Egy mentőmotoros üzenete: Köszönöm, miattatok jobb hely a világ!

Egy mentőmotoros üzenete: Köszönöm, miattatok jobb hely a világ!

- Kategória: Hírek
0

Legtöbbször csak rendezvényeken, a motor mellett állva vagy minket tanítva találkozunk a mentőmotorosokkal. Most Patric révén belekóstolhatunk, mit élnek át az egyenruhások éles bevetés közben…

– Ritkán írok esetről, de nagyon örülnék, ha ez eljutna az érintettekhez. Tegnap riasztottak a mentőmotorral a 2-es útra. Szörnyű balesetet találtam, ahol hat sérült volt és csak három mentő, ezért civileket kellett bevonnom – kezdte történetét az esetet megosztó Patric Lausch.

Civilek és mentők együtt a sérültekért

– Két embert kellett egyszerre újraéleszteni az özönvízszerű esőben, az út szélén. Több száz ember ült a feltorlódott kocsisorban, de csak hatan (!) voltak hajlandóak a szakadó esőben segíteni – folytatta. – Az ítéletidő miatt sokáig ez a hat fő volt a segítségünk, miként a váci bajtársak is embertelen körülmények között, hősként dolgoztak az első percekben.

Köszönöm az irányításnak is a türelmüket, mert elázott a rádióm, nem volt tökéletes a kommunikáció, de kiválóan tették a munkájukat és gyorsan ott volt a segítség. Köszönöm a kollégáknak, tűzoltóknak, rendőröknek és légimentőknek is, nagyon ügyesen dolgoztatok – ez az igazi csapatmunka!

Sajnos csak annyit tudok a hős civilekről, hogy egy Rétságról érkezett doktornő, a férje és még egy családtag segített, aki nem törődött vele, hogy temetésről érkezve szétázott és véres lett a ruhája. Ott volt még egy fiatal nő és anyukája is Rétságról. A képen látható fekete ruhában álló hölgyek (akik segítettek a súlyos sérülteknél), a fehér ingben látható férfi (aki szinten sokat segített), a farmerban álló a férfi (ő az autóba szorulttal foglalkozott), és a háttérben lévő sok esernyő takarja még azt az 5-6 embert, aki lelkesen, bőrig ázva is segített.

A kép készítője elment megnézni, hátha van olyan üres furgon, ahol az újraélesztést folytathatjuk, mert akkora volt a vízátfolyás, hogy alig tudtunk a földön dolgozni. Nekik szeretnék őszinte köszönetet mondani, mert a helyszínen nem volt időm megköszönni a munkájukat!

Miattuk volt esélye a sérülteknek, ugyanis szót fogadtak, beálltak nyomni vagy esernyőt tartani, esetleg tartani a lelket a nőben, aki beszorult az autóba. Miattuk jobb hely ez a világ!

Aki pedig kiszállt, körbefotózta a helyszínt és továbbállt, annak csak annyit üzenek: remélem megérte a szelfi, és ma reggel még tükörbe tudsz nézni…

Kép és szöveg: Facebook/Patric Lausch, nyitókép: Mentőmotor Mecseknádasdon, a Hetényi Panzióban – Hegylakók Motoros Magazin 

4sr HUngary