Tavaly vettem egy nagy levegőt, és az olcsó, annyit is érő motoros kabátjaim után beruháztam egy középáras, de sokat ígérő Beringre. Ma már csak azt bánom, hogy nem előbb tettem…
Anélkül, hogy konkrét márkát mondanék, muszáj elmesélnem, hogy milyen rögös utat jártam be a korábbi motoros kabátjaimmal az utóbbi tíz évben. A motorkiállításon vett, akciósan harmincezerért kínált holmi az első esésig bírta, és hiába mentem lassan: a csúszós, vizes fehér aszfalton 30-cal araszolva is hosszan szétszakadt a varrás. Áldom a szerencsémet, hogy nem nagy tempónál, fekete aszfalton kellett megtudnom, hogy konkrétan életveszély esni az olcsó, de silány varrású holmiban.
Bering Eskadrille – mindegy, hogy robogón vagy endurón hordom
Ezután jött egy Alpok túrán, útközben vásárolt, 200 eurós kabát, ami messze jobb volt a fabatkát sem érő elődnél, de nem volt meg az érzés, tudjátok: ez a tökéletes. Tulajdonképpen nem kerestem az utódját, ezért is húzta nálam vagy négy-öt évig, amikor tavaly egyszerűen szembe jött a Bering.

Úgy gondoltam, igazán megérdemlem, hogy nyugdíjazzam az ötéves dzsekit. Ha már lecseréltem a motort is egy újabbra, legyen egy szebb, jobb ruhám is hozzá. Így jött képbe a Bering Lady Eskadrille, ami elsőre a kinézetével, kibontva pedig sok átgondolt részletével nyűgözött le. Okos ötlet a dupla első és hátsó szellőző, aminek nagy hasznát veszem minden nyári napon, de mondhatnám a kombinált, cipzáros-tépőzáras csuklórészt is, ami garantáltan örökéletű megoldás.

Hidd el, nem a levegőbe beszélek, amikor azt mondom, tartós: a kizárólag tépőzárral rögzülő csuklórészek pár év városi használat után tuti nem tartanak olyan erősen, mint újkorukban, ez gyorsan kiderült a korábbi kabátok kapcsán. Itt biztos nem lesz ilyen gond, sokkal masszívabb szerkezetnek tűnik a kombinált rögzítés.
Te is felkaptál pár kilót a télen? Semmi baj!
Talán a legötletesebb rész a kabát két oldalára varrt, 30 x 10 centis rugalmas betét, mely nagy tempónál sem engedi lobogni a dzsekit, ugyanakkor garantáltan nem szorít derékban, ha a télen – vagy most, a home office alatt – felkapsz pár kilót. Éppen duplájára tud megnyúlni a harmonikaszerű betét, azaz kétszer tíz centit változhat a kerülete – ennyi bárkinek elég lesz a legdurvább hízókúra után is.

Ha nagyon muszáj kötekedni, márpedig egy tesztben muszáj, akkor a közel másfél év és ötszámjegyű kilométer alatt kissé megkopott Bering feliratot említeném. Tudom, nem égbekiáltó hiba, nem dől össze a világ egy kopott betűtől, de ide kívánkozik, hogy ne csak dicsérjem az egyébként joggal népszerű holmit. Mi több, nekem például kimondottan tetszik, hogy „használt” kinézete van a dzsekinek, de nem biztos, hogy más is így vélekedik.

A kétrétegű, teljesen vízálló Eskadrille vizsgázott már 35-40 fokban, Budapest belvárosában és szakadó esőben a Sella-hágón, s mindkét helyen egyformán bevált. Tetszett, hogy a meleg bélést betéve is elérhető a belső zseb, miként az is, hogy puha, jó tapintású, minőségérzetet sugárzó anyagú a bélése. Ráadásul most még jobb áron kínálják a Beringet: az eredeti, 84 ezres összeg helyett 69 900-ért lehet a tiéd, amíg a tavaszi akció tart. Ennyiért tényleg ajándék a motortól és időjárástól függetlenül viselhető, profi motoros kabát.
Műszaki adatlap – Bering Lady Eskadrille
Vízállóság: 100%-ig vízálló és lélegző
Védelem: Állítható magasságú YF CE könyök- és vállprotektor
Szellőzés: Cipzárral állítható szellőzők (4 db)
Bélés: Hálós, nyári bélés és kicipzározható mikropolár termobélés
Zsebek: Két belső és két vízálló külső zseb
Méret: T0-tól T6-ig
Forgalmazó: Fokt Motor
