Spanyolországban edzőtáborozott a H-Moto

Spanyolországban edzőtáborozott a H-Moto

- Kategória: Események, Verseny

 

Újabb sikeres téli edzésen van túl a 220 Volt H-Moto Team, így motorosai a lehető legjobb felkészültséggel várhatják a 2017-es szezont. A versenyzők szerint valamennyien fejlődtek az almeriai napok alatt, és bizakodva várják az idei megmérettetéseket.

A spanyolországi Almeriában a tavaly decemberi tíz nap után most egy hetet edzőtáboroztak a motorosok, akik között a komoly nemzetközi eredményeket elért felnőtt versenyzők mellett – mint Bódis Ricsi, Gyutai Adrián és Kis Viktória – az utánpótlás nagy reménységei – Kovács Bálint, Kakuszi Ádám, Kecskés Tomi és Bence, Szilágyi Krisztián és Milán, Kovács Zoltán és a szlovák Misko Bém – is jelen voltak.

 

Valamennyien rengeteg versenykilométert tudtak megtenni, ami majd az idei bajnoki szezonban hozhatja meg a várt eredményt. Bódis Ricsi a tavalyi EJC-s szereplést követően egy komoly nemzetközi bajnokságban, az IDM-ben, s azon belül is gyári csapattal, Superbike kategóriában képviseli hazánkat. Mint elárulta, számára az az idei felkészülés legnagyobb eredménye, hogy a téli időszak alatt sokat tudott nagypályán motorozni.

Irány a superbike!

„Azt hiszem, hálás lehetek azért a csapatomnak, hogy immár másodszor a téli szezonban, Spanyolországban edzőtáborozhattunk. Ezúttal az új építésű Andalucía Circuit aszfaltján körözhettem, mégpedig a csapat ezres, illetve hatszázas motorjával. Az elvégzett munkával elégedett vagyok, és az itteni munkát tökéletesen egészítette ki a 220 Volt H-Moto Team utánpótlás versenyzőivel közösen eltöltött két nap a helyi gokart pályán, ahol az egyforma IMR pit bike-okkal számos, a versenyeken majd ránk váró szituációt gyakorolhattunk.

Bódis Ricsi és Gyutai Adrián a spanyolországi gyakorláson

Úgy érzem, az idei felkészülésem minden eddiginél jobban sikerült, rengeteget tudtam motorozni, ami a téli szezonban az egyik legfontosabb. Egyre inkább érzem, készen állok a rám váró idei feladatokra” – foglalta össze élményeit Bódis Ricsi.

Az IDM idei szezonja május közepén, a Nürburgringen kezdődik, s a hatfutamos sorozat utolsó állomása októberben, a Hockenheimringen lesz.

 

Continental 2019

Facebook Comments

Válasz