Sajnos még nem prototípusról, sőt nem is Honda-szabadalomról van szó: a Muzza névre hallgató új-zélandi stúdióban készült a mű, mely egy vérbő szupermotó érkezését sejteti…
Az ilyen képek célja általában a kattintásvadászat, hogy a valódi gépre kíváncsi internetezők a a megosztó oldalán kössenek ki, ám a Visordown szerint ezúttal többről van szó: konkrét infó alapján lett ilyen a V3-as, azaz elképzelhető, hogy valóban egy hasonló stílusú gépen dolgozik a Honda.
A Honda és a jövő szupermotója: V3-as, elektromos kompresszoros hajtómű a japán gyártól
Mi a szupermotó érkezésének előzménye és alapja? Nos, a milánói EICMA kiállítás első napján a Honda egy teljesen új, 75 fokos hengerszögű V3-as motort mutatott be, amely komoly előrelépést jelenthet a hagyományos, atmoszférikus konstrukciókhoz képest. Az erőforrás különlegessége az elektromos feltöltő, amely már alacsony fordulatszámon is nagy nyomatékot biztosít, így az új V3-as motorral felszerelt modellek részterhelés mellett is rendkívül dinamikusak lehetnek.

Az új erőforrás egyik legfőbb előnye a háromhengeres kialakítás keskenysége, amely sokoldalúbbá teszi a motor felhasználását, szemben a nehezebb, szélesebb négyhengeresekkel. Emellett külön figyelmet érdemel, hogy – szemben a turbós rendszerekkel – az elektromos feltöltő használata nem igényel töltőlevegő-hűtőt. Ez egyszerűbbé és könnyebbé teszi a konstrukciót, miközben a kapcsolódó alkatrészek szabadabban helyezhetőek el a motoron. Ezáltal a tömegközéppontosítás könnyebben megvalósítható, ami pozitívan hat a motorozási élményre és a kezelhetőségre – lássuk be, mindkettő lényeges szempont egy szupermotónál, mint például a Honda 850 SM is.