Decemberben a motorosboltok karácsonyi akciói közül szemezgetünk, hogy segítsünk azoknak, akiknek még nincs ötlete, hogy mivel lepjék meg magukat vagy szeretteiket.
Ezúttal a vácrátóti Motoralkatresz.eu kínálatából válogattunk, ahol 7 főkategóriába sorolva állították össze a karácsonyra ajánlott termékeket. Látszik, hogy maguk a dolgozók is lelkes motorosok, hiszen olyan találó nevekkel társították az egyes árucsoportokat, mint „Tavaszi indulás kellékei” vagy „Mindig hasznos, gyakran fogyó apróságok” és persze a „Jól ajándékozható” egyéb ruházat” is igencsak beszédes.

Karácsonyi ajándékötletek a Motoralkatresz.eu-tól
Természetesen az örök Jolly Joker ajándékutalvány sem maradt ki a sorból, emellett motoremelők, takaróponyvák, univerzális ruházati termékek és persze alkatrészek egész hada sorakozik a polcokon, illetve az üzlet honlapján.

Felsorolni is hosszú lenne, hogy hányféle valóban ötletes ajándéktippel készültek a motorosoknak, sőt még a „Honnan tudom, hogy milyen motorja van a pasimnak?” kérdésre is segítenek választ adni.

Vagyis akár kész tervvel érkezel, akár segítséget vársz a megfelelő ajándék kiválasztásához, mindkettőben tudnak segíteni – a Motoralkatresz.eu karácsonyi ajánlatait itt találod egy helyre összegyűjtve.