Gyári oldalon egyértelmű a dráma a Ducatinál, hiszen mindkét versenyző kiesett, Miller technikai hiba miatt, Bagnaia pedig hibázott és a pramacos Martint is magával vitte a sóderágyba. A versenyen sokáig úgy tűnt, hogy sima Repsol Honda 1-2 lesz, ugyanis Pol Espargaro és Marc Marquez vezetett a futam nagy részében. Az utolsó körökben viszont Bastianini diktálta a leggyorsabb tempót, és élete első királykategóriás sikerét aratta a Gresini Ducatival.
Amire még senki nem számított, hogy Brad Binder végig ott motorozik a KTM-mel az élmezőnyben, de végül ez történt, és ennek köszönhetően őt intették le másodikként. A verseny 80%-át Pol Espargaro vezette, de a végén meg kellett elégednie egy harmadik hellyel, mert amikor Bastianini elment mellett, hibázott is, és visszaesett a bronzérmes pozícióba. Ezt sikerült megtartania testvére előtt, aki remek versenyzéssel egy negyedik helyet szállított az Apriliának.

A Honda egyébként elégedett lehet mivel a bronzérem mellett Marc Marquez hozta az ötödik helyet, a Suzukitól viszont mindenki többet várt. A „kékek” a hatodik és hetedik helyen futottak be, az első tizet pedig Zarco, Quartararo és Nakagami egészítette ki. A Yamaha nem tudta a tempót tartani a legjobbakkal, így Quartararo rémálma vált ma valóra. A legjobb újonc Remy Gardner lett, aki egyetlen ponttal távozott a hétvégéről. A részletes eredmények megtekinthetők itt.
Még több hír és érdekesség a MotoGP Blogon.