Előbb öt-, majd nyolcezer kilométerre terveztük a motorosok között ismeretlen Nankang tesztjét, de mindkétszer kifogott rajtunk. Még pályán sem sikerült leradírozni…
7488 kilométer. Komoly távolság, mondjuk felölelne egy Svédországi kiruccanást és egy Barcelona oda-vissza kört, megtoldva egy alapos erdélyi motorostúrával. Ilyen hatalmas utazásokat aligha tehet meg az ember gumicsere nélkül egy 150 lovas, utassal és csomagokkal együtt négymázsás motorral. Leszámítva persze, ha kétkomponensű, kimondottan sportos túraabroncsról van szó, mint a Nankang Roadiac is.
Akárhogy csűrjük-csavarjuk a történetet – és a gázkart – a nyárra meghirdetett tartósteszt most, az ősz derekán is folyik, a Roadiac makacsul tartja magát. Az már nem meglepő, hogy 7500 kilométer után is messze két milliméter feletti értéket mutat a tolómérő a 190-es hátsó közepén és szélén is, az viszont annál inkább, milyen egyenletes a kopásképe.
Autópályaél nélkül, szép gömbölyűre fogyott az abroncs, ami komoly érv mellette. Hiszen hiába van még használható minta a gumidon, ha a kockára fogyott hátó minden egyes kanyarban megkeseríti a gondtalan motorozást. Itt ilyenről szó sincs, a közel hatvanfokos olasz autópálya sem tudta “élre vasalni” a Nankangot, a széle és a közepe hasonlóan, nagyjából fél milliméteres eltéréssel kopott, vagyis most, a futásteljesítmény vége felé közeledve is remekül használható.
Az már csak hab a tortán, hogy az esős szeptemberben így megkopva is remekül vizsgázott vízen, bizonytalanságnak, csúszásnak, felúszásnak nyomát sem mutatta. Kíváncsian várjuk hát, mikor jön el a búcsú pillanata, amit – a szabályoknak megfelelően – nem vászonig, hanem a KRESZ-ben rögzített 1,6 millis értékig követünk. Hajrá, reméljük sok napos hétvége vár még ránk ősszel, mert mi is kíváncsian várjuk a végeredményt…
