Ha végignézünk a BMW Motorrad modellpalettáján, megannyi ígéretes vasat láthatunk, de azért tátong egy szabad szemmel jól látható rés a háromszázas és a hétszázas vasak között.
Mit szólnátok például egy BMW F 500-hoz mint a középkategória új képviselője?

Sandro Strohmaier, a BMW Brauneisen ügyvezető igazgatója kifejtette, hogy égetően nagy szükség lenne egy (több) 500-600 köbcentis modellre, de ha már kívánságoknál tartunk, akkor szívesen megnézne egy A1 jogsival vezethető, 125-ös BMW-t is.
Persze – és ezt Strohmaier is jól tudja – igencsak sokat kell még várni a bajor nyolcadliteresre, mivel a cégvezetők korábban többször leszögezték, hogy nem terveznek hagyományos, benzines modellt csatasorba állítani a 125-ös géposztályban.

Kétség sem férhet hozzá, amennyiben születik egy félliteres BMW, az a mai trendeknek megfelelően soros, kéthengeres erőforrást kap. Egyrészt így kisméretű és könnyű lesz a hajtómű, arról nem beszélve, hogy a gyártási költségek is alacsonyabbak, mint egy V2-esnél.
Személy szerint megnéznék egy 500-as ligában játszó BMW-t. Jót tenne a piaci versenynek és a vállalat még szélesebb réteghez szólhatna, hiszen egy félliteres, sorkettes erőforrással felszerelt motor nagyszerű kezdőmotor, miközben a tapasztaltabb motorosoknak is ideális lehet.





