Miként lett meg az A2-es jogsim? Nos, összességében nem volt nehéz, sőt jómagam sokkal jobban megszenvedtem az autós vizsgámmal… Szóval akinek már megvan a B, nyugodtan vágjon bele – annál csak egyszerűbb lesz.
Viszont azontúl, hogy lelkesedésemet szeretném megosztani a kedves olvasókkal, szeretném felhívni a figyelmet a hibákra is, amiket vétettem az A2-tanfolyamon. Itt nem feltétlenül arra gondolok, hogy megfektettem a tanulómotort, pedig olyan is volt… Fogalmazzunk inkább úgy, hogy a hibák egészen máshonnan eredtek, s volt bőven következményük.
Mit hibáztam el az A2 jogsi megszerzésekor?
Élményeim elsősorban ifjú és újrakezdő motorosoknak szólnak, akik most készülnek letenni valamelyik jogsikategóriát.
Tavaly szeptemberben kezdtem el az A2-t, finoman szólva is óriási lelkesedéssel, hiszen akkor már három éve volt AM-es jogsim és igazán vágytam arra, hogy a Simsonról átüljek végre valami nagyobbra. A KRESZ része nem volt kifejezetten komoly menet, mivel egy évvel előtte lett meg az autójogsim, bár ettől függetlenül rendesen készültem rá.
Az izgalmasabb része akkor következett, amikor végre a rutinpályára mehettem és kaptam magam alá egy Suzuki GS500E-t. Mit ne mondjak, örültem, mint majom a farkának, mert hát hatalmas újdonság volt számomra, ráadásul augusztusban egy 250-es ETZ-re ruháztam be, amiről a későbbiekben biztosan lesz egy terjedelmesebb cikk is. Amikor felültem a kis 500-asra és mentem vele pár kört az oktatóm utasítására, hogy szokjam a motort, baromira imádtam, pedig csak a bójás pályarész körül kanyarogtam, de már azt is úgy éltem meg, mint amikor életemben először Simsonra ültem.
A rutinpálya nem volt gáz, igaz, nem is izgultam miatta. A vizsganap volt bennem egy kis drukk, de egyébként semmi extra nem történt. Az izgalmakat inkább az fokozta, hogy tudtam: végre nagyobb vason ülök! És akkor még nem is mondtam, hogy egyszer, mikor egy másik tanulónak ki kellett vinni Suzit forgalomba, kaptam arra az egy alkalomra egy 750-es Kawát. Szerintetek mennyire örültem neki? Megsúgom: állatira! Nemcsak azért, mert sokkal könnyebben tudtam irányítani, mint a Suzukit, hanem mert még erősebb volt, de ezzel együtt kezesebbnek éreztem. Tudom, rutinpályán történt mindez, nem forgalomban – sajnos –, de olyan lelki pluszt adott, amitől csak még lelkesebb lettem.
Néhány napot ugrunk az időben, mint Marty McFly és máris a városban vagyunk, a szokásos, zsúfolt forgalomban, alattam pedig a kis 500-as. Jómagam haladtam elöl, pedig nem akartam, tudniillik kicsit megszeppent, szégyenlős voltam. Az első alkalommal olyan motoros kollégát kaptam, aki még autójogsival sem rendelkezett, így elég sok inger érte egyszerre a forgalomban.
Be kell vallanom, annak ellenére, hogy a legjobb kezdőmotornak tartom, eleinte nagyon nem szerettem a GS-t. Ennek az az egyszerű oka volt, hogy leharcolt tanulómotorként messze állt az igazán jótól, amin örömét leli egy nebuló. Az első negatív benyomás miatt nem is akartam többé GS-t, pedig ez nem a konstrukció, hanem a tulajdonosok hibája. Erre mondom, hogy tíz-húszévesen már szinte mindegy, milyen motorról van szó, sokkal többet nyom a latban, hogy milyen gazdája volt…
Másodjára annál jobban kijött a lépés, mivel korombeli srácot kaptam társaságként, ráadásul hasonló ideje vezetett kismotort, mint jómagam – így jó együtt motorozni, ha megvan a közös tempó.
A legnagyobb hiba: már azt hiszed, „tudsz motorozni…”
Mindvégig lelkes voltam, baromira örültem neki, hogy végre forgalomban is vezethetek, hiszen az ETZ-t csak a birtokon belül használtam, s volt nagyjából 20-30 méter, ahol oda vissza tudtam menni vele. Persze, kezdetben ez is nagy élmény volt, de hamar ráuntam, és ezt éreztem a másik srácnál is: élvezzük, hogy végre forgalomban motorozunk és kicsit kapkodunk, siettetjük, hogy essünk már túl rajta, legyen jogsink! Aki emlékszik a vizsgájára, bizonyára ugyanígy érzett – nagy élmény mindenkinek!
Minden idilli, ám mint a bevezetőben említettem, akkor jött az a bizonyos hibám… Eddig szinte gyermeki lelkesedés jellemezte a hangulatomat, de ideje komolyra fordítani a szót, mert szeretném átadni az üzenetet. Tanulj a mi hibánkból, ha jogsiszerzés előtt állsz – legalább Te ne szívd meg… Nemes egyszerűséggel úgy gondoltam, hogy marhára fölösleges többet vezetni, mert ami kell a vizsgához, az már megvan.
Tudjátok: „én már tudom, nekem már megy” érzés… Noha előfordulhat, hogy ez így volt, és az ebből fakadó lazaság, valamint az észrevétlenül rám telepedő figyelmetlenség felütötte a fejét. Talán kitaláltátok, végül olyan jól ment, annyira „tudtam már”, hogy gyorsan földre is került szegény Suzuki… Nem lett baja a gépnek, nekem sem, de ezután intő jelként lebegett előttem: tanulni jöttem, nem vagánykodni!
Az esés szerencsémre nem vizsgán történt és nem is hagyott túl nagy nyomot rajtam, illetve a technikán. Borongós, esős időben mentünk, és persze pont a legrosszabb pillanatban adta meg magát a fülesem, ezért lazán hátrapillantottam, hogy mégis merre kell mennem…
Mint egy rossz filmben, egy csinos leányzó lelépett a zebrára, én pedig annyira illedelmes akartam lenni, hogy belemartam a fékkarba és sarokkal rátapostam a pedálra. Mivel a vizes aszfalt és a kiváló tapadás nem jár kéz a kézben, már ki is csúszott az eleje, a motor pedig lepihent az aszfaltra… Jó lecke volt és olcsó tanulópénz: pont annyira volt ijesztő a perec, hogy utána visszavegyek az „arcból”, alázattal és összpontosítva vezessek. Ugye kitaláltátok: ezután az önfeledt motorozás helyét átvette a folyamatos összpontosítás, az alázat a feladat iránt, és így már nem is lehetett kérdés – átmentem a vizsgán, és meglett a jogsim.
Ennyi hát az üzenet, és nem csak a tanulóknak: amikor úgy érzed, megy már, akkor kell a igazán megfontoltnak lenned! Jó utat és sok sikert minden vizsgázónak, és találkozzunk az utakon!
Kapcsolódó anyag: A Válts motorra! sorozat korábbi részei – mindent a jogosítványszerzésről