Kettős jubileumot ünnepel a német Daytona: éppen 65 éve alapították a vállalatot és pont 60 éve jelent meg a cég első motoros csizmája. Ennek alkalmából bemutatjuk a márkát, a gyárat, valamint a társaság legnépszerűbb cipőit, csizmáit, melyeket december végéig kedvezményes áron vehetsz meg.

Igazán beszédes a két tulajdonos, Reinhard és Helmut Frey mottója, mely meghatározta a vállalat 65 éves történetét.
– Már az 1981-es katalógusunk fejlécén ez állt: nem árulunk olcsó holmikat, nem akarunk és nem is tudunk ilyet gyártani. Nem engedünk az elsőosztályú alapanyagokból és a tökéletes kivitelezésből: számunkra a minőség az első – szögezték le.
Márpedig ez nem afféle üres lózung, legalábbis ezt bizonyítja, hogy a Daytona csizmák hazai forgalmazója immáron húsz éve ugyanazt a csizmát használja, mely nemcsak ugyanolyan kényelmes, mint újkorában, hanem vízállóságát is megőrizte a kilométerek tízezrei során.

Ráadásul a gyártó „életre szóló” lábbeliknek nevezi termékeit, és ez sem túlzás. Az eggenfeldi üzemben született cipőket és csizmákat ugyanis bármikor megjavítják, felújítják – természetesen anyagköltség és munkadíj fejében –, hogy egy kisebb kopás, sérülés után is tovább használhasd a szeretett Daytonádat.
Látványos videó arról, hogy miként látnak napvilágot a Daytonánál az akár 110-120 darabból álló, protektoros, vízálló csizmák
Daytona cipők és csizmák most még kedvezőbb áron
A bemutató apropója – a kettős jubileumon túl, hogy év végéig komoly árengedménnyel veheted meg új motoros cipődet, illetve csizmádat a Fokt Motornál. Az akció egyaránt vonatkozik a félmagas és magasszárú, valamint klasszikus modellekre, a garantáltan vízálló, elsősorban túrázóknak fejlesztett, Gore-Tex-es modellekre, valamint a modern és retró stílusú versenycsizmákra.

Az akció ideje alatt már 50-60 ezer forintért hozzájuthatsz a protektoros motoros cipőkhöz, sőt túracsizmát is találsz alig 70 ezer forintért, ráadásul a méretekből sincs hiány – utóbbit például 34-től egészen 49-es méretig gyártja a német Daytona.
Képek: Fokt Motor és Hegylakók Motoros Magazin-archív, (X) – Támogatott tartalom