“Mire számíthatok, ha 80-as motorral, de 50-es adásvételivel, segédmotoros jogsival járnék? Persze nem messze, csak itt a városban, meg a környéken. Motoros üdvözlettel, Marci” Eddig a ma érkezett olvasói levél, válasz helyett pedig egy korábbi hír, ami talán eltántorítja a hasonlóan gondolkozó fiatalokat…
– –
Jogosítvány nélkül vezette motorkerékpárját egy fiatal a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rudolftelep belterületén; 45 napra börtönbe kell vonulnia, miután korábban már eltiltották a vezetéstől – tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t.
A 19 éves múcsonyi fiatalember Rudolftelepen szürkületben kivilágítatlan motorjával bukósisak nélkül közlekedett, amikor igazoltatták – ismertette az esetet Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A férfinak nem volt jogosítványa, korábban engedély nélküli vezetés és más szabálysértések miatt pénzbírsággal sújtották, és eltiltották a vezetéstől. A motornak sem hatósági engedélye, sem kötelező biztosítása nem volt.
Az ítélet elrettentő példa lehet azoknak, akik 125-ös motort 50-esként, vagyis segédmotorként kívánnak használni, hiszen azzal tökéletesen megvalósítják a fenti kihágásokat…
Harlequin
Olcsón megúszta.
alvaro
Szépen halmozta, amit csak lehetett. A motor nem volt esetleg lopott? 😀
shiNIN
Aki hülye…
Nem tudom sajnálni.
thebear
Többszörös visszaeső, gondolom már a bíró is megunta.
Péter
Azért a kismotoros témához nem sok köze van a fenti esetnek: a kihágások halmozása és a visszaesés miatt került börtönbe…
Nagy különbségek vannak a rizikó szempontjából az országban: kezdjük ott, hogy ha van rajtad sisak, Budapesten eszébe se jut a rendőrnek megállítani…
Péter
Sokkal nagyobb veszély, hogy papír és érvényes biztosítás nélkül okozhatsz balesetet.
PapírCica
Szerintem sem az olvasói levélhez van ennek az esetnek köze. Mert ha 50-es adásvételis robogót (ami persze nagyobb) bukósisakban, neadj isten egyéb protektorban vezeted, van rá kötve kötelező biztosítás, és a műszaki állapota első ránézésre rendben van (pl lámpák megfelelően égnek) akkor elég ritkaság hogy megállítson a rendőr, főleg ha vezetni is normálisan vezetsz, nem pedig ön és közveszélyesen. És persze legalább b-s jogsid legyen…
Szóval elég gáz erre az olvasósi levélre ezzel a cikkel reagálni. sztem…
kutya
PapírCica: áruld el, kérlek, hogyan kötsz egy rendszámköteles vasra biztosítást, ha nincs forgalmid? Marci – ahogy írta – jogsi, forgalmi és érvényes kötelező nélkül akarta volna használni a gépet – ha nem haragszol, erről szívem szerint én minden erőmmel lebeszélném. Ezek hiányában nem azért veszélyes motorozni, mert “ritkán állít meg a rendőr”, hanem mert egy balesetnél simán okozhat félmilliós kárt (mondjuk egy fényszóró kitörésével), amit majd zsebből kell kicsengetni, a bírságon felül persze…
zoltan
Annak hogy elozoleg es most is halmozott hulyeseget csinalt ez a pare, miert kel felnagyitani 50es papirert 45 nap, te suttyo “hir iro” olvasd ertelmezd aztan adj focimet de mostansag mindig ez vam!
tibor
Kötelező biztosítást kötni kell rendszám nélküli segéd motorkerékpárra is, ez a vázszámra köthető és pont azért van, hogyha kárt okozol ez véd.
kutya
pontosan ezért nem lesz érvényes a segédmotoros-kerékpárra kötött KGFB egy forgalmi köteles kétkerekűre. ennyi erővel az autód alvázszámát is bediktálhatnád, ugyanúgy nem ér semmit, ha gáz van…
csokabi
Igen nem tisztelt tapló zoltan!
Kérlek, hogy ezzel a stílussal és helyesírással inkább ne is szólj hozzá semmihez! Ezen az oldalon kulturált módon szokás véleményt nyilvánítani, úgy ahogy civilizált emberek szoktak egymással beszélgetni.
Tornadojoe
Most áruld már el, mit nem értesz? Megveszel egy 50-nek hitt motort (tegyük fel felfúrt 70-es hengerrel), arra simán kötöd a segédmotorkerékpár biztosítást.
Ugyanez érvényes a rendszám nélküli 125-ösre is. Van olyan robogó, aminek az 50-es és 125-ös változata lényegében semmiben sem különbözik, még az óra skálázásában sem!
Honnan kellene tudnia a hivatalnoknak, hogy az nem 50-es? Sehonnan!
Máris “rendszámköteles vasra” kötöttél SM biztosítást
Az más kérdés, hogy hülyék is vannak, akik 400-as robogóval száguldoznak rendszám nélkül, akiket jó is ha kiszórnak a fenébe! Egy 125-ös Vespával nem fognak 90-100-zal 4-5 ével előzni autókat a lakott területen, de egy 150-es Apriliával simán