Felszámolás: Dobogósok a motorkereskedések

Felszámolás: Dobogósok a motorkereskedések

- Kategória: Gyorshírek
0

Sokat változott a felszámolt vállalkozások hazai sorrendje, ráadásul az autósokra, motorosokra szakosodott cégek zárkóztak fel a legnagyobb mértékben.

A felszámolási eljárások száma az első háromnegyedévben több mint 20 százalékkal csökkent – közölte az MTI-vel a Bisnode üzletiinformáció-szolgáltató szerdán. Idén az első kilenc hónapban 32 új csődöt regisztráltak, ami lényegében megegyezik a tavaly mért azonos időszakival.

Élelmiszerboltok és motorszervizek a felszámolások élén 

A bedőlő cégek aránya a közlemény szerint egy ágazatot leszámítva minden iparágban mérséklődött, ám az nagyban változott, hogy milyen jellegű társaságokat érintett leginkább a felszámolás. A humán-egészségügy, a szociális ellátás és az oktatás szárnyalt, ugyanakkor a legkockázatosabb iparágak listáján a vezető helyet átvette az élelmiszeripar.

Meglepő módon a második helyen a járműipar, s azon belül is a motorkerékpár-kereskedelem, illetve -szervizelés áll,

beelőzve a szálláshely-szolgáltatást és a vendéglátást. A konkrét számokat tekintve 2017 júliusa és szeptembere között összesen 1787 felszámolási eljárás indult és 4725 kényszertörlést rendeltek el hazánkban.