtotta…
Sőt már az eredetvizsgán is túl van az új tulajdonos, de az okmányirodából elzavarták, mondván: az APEH, pardon, immáron NAV foglalja, tartozás fejében, 2009 óta, és a szerkezet azóta is a régi gazda nevén van! Hamar látogatás a békéscsabai okmányirodába – ahová került a futó -, majd NAV kirendeltség ugyanott, de semmi. A kedves, szemüveges-marika APEH igazolást kér, és ebből nem enged. Az új tulajdonosnak nem adhatnak ki semmilyen információt, menjen is innen el, gyorsan. Igen, jól tudja, ők a NAV, ők állítják ki, de a korábbi gazda székhelyén, mivel csak a cégvezetővel tárgyalnak a problémás esetről.
Persze kiderült, hogy helyben vele sem, csak a megyeszékhelyen: 120 kilométer autózás vagy cirkalmas formanyomtatvány – e kettő közül választhat, ha azt akarja, hogy egyáltalán reagáljanak a panaszára. Hiába a könyörgés, értse meg: ez a NAV, nem az a NAV, nem is értjük, miért ide jött… (Ezt nyomatékosítandó egy “menjen már innen, mindjárt ebédidő van” nézéssel igyekeztek távozásra bírni szegényt). Tegyük hozzá, ő, a szegény négy évig csámborgott az át nem írt és valószínűleg így biztosítás nélküli futóval, szóval a hanyag hozzáállása volt az eredeti probléma, amit csak súlyosbított a NAV…
Formanyomtatvány, tértivevény ajánlott, elküldve, ügyintézés ideje harminc nap – legfeljebb és egyben minimum. Az eredetvizsga közben lejárt, szegény ember – mármint az új tulaj, aki trükközött – megint bukott egy Deákot. Hát így érdemes fillért rágni ilyen dolgokon.
3. fejezet – így mennek felénk a dolgok, és éljen a dekoltázs
Újból okmányiroda, ezúttal más ügyben, egyszerű motorkerékpár forgalomba helyezés – elvégre tavasz van, vagy mi. Feltűnően csinos ügyintéző, mi több kedves, aki láthatóan tág pupillákkal lesi az értéket a motor forgalmijában: 142 kW… A motoros – egyben a futó eredeti gazdája – szinte már bánta, ahogy ott ült bőrkabátjában, hogy nem kérdezte meg a karcsú, szemrevaló hölgyet:
Vajon éppen készül elcsábulni a temérdek lóerő láttán, és beleszeretni a magányos motorosba, vagy egyszerűen csak az adócsoport év végi prémiumát vizionálta, ahogy a nem elhanyagolható ötvenezer forint súlyadó megjelent lelki szemei előtt?
Igazából mindegy is, a lényeg, hogy gyorsan elintézte, végre motorozhat. Vagyis csak majdnem. Ugyanis jött a kérdés – hirtelen, mint tavaszi zápor az áprilisi délutánokon -, hogy miért szerepel ez a négyéves APEH foglalás a nevén, mikor a határozat száma ott áll, már rég fel kellett volna oldani? Szó szót követett, majd némi irattári kutakodás után előkerült az egykori hanyag kolléga dossziéja, benne a pirossal aláhúzott utánfutó rendszám azonosítójele: forgalomba visszaállítva. Legalább is szerinte, a valóságban – mint tudjuk – nem történt meg.
Emberség kérdése az egész…
Nem lett volna ez dolga a – még mindig csinos – közszolgának, sőt más, nem kevésbé sürgős teendőit félresöpörve ült a gép elé, majd futott egy újabb kört tűzpiros, magassarkú cipőjében az alagsori irattár és az emeleti iroda között, majd negyed óra alatt kijavította a pár héttel azelőtt még feloldhatatlannak látszó problémát. Hogy kapcsolódik ez ide, a szezon legelejére? Nos, semmi különös, éppen csak egy elmélkedés arról, hogy miként szívathatja halálra egy sima piros filccel – és némi hanyagsággal – a közalkalmazott az egyszerű járműtulajdonost. Ahogy az is szót érdemel, miként tud négy évig forgalomban mozogni egy biztosítás nélküli, lejelentett, lefoglalt és át nem íratott jármű, amivel így próbált sumákolni és némi adót elcsalni az új tulaj – még ha csak egy utánfutóról is van szó.
De a legfontosabb tanulság mégiscsak az, hogy egy mosoly és egy pár jó szó elég volt ahhoz, hogy a harmincnapos határidőt és a hivatali sorban állást kielőzve megoldódjon az ügy – csak kedvesség, némi tenni akarás és egy pár tűzpiros körömcipő kérdése az egész…