Ártatlan előzésnek indult, végül hosszú tortúra és komoly bírság lett belőle, s fizetés után sem kapták vissza a jogosítványukat.
Erdélyi motoros kirándulásnak indult, napokig tartó hivatali ügyintézés lett a vége. – áll a Délmagyar.hu olvasói beszámolójában. Egy szegedi fiatalokból álló, 11 fős csapat a csíksomlyói búcsúra indult, de Arad után nem sokkal véget ért a kirándulás. – Vlamidirescu helységből kifelé haladva hosszú kocsisor állt, amelyet megelőztünk. Ekkor a sorból kivált egy civil személygépkocsi. Rendőrök voltak benne, megállítottak bennünket – mesélte a túra egyik résztvevője, Horváth Róbert. Mivel egyikük sem beszélt románul, a rendőrök pedig magyarul, telefonon tolmácsolt az egyik egyenruhás ismerőse. Záróvonal átlépése miatt fejenként 134 lej bírságot kellett fizetniük.
– Miután fizettünk, visszakaptuk az iratainkat, kivéve a jogosítványunkat. Azt mondták, az aradi rendőrségen vehetjük át hétfőn vagy kedden – mesélte a szegedi fiatalember, aki társaival együtt értetlenül állt az eset előtt, hiszen a helyszínen rendezték a büntetést. Mivel hétfő pünkösd volt, a tervezettnél egy nappal tovább maradtak Romániában, kedden mentek a rendőrségre. A vezetői engedélyek azonban még nem érkeztek meg, így román nyelvű, ideiglenes papírokkal jöttek haza.

– Ezek után szerettük volna elérni, hogy a vezetői engedélyeket Szegeden, a román konzulátuson vagy a rendőrségen vehessük át, ne kelljen ismét kiutaznunk – mesélte Horváth Róbert. A két szervezet segítette is őket, de nem jártak sikerrel. Pár nap múlva ismét utazniuk kellett – immár kísérőkkel, Románia területén ugyanis nem vezethettek. – Tolmácsra és közjegyzőre is szükségünk volt, így sikerült visszaszereznünk jogosítványainkat, fejenként nagyjából 20–25 ezer forint plusz ráfordítással.
Segít a konzul
Nem gyakori az ilyen eset, de nincs benne semmi különös – fogalmazott Radu Florea román főkonzul. – A KRESZ-ben vannak olyan esetek, amikor a bírság mellett joga van a rendőrnek visszatartani a jogosítványt. Ha román állampolgárral szemben történik ilyen intézkedés, 30 napig nem is kaphatja vissza vezetői engedélyét. Bár a magyarokat hasonló esetben a romániai magyar konzulátusra irányítják, a szegedi román főkonzul készségesen segített a fiataloknak. Radu Florea hozzátette, hasonló esetben egy közjegyző által hitelesített nyilatkozatra van szükség, amelyben a sofőr vállalja: 30 napig nem vezet Románia területén. Ezzel és a rendőrök által kiállított jegyzőkönyvvel kell bemenni a rendőrségre, ahol visszaadják a jogsit.
Hegylakók különvélemény: magunk is csöppentünk már kellemetlen helyzetbe Romániában, azonban a hasonlóan súlyos helyzetből – némi szerencsével – sikerült szóbeli megrovással kimászni, pedig ott is akadtak nyelvi nehézségek. Vagyis egyetlen esetből kár lenne általánosítani, ugyanakkor igaz, hogy külföldön, induljunk bármerre is, fokozottan figyeljük a helyi szabályok betartására, s járjunk utána, mennyiben különböznek a Magyarországon megszokottaktól!
Kapcsolódó anyag: vászonig kopott gumival és tükör nélkül is útra kelhetsz – fura motoros szabályok Európa államaiban.
krumplis
Mi is nemrég voltunk Romániában. Nekünk a vasúti átjáróknál alkalmazott stop tábla okozott gondot. Szerencsére a rendőr tudott magyarul, és jófej is volt, így megúsztuk annyival, hogy este az Ő egészségére kellett innunk a kocsmában.
lecso
Nem értem. Minden románra jut egy rendőr annyian vannak. A legkisebb településen is traffiznak este 11-kor. A stoptáblás vasúti átjárókat távcsővel figyelik 2 kilométerről. Záróvonalas esetről tudok, mikor horroösszeg, összes papír el után közölték az olasz autóssal, hogy 30 nap az eljárás, és addig nem hagyhatja el az országot… szóval nagyon brutál.
És mégis, a románok úgy közlekednek, mint a barmok. Kamion lakott területen belül leelőz vagy kilóval, mögötte még vagy 5 verseny X5-ös dudálva…záróvonal…hagyjukmá, engem előztek vasúti átjáróban úgy, hogy jöttek szembe. HOGYAN LEHET BELŐLÜK EGY IS SZABADLÁBON?
KutyaZX14
Jogos, magam sem értem, hogy a városban 90-nel előző kamionosok hogy nincsenek még örök eltiltáson…
TattooedAngel
Viszont traffipax csak lakott területen belül van (legalábbis 2 éve még csak ott volt). Engem is megfogtak egyszer 60 helyett 79-cel, de az iratok ellenőrzése után csak annyi volt, hogy vezessek lassabban. Összességében nem hiszem, hogy nagyon jellemző lenne az ok nélküli szopatás, de ilyenbe mindenhol bele lehet sajnos futni. Itthon is…
scharub karoly
Kezdenek pont olyan marhák lenni, mint a mi rendőreink!
Bajkoimi
Meg arra kell figyelni, hogy 50 km/h- nal gyorsabban ne haladj mint amennyi megvan engedve az adott szakaszon. Pl 30 km/h-s tablanal 81 km/h- nal uszik a jogsi vagy pl 100asnal 151-nel, autopalyan 181-nel
Peti a Petya
“lecso” írása nagyon jellemző a kinti közlekedésre és a kérdés is helyénvaló, hogy miért vezethetnek még annyian odakint? Voltunk a Transzfogarason egy hete, Battonyától Vajdahunyadig, 4 baleset volt, ebből 3 odafele menet. 2 kamion az árokban, egy a fába épülve amit ott bányásztak ki legalább egy órán át ha nem több ideig, visszafele meg aradon, úgy kapta el az opel astra a másik “XY” márkájú városi terepjárót, hogy fel is borult, az autó állapotáról meg ne is besézljünk. Kanyar, záróvonal, kereszteződés, vasúti átjáró, sokszor kamionnal előznek, szóval idióták, és nulla a toleranciájuk és ordibálnak
VFR
Ki az a hülye aki kifizet 25e Ft-ot, és ott marad csak azért +1 napot egy idegen országban, hogy visszakapja a jogsiját? Ez kicsit kamu szagú.
Itt egy igaz történet következik, első kézből, nem az unokatesóm exének az olasz kismacskája mesélte, mit itt pár kommentelőnek. Májusban voltunk a Transzforgarasin. (Illetve csak a 80%-án, mert a hótól nem bírtunk teljesen felmenni.) A második nap reggelén megbüntettek gyorshajtásért 6500 Ft-ra. Ott értettem meg miért mennek a románok mint az állatok: a nevetségesen alacsony büntetési tételeknek nincs visszatartó ereje. Természetesen én is nyomtam neki tovább, hisz’ egy tank benzin árába sem került a gyorshajtás. Így még aznap (!) megvágtak másodszorra is: gyorshajtás+záróvonalon előzés: 16000 Ft és elvették a jogsimat. Ezután kicsit visszafogtam a tempóból. 2 nap múlva hazaértünk, és azonnal bejelentettem az okmáynirodában, hogy elveszett a jogsim. 4000 Ft ellenében kaptam egy újat, amit azóta is egészséggel használok. Ennyi.
icecool
En Romaniabol irok, es eleg sokat vezetek autoval es motorral is. Amire vigyazni kell, amiert egybol elveszik a jogsit, az a zarovonalon valo elozes, az atjaron elozes, elsobbseg meg nem adas…nagyjabol igy van ez magyarorszagon is. Sebessegtullepesert csak akkor vonjak be ha meghaladtad a megengedett sebesseget 51 km/h-val (ugy ahogy fennebb leirta Bajkoimi). Fix radarok nincsenek, csak bukarest kornyeken, mashol autobol merik a sebesseget (tobbnyire kombi Dacia Loganok, viszont van nehany helyen meg kivetel, Vento, illetve jeloletlen auto, pl sarga dacia). A jeloletlen autokrol erdemes azt tudni hogy nem jarnak el szabalyosan, nem szabadna azzal sebesseget merniuk, mivel a torveny szerint csak feliratozott rendorsegi autoval szabad…ugyhogy ezzel lehet ervelni. Ha motorral vagy es azzal mernek be, meg lehet kockaztatni a lelepest, 95%-ban nem mennek utanad, mivel ha be is mernek, szembol nincs rendszam, hatulrol meg mire atallitanak a trafipaxot mar elhuztal….en ezt nemigazan gyakorolom, mivel nemvolt meg ilyen helyzetem, de van egy haverom aki mar tobb ilyet meguszott azzal hogy nem allt meg (o a rendszamot is felhajtja).
Ha valahol ki van allva a rendorauto sebesseget merni, akkor jellemzoen lampaznak az autosok es motorosok is, akik ezt eszleltek, a szembejovoknek….ugyhogy ha ilyet latsz, lassits.
icecool
azert mivel a kamionosok 99%-a cb radiot hasznal, es kommunikalnak egymassal, igy tudjak hogy hol van rendor kiallva….ott betartanak mindent, mashol meg ereszd el a hajam
gabimany
Ezt a megoldást nem ajánlom senkinek. Amikor az okmányirodában bejelented a jogsi elvesztését, alá kell írni egy nyilatkozatot, hogy azt nem elvették. Ha ezt aláírod, majd a román rendőrség megküldi a jogsidat a magyar hatóságoknak, akkor elő vesznek közokirat-hamisításért.
VFR
Most lesz 4 hónapja, hogy ez történt. Eddig nem kaptam levelet a rendőrségtől. Persze a bürokrácia malmai lassan őrőlnek, várjuk ki a végét. Mindenesetre nem hiszem, hogy egy 16000 Ft-os gyorshajtás államközi üggyé fejlődene. Pl. Németországban, ahol öcsém él, és egy magyar rendszámos kocsit hajt, 70 EUR (21e Ft) alatt nem küldik ki Magyarországra a gyorshajtási csekket. Kétlem, hogy a román rendőrségnek több kapacitása lenne ilyen pitiáner ügyekre. De ha a következő fél évben kapok levelet a rendőrségtől, megírom ide, hogy mások okuhassanak belőle.
VFR
Mindenki okulására megírom, hogy fél évvel az eset után végül eljutott a magyar rendőrségig az ügy. Okirat hamisításért feljelentést tettek, az “új” jogsimat pedig bevonták. Így lesz valakiből enyhe gyorshajtás miatt bűnöző. A rendőrségen kiderült, hogy sokan próbálják meg így intézni a dolgot, mint én, hiszen ők sem értettek egy büdös szót sem abból, amit a román rendőr karattyolt (3 nyelven beszélek). Tehát koránt sem egyedi esetről van szó. Gratulálok a magyar és a román jogrendszer alkotóinak!
Dénes Kiss
1xű, ‘bé köll állnyi egy kamílion’ MÖGÉ – és lehet zúzni…