Egy hazai csapat, négy piszkosul gyors magyar versenyző és a 24 órás viadal – ez már önmagában szenzációsan hangzik, hát még az első eredmények…
A BMW Motorrad Magyarország nemrég számolt be róla, hogy az új, hazai istálló, a Hungarian Endurance Racing Team by Moto Jungle már Franciaországban tesztel, hogy minél jobb eredményt érhessen el a magyar kvartettel, név szerint Görbe Somával, Kovács Bálinttal, Sebestyén Péterrel és Számadó Mátéval.
BMW M 1000 RR-rel lép pályára a magyar Endurance-csapat
– Az ötlet még anno Horváth László (Moto Jungle) fejéből pattant ki, hogy egy teljes egészében magyar csapat vegyen részt az idei Bol d’Or-on, A legendás Paul Ricard pálya adja a helyszínt az Endurance-világkupa utolsó állomásának, amelyre a magyar különítmény gőzerővel készül. A csapat célkitűzése, hogy hazánk eddigi egyetlen, Endurance-világbajnokságon aratott sikere előtt tisztelegjen. Csaknem hetven éve, hogy 1956-ban, a Párizs melletti Monthléry pályán Kurucz György és Reisz János, kategóriájában diadalmaskodott a legendás Pannóniával.
A versenyzők: Görbe Soma, Kovács Bálint, Sebestyén Péter és Számadó Máté
Ezek után kijelenthetjük, a léc bár magasan van, a HERT egyértelmű küldetése, hogy becsülettel helytálljon a megmérettetésen. A technikai hátteret a szintén hazai szakemberekből álló MAMI – Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskola – biztosítja. Így nemcsak a csapatvezetés, és a versenyzők, hanem a technikai stáb is kizárólag magyar szakemberekből áll, amely tökéletesen illeszkedik a HUMDA versenymérnökképzést támogató, és a jövő mérnökeit felkutató hosszútávú programjába.
Munkában a csapat „fegyvere”, az M 1000 RR
A magyar csapat egy BMW M 1000 RR nyergében várja a hétvégi megmérettetést, amellyel könnyedén közös nevezőre jutottak a versenyzők. Ők, egyetlen kivétellel szintén a HUMDA versenyprogramjának támogatott sportolói, amely jól mutatja az elmúlt évek törekvéseinek és kemény munkájának az eredményét, és tökéletesen illeszkedik a HERT elképzeléseihez. Ezért talán nem titok, hogy a csapat a bajnokság idei szezonzáró futamára amolyan főpróbaként tekint, miután szándékuk, hogy a 2025-ös évi sorozat összes futamán rajthoz álljanak, szintén kizárólag magyar versenyzőkkel, és magyar technikai, valamint mérnöki háttérrel
– írta Facebook-oldalán a BMW Motorrad Magyarország.
Szenzációsan kezdett a HERT by Moto Jungle a Bol d’Or-on
Noha ez a csapat bemutatkozó versenye, és a pilótáknak is ismerkednie kell a pályával, valamint a motorral, eredményeik alapján nemcsak kategóriájuk, hanem az összetett értékelés élmezőnyébe kerültek az első mért edzésen.
Kiválóan kezdett a hazai alakulat a Bol d’Or-on
Számadó Máté kimondottan erős, 1:55,155-ös köridőt ért el, és a többiek is saját csoportjuk (kék, sárga, piros és zöld) legjobbjai között végeztek, s így a csapat a Superstock géposztály negyedik, illetve az összetett ötödik helyét szerezte meg a csütörtöki mért edzésen. Ezekben a percekben rajtol a második edzés, és az elért eredmények alapján holnap 15 órakor felsorakoznak a pilóták, hogy kezdetét vegye az idei EWC utolsó összecsapása, a legendás Bol d’Or. A futamot természetesen most is élőben közvetítik az Eurosport 2 csatornán, míg az edzések és a verseny időeredményeit itt követhetitek élőben.
Milyen programokkal vesz részt a BMW Motorrad a 2026-os Nagyvasak Harcán? A BMW Motorrad a 2026-os Nagyvasak Harcán BMW GS Kupával, tesztmotorozással és a BMW Motorrad Enduro Park Hechlingen oktatói által tartott ingyenes terepmotoros tréninggel kapcsolódik a rendezvényhez.
A Parlament honlapján elérhető, tegnap életbe lépett utasítás lényege, hogy „a Rendőrség a jogszabályok alapján köteles eljárni”, azaz minden rollerestől megkövetelheti a robogókon, segédmotoron kötelező felszereléseket.
Parázs vita alakult ki egy fénykép alatt, ahol az álló kocsisort megelőző motorosok láthatók. Az olvasó fényképezőt ragadt, hogy “felnyomja” őket, de felmerül a kérdés: nem lett volna jobb egyszerűen odafigyelni rájuk?
Milyen programokkal vesz részt a BMW Motorrad a 2026-os Nagyvasak Harcán? A BMW Motorrad a 2026-os Nagyvasak Harcán BMW GS Kupával, tesztmotorozással és a BMW Motorrad Enduro Park Hechlingen oktatói által tartott ingyenes terepmotoros tréninggel kapcsolódik a rendezvényhez.