A sisakkamera felvétele alapján egyértelműen kiderült, hogy ki a hunyó, az autóvezető mégis megpróbálta a motorosra fogni a balesetet…
Néhány nappal ezelőtt egy motoros haladt a Könyves Kálmán körúton, majd a Vajda Péter utcai kereszteződéshez érve egy figyelmetlen autós minden előzetes jelzés nélkül a motoros elé hajtott, akivel összeütközött. A motoros sérüléseket szenvedett, a
motorkerékpár pedig gazdasági és műszaki szempontból is totálkárosra tört.
A motorost hibáztatta a vétkes sofőr
A felvétel jól láthatóan mutatja, hogy az autó hirtelen, indexelés és látható lassítás nélkül vágott be elé, és tovább rontotta a helyzetet, hogy nem a külső sávba fordult, ahogy az elvárható, hanem azonnal a középsőbe, közvetlenül a motoros elé:
A baleset után az autós azzal védekezett, hogy
nem látta a motorost, illetve szerinte a motorvezető a forgalom tempójánál gyorsabban haladt.
A motoros rámutatott: a két állítás logikailag nehezen fér meg egymás mellett: egyszerre nem lehet valakit „nem látni” és közben látni, hogy mennyire gyorsan jött… Természetesen a helyszínen tartózkodó szemtanúk, a fejkamerás felvétel és a rendőrségi helyszínelés eredményei sem támasztották alá az autós érvelését. A motoros beszámolója szerint
a rendőrök végül figyelmeztették a sofőrt, hogy hagyjon fel a valósággal ellentétes állítások ismételgetésével.
A motoros azt állítja, hogy a megengedett sebességhatáron belül közlekedett, legfeljebb hetvennel ment, és a rendőrök sem kérdőjelezték meg a motoros sebességére vonatkozó állítását.