“Szia, már régen találkoztunk… Vagyis ez nem igaz, mert hosszú-hosszú órákat töltöttem azzal a télen, hogy erre a napra felkészítselek. Itt az idő – induljunk!”
Félálomban méz és citrus illata üti meg az orromat – talán ez még az álom maradéka. Talán még mindig Mezopotámia függőkertjei között vagyok, talán még mindig ez az álom. De nem! A takaró alól kilógó lábam kellemesen melegíti az ablakon besütő kora tavaszi nap. Lassan ébredek, az illatok még maradnak, de honnan ez a kellemes elegy, mely betölti a szobát? Talán nem is a szobából ered, hanem ide is csak beszivárog a résnyire nyitott ajtón keresztül, mint nyirkos őszi alkonyatkor a köd a völgyekbe. Lassan de biztosan kúszik előre, kitöltve a maximális teret. Kissé elkalandozott gondolataimmal együtt ébredezek tovább, az illat marad. A lábam továbbra is melegíti az ablakon besütő nap sugara. Lassan, de biztosan lépem át a határt az álom és ébrenlét mezsgyéjén.
Majd tudatosul bennem, hogy sem az illatok, sem a meleg nem álom. Igen, közeleg a nap…
Pedig sokszor álmodtam erről az elmúlt hónapokban. Eljött az első igazán meleg, kellemes, motorozásra alkalmas tavaszi nap. De hiszen ezt már tegnap is tudtam, mert hónapok óta csak az időjárást figyelem! A méz és citrus illata nem más, mint méhviaszos bőrápoló és az ablaktisztító folyadék illata.
Eszembe villan a tegnap éjjeli rituálé, amikor az amúgy is hosszú téli hónapok alatt tökéletes tisztaságban tartott bőr overállt és sisakot tisztogattam, várva a mai reggelt. Elő a többi motoros felszerelés, de hiszen nem is kell elővennem, mert már az éjjel kikészítettem. Sisak, overáll, gerincvédő, aláöltöző, motoros zokni, kesztyű, csizma.
Mind-mind szisztematikus rendben a nappaliban várnak, hogy mint valami szuperhős jelmezt felvegyem, és átalakuljak azzá, ami legbelül rejlik.
Forgalmi és jogsi szintén este óta a ruha zsebében szunnyad, a spórolt benzinpénzzel egyetemben. De először nem a „szuperhős” gúnyát öltöm magamra, hanem ahogy vagyok gatya, póló irány a garázs…
Eddig csak az ablakon keresztül melengetett az éltető nap, most pedig már itt állok a vas mellett – azt hiszem, erre a pillanatra vártam egész télen.
De jó, újra randizunk!
Szia, már régen találkoztunk… Vagyis ez nem igaz mert hosszú-hosszú órákat töltöttem azzal a télen, hogy erre a napra felkészítselek. Nem szívesen megyek bele a részletezésbe, de az már-már mondhatni perverz egy dolog, amikor fogkefével tisztogatod a legapróbb részeket a gépen, mert már egyszerűen szalon állapotra suvickoltad, még az idomok alatt, azok belső felületét is. Szóval elő vele, elő a napra! Elő a slusszkulcs és indítsuk! Pöcc-röff, ahogy mondani szoktuk. Igaz, mi lenne más az eredmény, mikor a téli szöszmötölés alatt az akkumulátorral is foglalkoztam -nem keveset. Üzemanyagtank maximálisan feltöltve, fékfolyadékok rendben, guminyomás rendben. Szóval minden rendben! Csak egy valami nincs rendben, mégpedig én! A szívem a torkomban dobog, amint meghallom a motor dohogását. Hagy járjon csak addig amíg felöltözök! A pulzus emelkedik, minden egyes másodperc órának tűnik. Kapkodok. Pedig nagyon nem szeretek! Zokni, aláöltöző, overáll derékig (mocsok nehéz a csizmát felvenni, ha már nyakig bőrben vagy), csizma, kapkodva a gerincvédő.
Majd, mint valami ízeltlábú, mint amikor pajorból rovarrá lesz, csak éppen most visszafelé forgatva az idő kerekét, kissé bizarr mozdulatokkal magamra húzom a bőrruha felső részét is.
Jöjjön a sisak! Felveszem. Ismerős szagok csapják meg az orromat, a szívverésemet még jobban hallom, ahogy a bukó elzárja a füleimet a külvilágtól. De csak az apróbb zajok szűnnek meg! A motor továbbra is az udvaron dohog téli álmából ébredve. Hallom egyre finomabban jár, az olaj kezdi elérni az üzemi hőmérsékletet. A sisak dupla-D csatjával kicsit még szöszmötölök, hónom alá vágom a kesztyűimet, ki az udvarra, a szívdobogásom lassan elnyom minden zajt. Kapu kinyit, motor kitol, kapu bezár, kulcs eltesz, kesztyű fel és elérkezett az a pillanat, amit már négy-öt hónapja vártam. Felülök rá, óvatosan egyesbe teszem.
Lám, még mindig működik a varázslat: megszűnik minden… Csak én és a gép. Újra tavasz van, egy új tavasz.