Hamarosan változik a KRESZ, és a hírek szerint rendezik az e-kerékpárok, valamint e-rollerek jelenleg kusza jogi helyzetét. Addig is marad a kérdés: járművezető vagy gyalogos, aki elektromos rollert használ?
Az elektromos rollerek kapcsán utoljára Pintér Sándor belügyminiszter tett bejelentést a “Miért segédmotor kerékpár az elektromos roller? Avagy a rendőrség szándékosan akar baleseteket okozni elektromos rollerekkel az utakon?” kérdésre felelve.
Segédmotorosként vagy gyalogosként kell kezelni az e-rollereseket?
Rövid, velős, egyértelmű válasz érkezett a belügyminisztertől, mely nemes egyszerűséggel felhatalmazta a rendőrséget, hogy számon kérje az E-jelű sisakot, a vezetői engedélyt és a biztosítást a rollerek vezetőin. Ez egyébként egybevág a rendőrök korábbi nyilatkozatával: ami gázadásra elindul, az nem lehet kerékpár, és nem vezethető sisak nélkül – szögezték le. Ez alapján legfontosabb változás, hogy a fejvédő mellett előírja
– a kötelező biztosítást, hogy ütközéskor legyen aki fedezi a vétlen fél kárát,
– a vezetői engedélyt, hogy ne mehessenek közúton jogsi nélküli, KRESZ-t sosem tanult tinik,
– hogy tilos járdán közlekedni velük, hiszen az önerőből mozgó jármű semmiképpen nem lehet gyalogos,
– hogy 45 km/órával mehet közúton, mint minden más segédmotor.

A Parlament honlapján elérhető utasítás lényege, hogy „Az elektromos rollert a hatályos szabályozás alapján, külön eltérő rendelkezés alapján csak segédmotoros kerékpárnak lehet megfeleltetni. A rendőrség a hatályos jogszabályok alapján köteles eljárni”, azaz minden rollerestől megkövetelheti a robogókon, segédmotoron kötelező felszereléseket, mint a sisak, emellett kötelező biztosítás és jogsi kell a vezetésükhöz – állt a bejelentés magyarázatában.
Mégsem járművezető, hanem gyalogos?
Ezzel szemben néhány napja kategorikusan kijelentették a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai, hogy
az elektromos rollerek a jelenleg hatályos jogszabályok alapján sporteszközöknek minősülnek, így azok használóját gyalogosnak kell tekinteni, azaz a gyalogosokhoz kapcsolódó KRESZ-szabályok vonatkoznak rájuk – fogalmaztak a Bama.hu-nak nyilatkozva.
„Ez tehát azt is jelenti, nincs olyan biztonsági előírás (például bukósisak vagy könyök- és térdvédő használata) ami az elektromos rollerrel utazó testi épségének védelmét szolgálná.

Valamint a KRESZ szerint a gyalogosnak a járdán, ahol pedig járda nincs, a leállósávon, az útpadkán vagy a kerékpárúton kell közlekednie.” – tették hozzá az újságírók. Ez inkább következtetésnek, mint ténynek tűnik, hiszen a Magyarországon
nem szabad olyan járműtípust külföldről behozni, illetőleg forgalomba helyezni, amely nem felel meg az MR-ben foglaltaknak, vagyis a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletnek.
Márpedig a KöHÉM szerint ha a járműnek nincs típusbizonyítványa, akkor nem is használható közterületen, így aligha rollerezhetünk szabályosan kerékpárúton, ahogy a cikkben szerepel.

Sok tehát a nyitott kérdés, és csak az a biztos, hogy ideje alaposan átfésülni a KRESZ-t, hogy egyértelműen szabályozza napjaink mikromobilitási eszközeit, így az elektromos hajtású rollereket is.
Képek: MTI, Pexels és Hegylakók Motoros Magazin-archív