Komoly meglepetés érte Zsoltot, aki nemrég a Tátrában motorozott, és a túra után az alábbi képet, illetve kérdést küldte nekünk.
Sziasztok! Ti is sokszor írtatok már a Tátráról, de ez szerintem nektek is új. Vagy tíz kilométeren ilyen festék van az aszfalton! Itt látszik, hogy lekopik, lepattogzik az útról, és esőben átfolyik a másik sávba, ami (szerintem) csúszósabb lett tőle! A helyiek a parkolóban azt mondták (az egyik kicsit beszélt magyarul), hogy már el is esett egy motoros rajta… Nem tudjátok, hogy mi ez és miért csúszik?
Motoros üdvözlettel, Zsolt

Kedves Zsolt!
Utánajártunk, és kiderült: a jövőben egyre több helyen találkozhatsz ilyen felfestésekkel a szlovák utakon. Maga a pirosra festett sáv – a kivitelezők szerint – érdes, így biztosan nem csúszik, viszont a képen is látható, másik sávba „átfolyt” festék már kérdéses… Mindenesetre azt állítják, hogy tapadásnövelő a felület, vagyis inkább az a kockázat, hogy eséskor gyorsabban ledarálja rólad a cordurát, mint a hagyományos aszfalt.
Piros felfestések a szlovák hegyi utakon
Ennél is fontosabb cél, hogy felhívja a motorosok, autósok figyelmét a közelgő, éles kanyarra, ezért a tervek szerint Poprád környékén egyre több helyen lesznek ilyen felfestések. A hírek alapján eddig közel 9 kilométer készült el – ami átszámítva több mint 7 milliárd forintba került –, és még idén újabb szakaszok kaphatnak hasonló festést. Az tény, hogy történt már motorbaleset a felfestésen, erre mi is találtunk utalást a hírekben, de az nem derült ki, hogy a piros, lassan kopó bevonat miatt esett el a motoros vagy attól függetlenül is balesetet szenvedett volna.
Akárhogy is, ezentúl Szlovákiában több helyen is találkozhatsz ilyen kanyarokkal, melyek elvileg nem csúsznak, de azért párás, esős időben ne ezen teszteld, hogy sikerül-e leradírozni a majrécsík utolsó milliméterét…
Kapcsolódó anyag: Úgy intézték, hogy elessünk a túrán, és közben megpróbáltak kirabolni minket