Vannak, akik rajonganak értük, mások félnek tőlük, és olyanok is akadnak, akik őket féltik. Egy biztos, a motorozás tavasztól őszig beszédtéma. A Bama.Hu információi szerint kiemelt figyelmet kapnak idén tavasszal is a motorosok Baranyában.
Még csak egy-két hete van jó idő, alig gurultak ki az első kétkerekűek, már baleset is történt a Mecsekben: március közepén egy fiatal motoros Orfű közelében túl gyorsan hajtott, nem tudta bevenni a kanyart és kisodródott. Az esés során súlyos sérüléseket szenvedett, mentők vitték a kórházba.
Éppen a hasonló esetek elkerülése végett idén gyakoribb ellenőrzéseket tervez a rendőrség a motorosok által gyakran látogatott útszakaszokon. A Baranya megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint főként a bukósisak használatát, a megengedett sebesség betartását, a hatósági engedély meglétét és érvényességét, a járművek műszaki állapotát, a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, valamint az alkoholfogyasztást figyelik majd.
A legtöbb motorkerékpáros baleset ugyanis azért következik be, mert a jármű vezetője nem az út-, az időjárási- és a látásviszonyoknak megfelelően vezet, és gyakran a megengedett legnagyobb sebességet többszörösen túllépve közlekedik.
Hegylakók különvélemény: nem szerencsés, amikor a komplett jelenségből egy-egy esetet kiragadnak, és ezt próbálják jellemző esetként eladni. Azon a hétvégén, amikor a motoros elcsúszott a mecseki útszakaszon, tucatnyi egyéb motoros baleset is történt, melyeknél szinte 100%-ban a kétkeréken gurulók voltak a vétlen áldozatok. Vagyis amikor ilyen módon kiragadunk valamit, az mindig jó ürügy a kiemelt rendőri ellenőrzésre, de ez az intézkedés a motoros balesetek okait egyáltalán nem szünteti meg.
Miért különösen igaz ez Baranyára?
Pont déli megyénk volt az a terület, ahol a számtalan gyönyörű hegyi útszakasz és a rengeteg nagyteljesítményű motor ellenére, a motorral közlekedők okozták messze a legkevesebb balesetet: alig tizedét mint az autósok, sőt: feleannyi személyi sérüléses baleset kiváltásában voltak felelősek, mint a gyalogosok vagy éppen a kerékpárosok!
Vagyis a “kiemelt figyelem” inkább a személygépkocsi vezetőket, illetve a KRESZ ismeretére nem kötelezett kerékpárosokat valamint gyalogosokat illetné meg – persze tudjuk, hogy egy felhajlított rendszámtábla, vagy egy erősebben világító fényszóró sokkal stabilabb bevételi forrás, mint a szabálytalanul tekergő drótszamár tulajdonosa…
Addig is, míg a közlekedési ellenőrzések arányba kerülnek a vétkes elkövetők kilétével, igyekezzünk szabályosan és biztonságosan közlekedni, ezzel is elősegítve, hogy a negatív jelzők elkopjanak a motorosokkal foglalkozó hírekből.

hiei
Ennyi!
Mindig a motorost basztatják!
Nemsokára jön a naplóba meg 1-2 helyen a riport a száguldozó motorosokkal, ahol nyugdíjasok nyilatkoznak h ezek a csúnya motorosok… ez minden évbe így van és utána lassan lecseng a motoros téma.
Az én véleményem az hogy: le vagyunk mi baszva senki nem törődik velünk!
Széles utat!
ZseboG.
Érdekes módon a segédmotorosok, gyalogosok és a bringások több balesetet okoznak, mint a nagymotorok…
Akkor ezek alapján kiket is kellene jobban ellenőrizni??
Bringás és a gyalogos fizet kötelezőt vagy rendelkezik bármilyen biztosításra arra vonatkozóan, ha valakinek kárt okoz?
Hány balesetet előzünk meg azálttal, hogy mindenkinél jobban figyelünk az úton?
És még a 125-ös robeszeket akarták B-vel engedélyezni… Mire??
Érdekes dolgok ezek…
&rash
Adnék egy tippet, mit lehetne ellenőrizni… Mostanában buszozás közben figyelem a szembejövő forgalmat, az autók nagyjából egy tizedének nem ég a fényszórója lakott területen kívül, és 2% körül mozog akiknek kiégett az egyik fényszórójuk. Ez nem baj? A telefonáló sofőrök nem baj? A kanyarodás közben indexelő nem baj? (mikor már kanyarodik, és lényegtelen hogy kirakja-e vagy sem).
T.G.
Ez mind igaz (statisztikára gondolok), de azért nézzük meg azt is, hogy hányan járnak kerékpárral, meg smkp-al, autóval. Ehhez képest a motorosokat érintő balesetek száma arányaiban valóban magasabb, mint a többi jármű esetében.
Ez viszont nem feltétlenül a motorosok hibája. Autósok figyelmetlensége, motoros relatív gyorshajtása, úthiba miatti esetek stb.
kutya
T.G. – ezzel az egyetlen probléma, hogy nem tudjuk megnézni, hiszen sem a robogók, sem a kerékpárok nincsenek nyilvántartva az országban…
(és a súlyozás sem biztos, hogy megfelelő, hiszen egy kerékpáros ritkán tesz meg egy nyár alatt hat-nyolcezer kilométert, míg motoron ez teljesen természetes)