Nosztalgiával gondolok vissza a kilencvenes évekre, amikor még nem „kalandmotoros erény” volt a nagy hasmagasság és nem kellett TFT-kijelző meg audiorendszer, hogy jól érezd magad a motoron…
Ez jutott eszembe, mikor a rövid menetpróba végén a mosóban utoljára körbejártam a karcsú Felsberg 125-öt. Garantáltan nem ez a legerősebb, se nem a leggyorsabb tagja az A1-es mezőnynek, viszont az tagadhatatlan, hogy használati értéke magasabb, mint a csak egy célra tervezett modelleknek, legyen szó spéci robogókról vagy akár idomos sportmotorokról.
Egyszerű, mint az egyszeregy… – ilyen a Felsberg 125
Most is mosolygok, amikor eszembe jutnak a 90-es évek praktikus gépei, melyeknek nem azért volt 15-18 centis hasmagassága, mert „kalandmotoroknak” titulálták őket, hanem mert a tervezők tudták: az első padkán leér majd a kipufogó vagy az olajteknő, ha túl mélyen fut. Márpedig akkoriban a praktikum, a használati érték volt a legfontosabb hívószó (a teljesítményhajhászás mellett), azaz csak olyan gyártó rúghatott labdába a piacon, amely a mindennapokban is helytálló motorral rukkolt elő.

Ebből meríthettek a Felsberg tervezői is, hiszen – pár apróságot leszámítva – egyszerűségében praktikus járgány lett a Brixton 125-öse. Karcsú felépítése révén nem kényszerül terpeszbe a vezető, így aki 150 centinél magasabbra nőtt, már boldogul vele, de a 180 centi felettiek sem kuporognak feszengve – lazán behajlított lábbal ülnek a vastagon párnázott ülésen. Maga a technika egyébként nagyon ismerős, ami nem is csoda, hiszen ez egy átdolgozott, terepes Brixton Cromwell 125 – nagyobb rugóút, többcélú abroncs, a lámpát óvó fényszórókeret különbözteti meg a rokontól.
Négyütemű, befecskendezős erőforrása változatlanul érkezett a Cromwellből, ezúttal is 11 lóerőt tud, ami arra elég, hogy elérjük a százas tempót (óra szerint 112-113-at), vagyis városban bőven megteszi, azon kívül pedig nem az az előzgetős fajta, de ez ugyanígy igaz nagyjából mindegyik A1-es motorra, hiszen 8-10 kW-os teljesítménnyel nem lehet csodát tenni.

A tesztmotoron nem volt blokkolásgátló, de természetesen elérhető ABS-es változat is. Kicsit sem bántam, hogy fékkel megcsúsztathattam a hátsó kereket, igazán élvezetes volt így terepezni, már amennyire „terep” a 20-25 centi mély gödrökkel és bakhátakkal tarkított, hol sáros, hol sóderes szakasz a szinte mindig víz mosta Duna-parton.
Erről ismét beugrottak tinikorom éjszakába nyúló motorozásai, amikor megszámlálhatatlan alkalommal estünk el a tóparti földutakon vagy a Duna mosta sóderesben. Ha jól rémlik, visszapillantón kívül soha nem sérült semmi – később ezért eleve levettük a tükröket 🙂 –, és most a Brixton nyergében is ezt érzem. Léghűtéses, tehát nem lyukad ki a hűtő, nincs idom, ami eltörjön, a többi része pedig masszív, ami simán kibír pár talajfogást…
Megfizethetetlen ez a felszabadultság, hogy nem a technikát féltve, hanem az élményre összpontosítva motorozhatsz, miközben maga a gép megvásárlása sem nagyobb teher, mintha anno befizettél egy 125-ös ETZ-re. Mivel az átlagkereset 10 108 Ft, az ETZ 125 pedig 31-32 ezer forint volt ’90-ben, ugyanúgy három-négyhavi átlagkeresetből tudtuk megvenni a kékes füstöt eregető 125-öst, mint most a Brixton nyolcadliteresét.

Persze komoly különbség, hogy itt nem kell megszakítóval és benzin-olaj keverékkel bajlódni, ma már elektronikus gyújtást és négyütemű technikát kapunk a pénzünkért, és „csak” a rövidebb ujjú vagy magasra nőtt pilótáknak kell kicsit átfaragni a motort a másik fék- és kuplungkarral, valamint tükrökkel, hogy semmi ne zavarja a gondtalan motorozást.

Bármennyire is „átlagosnak” tűnik a Felsberg, abban mindenképpen kitűnik a 125-ösök tömegéből, hogy ugyanúgy befogható futárkodni, mint munkába járásra vagy hétvégi pecázásra, mert mindegyik területen otthonosan mozog. Ráadásul a hazai adótörvények révén a futárok és más vállalkozások visszaigényelhetik az ÁFA-t, s a nettó 897 ezres ár már tényleg jutányos egy ilyen motorért.

A Brixton elvisz téged és az utasod, alig fogyaszt valamennyit, ráadásul még „időgép” is, ami egy motorozás erejéig visszarepít a kilencvenes évekbe.
Műszaki adatok – Brixton Felsberg 125
Motorkonstrukció: Egyhengeres, léghűtésű, elektronikus üzemanyag-befecskendezővel felszerelt, négyütemű erőforrás
Összlökettérfogat (cm3): 125
Hengerek/szelepek száma: 1/4
Csúcsteljesítmény (kW/LE/min): 8,2/11/9000
Sebességváltó: ötfokozatú
Szekunder hajtás: lánc
Futómű és fékrendszer
Első felfüggesztés: Hagyományos teleszkópokból összeállított villa
Hátsó felfüggesztés: Kétoldali rugóstag állítható rugó-előfeszítéssel
Gumiméret elöl/hátul: 100/90-18/120/80-17
Fékrendszer: első és hátsó tárcsafék CBS fékerőelosztóval/ABS-szel
Méretek, árak
Tengelytáv (mm): 1320
Ülésmagasság (mm): 780
Üzemanyagtartály térfogata (l): 14
Átlagfogyasztás (l/100 km): 2,5
Menetkész, teletankolt tömeg (kg): 134
Vételár: 897 630 Ft + ÁFA, azaz Br. 1 139 990 Ft (ABS-szel)