Nankang Rodiac teszt: változó értékek

Nankang Rodiac teszt: változó értékek

- Kategória: Teszt

Az ötezer kilométeresre tervezett tesztkör harmadánál járunk, s úgy tűnik, hogy az első és a hátsó gumi igencsak eltérő időpontban kopik el a motoron.

Ma szintén utassal mentem, az esősnek ígérkező hétvégén egy rövidebb, 5-600 kilométeres kört terveztem, melyet később módosítani is kellett, hogy ne fussunk bele az északnyugat felől támadó csapadékfrontba. Budapest-Pápa-Budapest útvonal, persze kisebb, kanyargós utakat érintő kerülőkkel, így végül 513 kilométerrel sikerült gazdagítani az XX - és ezzel együtt a gumi - futásteljesítményét.

Az XX mindig is híres volt stabilitásáról, ez a tulajdonsága a Nankang Roadiac felszerelésével sem csorbult
Az XX mindig is híres volt stabilitásáról, ez a tulajdonsága a Nankang Roadiac felszerelésével sem csorbult

Ahogy fogy a mintázat, a kezelhetőség mit sem változik, igaz, a továbbra is hibátlan viselkedéshez szükség volt pár tizedet emelni a keréknyomáson, mivel most nem szólóban, hanem az utas és a csomagok terhelésével számoltam. Az abroncs öncsillapításán kicsit rontottam ezzel, de ez elkerülhetetlen kompromisszum - egyszerűen ez a gyári ajánlás, ha alaposan megpakolom a Hondát.

Kivételesen felfogható előnyként is, hogy két alkalommal úgy adta ki a forgalom, hogy vészfékezés közben is tesztelhettem, vagyis inkább muszáj volt tesztelnem a tapadást, ám itt sem tapasztaltam semmilyen ideges reakciót, hirtelen tapadásvesztést vagy hasonlót.

A nagy súly vészfékezésekkel tarkított út sem hagyott nyomot az elsőn - jól bírja.
A nagy súly vészfékezésekkel tarkított út sem hagyott nyomot az elsőn - jól bírja.

Az összkép tehát változatlan, nem úgy a mintamélység, mely hátul, a leginkább kopott, középső részen 4,72 mm, míg elöl szinte változatlan az előző etaphoz viszonyítva: 3,54 milli. Bár nem jellemző a hajtott kerékre, hogy mindvégig egyenletes mértékben kopna, de egyszerű szorzással most úgy számolható, hogy ezer kilométerenként alig egy millimétert veszítek a barázdákból, vagyis a csaknem hatmillis kezdőérték - belekalkulálva, hogy főként a teszt elején szokott jelentkezni nagyobb mértékű kopás - valószínűleg 6-8000 kilométeres futásteljesítményre lesz elég. Hamarosan hosszabb útra indulunk, ahol alaposan megdobjuk a kilométerek számát, és várhatóan el is érünk a tervezett ötezer kilométeres határra, hogy végítéletet mondhassunk a Nankang Roadiac-ról. Tartsatok velünk, hamarosan érkezünk az újabb tapasztalatokkal!

 

Continental 2019

Facebook Comments