Misanóban már volt egy versenyhétvége idén, ahol a napi nézők számát 25 000 főre korlátozták a koronavírus miatt, így a háromnapos hétvége összesen 60 453 néző előtt zajlott. A második misanói versenyt még több érdeklődő tekintheti meg, és a maximum létszámot 35 000-re emelték minden egyes napra.
Ennek Valentino Rossi örülhet igazán, aki több szurkoló előtt búcsúzhat el az olasz rajongóitól, hiszen ez lesz utolsó hazai futama a MotoGP-ben. A „Doktor” ezen a pályán egyébként 2008-ban, 2009-ben és 2014-ben is győzni tudott a Yamahával.

Valószínűleg minden Rossi-szurkoló álma, hogy itt szerezze meg 200. dobogós helyezését, bár erre mostani eredményeit nézve vajmi kevés esély van.
Rossi és az olasz szurkolók
Nem ő lesz az egyetlen, aki elköszön a hazai közönségétől. Danilo Petrucci – akit a Superbike-kal hoztak szóba a 2022-es szezonra – szintén érzelmes hétvége előtt áll. Fabio Quartararónak pedig nagy esélye van rá, hogy itt szerezze meg első világbajnoki címét, szóval igencsak izgalmas hétvége előtt állunk – áll a MotoGP Blog beszámolójában.