Többen kérdeztétek – főként az audis eset után –, hogy valóban bizonyítékként használható-e a YouTube-on talált videó vagy sem? És tényleg bajba kerülhet a készítő, ha nem takarja ki a rendszámokat?
Korábban már részletesen foglalkoztunk vele, hogy milyen hasznosak a sisakkamerák és hogy milyen szabályok vonatkoznak rájuk, így most csak röviden összefoglaljuk a lényeget.
- Először is büntetőeljárás feljelentésre és a hatóság hivatalos észlelésére indítható. Ne lepődj meg, ha nem érted – ez azt jelenti, hogy megbüntethető az autós, motoros egy videó alapján, nem muszáj, hogy tetten érje a rendőr.
- Persze ez nem úgy működik, hogy látnak egy Facebook-videót, és rögtön indul is a nyomozás – ehhez több kell néhány másodpercnyi akciónál.
- Azzal, hogy a hatósághoz eljut egy felvétel, még nem indul automatikusan eljárás. Ehhez több dologra szükség van, például kiderüljön, hogy valóban szabályt sértett-e a sofőr, illetve a pontos helyszín, hiszen csak Magyarországon történt esetekben indítanak eljárást.
- A felvétel készítésének idejét is ismerni kell, mert ilyen esetekben is létezik elévülés, és ehhez kevés a videón látható dátum, hiszen azt a készítő állítja be – foglalta össze az ORFK az Infostartnak.
Bajba kerülhetek a videó miatt?
Ha az életszerű, gyakorlati oldalát nézzük, akkor aligha lesz bajod egy videó miatt.
Noha mi is találkoztunk már olyan esettel, ahol a videó beküldőjét (is) megbüntették, pedig az ő kihágása elenyésző volt azzal szemben, amit filmre vett. Másrészt – ahogy arra a szakértő, Valmont felhívta a figyelmet
az ilyen felvételek készítője/feltöltője ellen személyiségi jogi per indítható, ugyanis az arcok, rendszámok, azonosítók kitakarása nem „jófejség”, hanem jogszabályi kötelesség. Azok csak akkor jelenhetnek meg, ha a szereplő beleegyezését adja. És azt kétlem, hogy ez megtörténne bárkinél is…
Ha olvasható a rendszám, megvan a helyszín és időpont, akkor az ilyen felvételek alapján is felelősségre vonható a sofőr
Mielőtt valakit ez eltántorít, tegyük hozzá, hogy ez igaz minden sisak- vagy fedélzeti kamerás felvételre, sőt nyaralási videóra is, amin emberek és rendszámok láthatóak… Vagyis ha bizonyítékként használnád, inkább a zsaruknak küldd be, és ne a Facebooknak – így nem lehet baj belőle, míg a világhálóra csak rendszámok, arcok nélkül töltsd fel.