Érdemes kihasználni a tavaszi akciót, mert most súlyos tízezreket spórolhatsz a karbantartáson.
Könnyen megközelíthető helyen, a Lágymányosi – pardon: Rákóczi – hídtól mindössze három percre nyitotta meg műhelyét 2020-ban a Cribmoto. Nem véletlen a helyszín, hiszen ez az agglomerációból is többsávos utakon, könnyen megközelíthető, a belváros pedig szó szerint csak néhány perc, akár motorral, akár tömegközlekedéssel érkezel.
Mindennapok a Cribmotónál – vajon miért nem volt az igazi a fékhatás? A srácok hasznos Facebook-posztjai rávilágítanak, hogy milyen karbantartásokat szoktak elfelejteni a motorosok…
Felsorolni is hosszú lenne, hogy milyen sokrétű szolgáltatást nyújtanak a többállásos műhelyben, mindenesetre az kiemelendő, hogy – az autók szervizelésén túl – vállalják BMW motorkerékpárok garanciális és garanciaidőn túli javítását, átvizsgálását, de ugyanígy várják a tengerentúli és távol-keleti márkák tulajdonosait is, sőt most komoly árengedménnyel kedveskednek az ügyfeleknek.
A közösségi médiában is aktívak: noha nem unatkoznak, nap végén mindig szakítanak időt a srácok, hogy Facebook-oldalukon bemutassák a legérdekesebb munkákat. Itt például arra panaszkodott a motor gazdája, hogy „torpan, nem húz” a gép – gyorsan kiderült, hogy miért…
Éppen zajló akciójukban a 2014 után gyártott motorok karbantartásakor 15% árengedményt adnak a munkadíjból, valamint 5-10% kedvezménnyel számolhatsz a gyári és az utángyártott alkatrészekre. A 2010 és 2015 között gyártott gépek is részt vesznek az akcióban, annyi különbséggel, hogy ezekre 10% munkadíjkedvezmény érvényes, míg a 2010 előttieknél az árengedmény mértéke 5%. Hasznos szolgáltatás, hogy vállalják a motorok szállítását is a szervizbe, ráadásul utanként mindössze 7500 forintért, azaz akkor is eljuttathatod hozzájuk a gépet, ha nem szeretnél esőben motorozni vagy épp nem üzemképes a motorod.
– Mi több, ha a javítás munkadíja eléri a 65 000 forintot, akkor díjmentesen szállítjuk a nálunk szervizelt motorokat
– tette hozzá Kriskó Bence szervizvezető.

Ha Te is kíváncsi vagy a cifrábbnál cifrább történetekre, akkor kövesd Facebook-oldalukat, ha pedig gumit cseréltetnél, műszakiztatnál, esetleg elvégeztetnéd a következő szervizt, keresd őket bátran az info@cribmoto.hu email-címen, illetve keresd fel honlapjukat, ahol minden szolgáltatásukról részletesen olvashatsz és online be is jelentkezhetsz hozzájuk.

