Moto Sapiens, a gondolatvezérelt motorkerékpár

Moto Sapiens, a gondolatvezérelt motorkerékpár

              - Címkék |Hírek

Megesik, hogy kreatív elménkkel elindítunk egy – egyébként teljesen földhözragadt, valósághű – gondolatmenetet, majd kis idő elteltével oda lyukadunk ki, hogy valami abszolút elrugaszkodott, elvetemült dolgon jár agyunk, aminek talán már nincs is értelme. Ismerős, ugye? Valószínűleg így született a gondolatvezérelt motorkerékpár is…

Anton Brousseau, kanadai származású hivatásos motorkerékpár-tervező Ausztriában fogott saját vállalkozásba, hogy megvalósítsa az álmait.

A dizájner négy évet húzott le a Kiskánál, ahol többek között a Husqvarna és a KTM leendő modelljeit tervezik

Anton egyaránt érdeklődik az anatómia, a biomechanika, a hálózatépítés, valamint a formatervezés iránt, és úgy tűnik, gondolatait egy semmihez nem hasonlító motorkerékpár-koncepcióba sűrítette. A Moto Sapiennek hívott szerzemény mögött álló elképzelések az emberi agy és a motor fedélzeti számítógépe közötti közvetlen kapcsolatról szólnak, beleértve a mesterséges intelligenciát is.

Moto Sapiens: a gondolatvezérelt motorkerékpár

A tervező levezette, mégis hogyan jutott eszébe ilyen abszurdan merész ötlet: véleménye szerint az információfeldolgozás kerülőútjai csak lelassítanak minket, amikor muszáj hirtelen cselekednünk. Minden közvetve érkezik szemünkön, fülünkön keresztül, de mi lenne akkor, ha gondolatainkkal közvetlenül, ezredmásodperceken belül irányíthatnánk egy motorkerékpárt? Elég ijesztő, egyúttal zseniális, nemde? Akkor tegyünk rá egy lapáttal: mi lenne, ha abroncsaival olyan finoman tudnánk érezni a talajt, mintha ujjunkkal tapintanánk? Részemről egy biztos: Magyarországon olyan lenne így motorozni, mintha az Aggteleki Cseppkőbarlang falát vagy a garázsban porosodó ráspolyt simogatnám.

Az orvostudományból származnak a gondolatvezérelt motorkerékpár „távirányításának” alapjai. Nagyon leegyszerűsítve úgy működik, hogy az izmokat helyettesítő, lágy és rugalmas gélrendszerek tulajdonságait befolyásolják elektromos térrel, elektrokémiai reakcióval, hogy megváltozzon az anyag mérete, sűrűsége és más fizikai jellemzője

Az elvetemült vízió irreálisnak tűnik, de az orvostudományban már most alkalmaznak neuralink-alapú interfész-technológiát, például protéziseknél. A kutatásoknak hála, ma már képesek az emberi izommal megegyező tömegű, de annál 30-szor erősebb szöveteket előállítani, melyet elektrokémiai reakciókkal vezérelhetnek.

Anton véleménye szerint 20-30 év múlva eljöhet az idő a Moto Sapiens megvalósítására.

Érdekesség a Neuralinkkel (Musk cégével) kapcsolatban: Elon Musk agyimplantátumai (vagy nevezzük beépített számítógépnek) lerövidíthetnék az emberek közötti kommunikációt, ergo társalgásaink gondolati síkon folynának, telepátia útján, egyetlen szó vagy mozdulat nélkül.

Ebből viszont már következne az, hogy a – jó esetben – megfontoltan elhangzott mondatok helyett azt a hatalmas infóhalmazt kapná a másik fél, amit pont gondolsz. Amennyiben felkeltette érdeklődéseteket a téma, nézzetek utána, hiszen csodálatos, egyben kissé ijesztő kutatások zajlanak!