Kis egykerekezés a városban, gyorshajtás, miegymás. A srácok felvették és fel is töltötték a saját szabálysértéseiket, persze rendszámmal, arcokkal, mindennel – a zsaruk le is csaptak rájuk.
Már rendőrkézen van annak a motoros társaságnak az egyik 25 éves tagja, akit beazonosítottak a Youtube-ra feltöltött, majd az intézkedés hatására onnan törölt videó alapján – áll a dehir.hu összefoglalójában. Ebben a jobbára szupermotókkal közlekedő srácok számtalan közlekedési szabályt megszegtek, ám ennél sokkal fontosabb, hogy közúti veszélyeztetéssel is megvádolhatják őket, mely akár börtönbüntetéssel is sújtható. Ez új fejezet a hazai motorozás és bűnüldözés történetében, ami egy csapásra megváltoztathatja az internetre felkerülő klipek tartalmát, hiszen innentől kezdve bárkinél csengethet a yard a beismerő vallomásként is felfogható videók alapján.
Reakciók pro és kontra
Sok motoros egyébként felháborodott az intézkedésen, és a demagógiától nem mentes “miért nem a bűnözőket kapják el?” felkiáltással érveltek, de ettől még nem lesz kedvezőbb az elfogott srácok helyzete. Persze a cikket lehozó dehir.hu újságíróját sem kell félteni, röpködtek a hatásvadész jelzők, majd egyszerűen azt javasolta a motorosoknak, hogy “haljatok meg máshol!”, tovább hergelve a kétkerekűeket egyébként sem kedvelő közönséget. Mondanom sem kell, egyik hozzáállás sem célravezető, ebből aligha lesz össznépi egyetértés az utakon…

Akárhogy is, annyi tanulsága mindenképpen van a történetnek, hogy fel kell ismerni végre: szerte a kontinensen kőkeményen büntetik a súlyos szabálysértéseket, és a videók alapján el is kapják az elkövetőket, ahogy az a TMC esetében is történt. Egyébként pedig maga a sisakkamera is határeset a szomszédos országokban, akár a használatáért is bírságot szabhatnak ki, igaz, a szabályosan közlekedőket és a GoPrót rendeltetésszerűen használó motorosokat aligha vegzálják érte.