Hamarosan megkezdődik az OMOWAY OMO X árusítása, mely egy igazi úttörő – a világ első önegyensúlyozó, sorozatgyártott elektromos motorja.
Az OMOWAY hivatalosan is bejelentette, hogy a napokban elindult az OMO X sorozatgyártása. A modell azért számít különösen érdekes fejlesztésnek, mert a gyártó állítása szerint ez lehet a világ első olyan sorozatgyártásba került motorkerékpárja, amely önkiegyensúlyozót használ.
Önegyensúlyozó motor az OMOWAY-től
A kétkerekű járművek használatának egyik alapvető nehézsége mindig is az volt, hogy a stabilitás jelentős részben a vezető ügyességén múlik. Ez különösen kis tempónál, manőverezéskor vagy megállásnál jelenthet problémát, hiszen ilyenkor a motor könnyebben elveszítheti az egyensúlyát, és elsősorban a kezdőknek és vagy az autóból átülőknek okozhat gondot.
Az OMO X fejlesztésének középpontjában éppen ez a kérdés áll. A hangtalan gép olyan megoldást alkalmaz, amelynek célja, hogy a jármű automatikusan stabil maradjon akkor is, ha a vezető nem avatkozik be közvetlenül. Ezzel a technikával az OMOWAY a motorozás egyik legfontosabb, sokak számára elrettentő nehézségét próbálja kezelni.
A rendszer lelke egy kontrollmomentum-giroszkóp, amely a szögimpulzus módosításával képes befolyásolni és korrigálni a motor egyensúlyát. Ez a megoldás nem ismeretlen a mérnöki világban, ugyanis hasonló stabilizációs rendszereket műholdaknál és más űreszközöknél is alkalmaznak.
A gyártó közlése szerint az OMO X kamerák és különféle érzékelők segítségével figyeli folyamatosan a környezetét. Az adatokat egy fedélzeti számítógép dolgozza fel, amely ezredmásodpercek alatt képes reagálni a változó helyzetekre.
Jóllehet, voltak már előzményei a technikának, hiszen a Honda 2017-ben mutatta be a Honda Riding Assist nevű fejlesztést, amely képes volt önállóan egyensúlyozni, sőt kis sebességgel akár a tulajdonosát is követni. A Yamaha Motor Company pedig a Motoroid nevű kísérleti modellel szemléltette, miként lehet a motorkerékpárt a tömegközéppont aktív mozgatásával stabilan tartani, de ezek egyike sem sorozatgyártott modell.
A vállalat egyelőre korlátozott piaci térhódításban gondolkodik: az előrendelések Indonéziában április végén startolnak, míg a hivatalos premier májusban, Jakartában lesz. Ez arra utal, hogy a gyártó első körben egy jól meghatározott, lokális piacon szeretné tesztelni a modell fogadtatását, mielőtt szélesebb körű nemzetközi terjeszkedésbe kezdene.

