Életét veszítette a motoros a zuglói balesetben

Életét veszítette a motoros a zuglói balesetben

- in Gyorshírek

Egyelőre tart a vizsgálat, de a szemtanúk szerint ismét egy szabálytalan autós miatt történt motorbaleset tegnap Zuglóban.

Tegnap délután Budapest XIV. kerületében, az Egressy út és a Báróczy utca kereszteződésénél egy motor és egy személygépkocsi összeütközött. A baleset következtében a motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés idejére a rendőrök lezárták az Egressy úton a Róna utca és a Mexikói út közötti útszakaszt, a gépjárműforgalmat rendőri irányítás mellett a környező utcákba terelik.

A baleset kapcsán ismét kiemelték: a motorosokat érintő, többjárműves ütközésekben rendkívül gyakori, hogy azért sérülnek meg, mert nem adják meg az elsőbbséget nekik – a korábbi statisztikák alapján az ilyen balesetek 70-75%-át a figyelmetlen sofőrök okozzák. Egyébként is égető probléma, hogy sokan fittyet hánynak az elsőbbségi és kanyarodási szabályokra – az ORFK-OBB statisztikái szerint idén ebből fakadt az összes közúti baleset 40-45%-a, azaz összesen 3941 ütközés.

21 Comments

  1. Mészöly Ildikó

    Ezt honnan lehet tudni? Ön esteleg szemtanú volt? Hozzátartozója vagyok a motorosnak, a rendőrség még semmilyen felvilágosítást nem adott.

  2. Keserű irónia 🙁

  3. Mészöly Ildikó

    Nagyon szomorú. De jó lenne megtudni a pontos részleteket. A képek alapján a kocsi eleje és a motor hátulja sérült.

  4. Elég fura, ahogy a motor az autóhoz képest alig van összetörve… (Extra képek a Blikken) Ránézésre az autós kanyarodott az Egressyről a Báróczyra és akkor csapta el a motorost…

  5. Sajnos a motoros minimum 150-el ment egy keréken, így az autós szabálytalansága kétségbe vonható!

  6. Távoli szemtanú vagyok. Oldalról láttam az egyik irányba elhaladni, majd rendkívül nagy sebességel visszajönni a motorost. Az ütközést közvetlenül nem láttam, csak hallottam. Részvétem.

  7. Mészöly Ildikó

    Köszönöm.

  8. A cikkben szereplő elsőbbség nem megadása teljesen helytálló. Borsodmegyében is egyre több az ilyen elsőbbséget a motorosoknak meg nem adó mocsadék autós aki simán rászolgálna arra h azonnal ugorjon a jogsija mert folyamatosan életveszélyes a motorosokra és kezd előröl kis pajtás a teljes jogsit de már szigorítottan vagy ha balesetet okoz akkor brutális büntetés terhe mellett 5 év vezetéstől eltiltás ha halált okoz ezeken felül 10 évnél kezdődő szigorított fegyház büntetés.

  9. Adam Paller

    Nem egy keréken, de inkább 180-al. És onnan tudom, hogy pont oda néz az ablakom, minden hétvégén ezt csinálta, délutánonként oda vissza száguldozott nyélgázon. Ezt nagyon sokan meg tudják erősiteni a házban. Ez nagyjából 50m/s, teljesen felesleges elsőbbségadásról beszélni. Ezzel együtt persze részvétem (mégiscsak a szomszédom volt)

  10. 1. Láttál már 180-nal összetört motort? Hidd el, nem így néz ki.
    2. Egy elhunytról beszélsz, akit feltételezések alapján gyanúsítasz, mer’ mú’tkor is sokkal ment – hát szép.

    Ennyit a magát traffipaxnak gondoló majdnem szemtanúkról.

  11. Adam Paller

    Egy elhunytról beszélek, akit számtalan alkalommal láttam az adott szakaszon a megengedett sebesség TÖBBSZÖRÖSÉVEL száguldozni. Nekem innentől kezdve tök mindegy mi történt. Tekintve, hogy az általam látott esetek bármelyikében megtörténhetett volna (akár több áldozattal járva is). Én tehát olyan majdnem szemtanú vagyok, aki számtalanszor látta az “attrakciót” korábban. Te mellesleg hivatásos helyszinelő vagy? Vagy csak sokat látott katasztrófaturista?

  12. A sportmotor, amivel sz*r lassan menni, ez már önmagában is ráutaló magatartás. Kettő állítólagos szemtanú állítja, hogy rendszeresen gyorshajtott egy pocsékul belátható, szűk és forgalmas útszakaszon (az tökmindegy, hogy a motor hangja miatt mennyinek hallatszott laikusok számára). Az áldozat beszopja a legbanálisabb motoros balesetet (balra kanyarodó autós), úgy hogy gyakorlatilag ott lakik. Jól ismerem az útszakaszt, de az ott lakó áldozatnak még jobban kellett volna ismernie. Nekem ennyi elég, hogy a motorost tartsam a hibásnak, akármit mond a jog…

  13. Ha pályán csapatja, valószínű túléli.

  14. Adam Paller

    A sebességet valóban nagyon nehéz megbecsülni. Én a helyszinnek kb egy 50-70 méteres szakaszát látom be, ha simán kinézek az ablakon. A hang tényleg nem árul el semmit a sebességről, de a leszabályzásig húzatott gázra nem lehet nem odafigyleni. Az adott szakaszon olyan gyorsan haladt át, hogy csak sokadik alkalommal, erősen figyelve sikerült annyi részletet kivennem, hogy azonositani tudjam a motort – és ez csak annyit jelentett, hogy hasonlit-e arra, ami a ház elött szokott parkolni (egy valamilyen kék-fehér sport motor). Utána kérdeztem meg a portást, aki megerősitette. Késöbb pont a portán állva láttam egészen közelről. Konkrét számok nélkül azt mondanám, hogy egy nyilegyenes szakaszon “versenytempóban” haladt – jelentsen ez bármit is…

    Egyébként egy dolgot nem értek. A srác a környéken lakott, ismerte azt. Ha gyorsulni akart, akkor miért nem a Mexikóin tette, a Thököly és az Egressy között, az Egressy irányába. Az útszakasz centire megegyezik a Mexikói – Róna távval, azzal a különbséggel, hogy az adott irányban semmire sem kell jobbról számitani, mivel ott végig a töltés húzódik (nem is egy túl forgalmas szakasz – mondjuk az Egressyhez képest). Talán meg is kérdezném tőle merő jószándékból… sajnos ezt már nem tehetem 🙁

  15. Anita Brczky

    Szemből ütköztek, az autó balra kikanyarodott elé. A Rendőrség még nem mondott semmit.

  16. T. Okoskodó! Ne okoskodjon! Én részleges szemtanú vagyok. Az ablakból láttam az ide-oda elszáguldó motort, min 150-el ment, és valóban tövig húzott gázzal! Ez egy 130 lóerős sportmotornál nagy sebességet jelent! A motor pedig csak az azért nem tört össze jobban, mert felszaladt a motorháztetőre és átment a kocsi tetején. Az elhunytat mindenki sajnálja.

  17. Teljesen reálisan látod a történteket!

  18. Én a környezetét is hibásnak tartom, mintha ez az ember halálba rohant volna, de nem vették észre! Tudnia kellett, hogy egyszer véget ér a száguldozás!

  19. Magadnak mond te agyilag zokni, ha 150-el megy akkor nem marad így egybe a motor hanem ripityára törik. Menj máshova hazudozni.

  20. Ha csendben maradtál volna, bölcs maradtál volna , de így csak egy primitív hozzászólásod volt (mert primitív vagy ) ! És akárki is vagy, de én ott voltam, te meg nem! A motor ülése teljesen visszahajlott, szinte a tankig, vagyis komolyan sérült, és ez azért történt, mert abnormálisan ‘gyorsan’ ment!

  21. Kérek mindenkit, hogy a másik sértegetése nélkül próbálja folytatni a vitát!
    A motorokat kevésbé jól ismerőknek pedig itt hagyok egy videót: ennyire törik össze a Yamaha R6-nál kétszer nehezebb és sokkal masszívabb Gold Wing, ha 72 km/h-val ütközik:

    https://youtu.be/NdEPp38xMGE

    Köszönöm a figyelmet!

Leave a Reply