Lehet csűrni-csavarni a szabályokat, belemagyarázni azt is, amiről szó sincs a KRESZ-ben, de ettől még tény: az e-roller is csak ugyanolyan jármű, mint bármi más, és ha ittasan vezeted, elvehetik a jogsid.
Bátran leszögezhetjük, hogy siker koronázta a rendőrség erőfeszítéseit, és hála az egyre gyakoribb ellenőrzéseknek, drasztikusan csökkent Magyarországon az ittasan okozott balesetek száma. Persze így is sok a teendő, hiszen havonta vagy száz ilyen karambol történik, de az nagy eredmény, hogy
a 2010 előtti időszakban kétszer ennyi munkát adtak a piás sofőrök a helyszínelőknek.
Mivel az elektromos rollerek törvényi szabályozása enyhén szólva is foghíjas, sokan úgy értelmezik: a roller nincs a KRESZ-ben, sem a KöHÉM-ben, tehát nem vonatkoznak rá szabályok…

a gépi meghajtású rollerek ittas vezetése azonos elbírálás alá esik azzal, ha valaki gépkocsit vagy motorkerékpárt vezet ittasan,
vagyis a pénzbírságot és az eltiltást kockáztatja, aki spiccesen vagy részegen vezet motoros rollert (Fotó: Ügyészség)
Nagyobbat persze nem is tévedhetnének, hiszen a gyorsulási versenyekre épített, sugárhajtású autók és az elektromos gördeszkák sincsenek a KRESZ-ben, mégsem mehetsz velük az Üllői úton, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Bevonták az ittas rolleres jogosítványát
Nemrég az Ügyészség adott ki közleményt, hogy az ittas rollerezés – a büntetés szempontjából – ugyanaz a kategória, mint az ittas autóvezetés, azaz mindenki legyen tisztába vele, hogy ezért elvehetik a jogsiját. Így járt a lenti történet főszereplője is, nevezzük Andrásnak, aki elmesélte nekünk, miért nem jó ötlet pár sör után rollerre pattanni.

Anno vettem egy rollert, amit 49 köbcentis benzines motor hajt. Ez a 2019-es belügyminisztériumi állásfoglalás alapján – mint a többi, önerejéből haladni képes, kétkerekű közlekedési eszköz – segédmotornak minősül. Jó lenne, ha mindenkiben tudatosulna, hogy jogosítvány és biztosítás, valamint bukósisak nélkül nem használhatóak az ilyen rollerek, e-robogók és villanybringák, sőt nem is ihatsz, ha ilyet vezetsz…
Sajnos akkor én nem voltam tisztában ezzel, és amikor a rollerrel igazoltattak, 1,3 ezrelékes véralkoholszintet állapítottak meg, és mindent kértek, ami csak segédmotorra kell: biztosítás, jogsi, sisak stb. Bíróság elé kellett állnom, valamint lefoglalták a rollert, mert nem volt adásvételim és biztosításom sem… Kemény tanulópénzt fizettem:
négyrendbeli közlekedési szabálysértés és kétrendbeli közlekedési bűncselekmény miatt 180 ezer forintra büntettek és 16 hónapos (!) eltiltást kaptam. Többek között azért, mert „ittas állapotban, közlekedésre alkalmatlan járművel követtem el a bűncselekményt…”
Ráadásul nem én voltam az egyetlen: tudomásomra jutott, hogy 30-40 jogosítvány vontak be, illetve ennyi embert büntettek meg itt Balatonföldváron és a környező településeken elektromos robogó, bringa és roller szabálytalan használata miatt! Ezek egy része szintén ittas vezetés, a többi pedig a „szokásos” – hiányzó vezetői engedély, sisak stb. Szóval csak szabályosan, mert nem városi legenda, hogy bevonják az ittas vagy szabálytalan rolleresek jogsiját! – mesélte el történetét a neve elhallgatását kérő rolleres, hogy mások tanulhassanak az esetből és ne kerüljenek hasonló helyzetbe.

Lehet tehát „jogászkodni” és arra hivatkozni, hogy korábban felmentettek egy ittas rollerest, ez nem változtat a tényeken. Egy ilyen kiskerekű járművel piásan közlekedni kész istenkísértés, arról nem beszélve, hogy amikor jelez a szonda, hiába mondod majd a rendőrnek: csak a joghézag miatt ittam pár sört…