A leállósávot is megnyithatják a hazai autópályákon

A leállósávot is megnyithatják a hazai autópályákon

              - Címkék |Közélet, Közlekedési hírek

– Egy külföldön már működő, mégis szokatlan ötlettel állt elő az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A nyári hétvégéken a leállósávot is megnyitnák a közlekedők előtt az M7-esen, sőt más autópályákon is – hangzott el még 2019-ben. Akkor azt hittük, utópia, pedig ma már tényként kezeli a minisztérium, hogy erre bizony lehetőség lesz a jövőben.

Németországban egyébként már korábban bevezették a rendhagyó megoldást, hogy a szezonként 20-30 napon át igazán zsúfolt szakaszokon gördülékenyebben haladjon a forgalom. Elvben ez csökkentheti a dugókat, hiszen másfélszeresére növeli a kapacitást, ám számos kérdést felvet.

Megnyithatják az új, hazai autópályák leállósávjait

Az ötletből 2019 óta konkrét terv lett, így a jövőben épített vagy átépített autópályák alkalmasak lehetnek a megvalósítására. Lapértesülések szerint már az M1-es Budapest és Győr közötti, kétszer három sávosra tervezett szakaszára is kikerülnek az interaktív táblák és jelzések, melyek szabályozzák, hogy ráhajthatnak-e az autók, motorok és kamionok a leállósávra.

KRESZ: Mit lehet és mit nem a leállósávban?

Gyakran félreértelmezik a szabályokat, pedig kivételesen pofonegyszerűen fogalmaz a KRESZ: a 37. § paragrafus szerint „Tilos a leállósávon megállni vagy várakozni”, s ebből fakad, hogy azon tilos haladni is.

Ezt a százezer forintos képet a civil rendőrautó kamerája készítette

Ráadásul nem mérlegelhetnek a rendőrök, azaz bármilyen ürüggyel is próbálkozik a sofőr: ha akár egy métert is megtett a leállósávon, kereken 100 ezer forintos bírság vár rá.

Lássuk be, a bővítés és a leállósáv megnyitása egyből duplájára növelné az M1-es kapacitását, hiszen a jelenlegi kettő helyett négy sávon haladhatna a forgalom, bár közben lényeges kérdéseket vet fel az ötlet. Mennyire akasztja meg a forgalom ritmusát, ha a leállósávon vesztegel egy autó, és ezért vissza kell sorolni a külső sávba? Miként jelzik ezt előre a sofőröknek? Lesz-e lehetőség több megálló, parkoló vagy akár csak vészöböl építésére, hogy a bajba jutott sofőrök lehúzódhassanak a hibás autóval?

Elsőre merész ötletnek tűnik, de kipróbált módszerről van szó – Németországban már évek óta működik az ideiglenesen megnyitott leállósáv

Akárhogy is, az Európában már kipróbált módszer ígéretesnek tűnik, és kíváncsian várjuk, hogy itthon is megvalósul-e a gyakorlatban.

No related posts found...